Orosz embargó - Londoni elemzők: valószínűleg Oroszország lesz a legnagyobb vesztes

A nyugati élelmiszerimportra bejelentett orosz embargó legnagyobb vesztese valószínűleg maga Oroszország lesz - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó két vezető közgazdásza, Neil Shearing és William Jackson közös tanulmányában azt valószínűsítette, hogy az embargó legjelentősebb oroszországi hatása a magasabb infláció lesz. A két szakértő kimutatta, hogy Oroszország tavaly 25 milliárd dollár értékben importált a tilalmi listára felvett élelmiszerekből, és ebből 9,5 milliárd dollárnyit vásárolt az Egyesült Államoktól, az Európai Uniótól, Norvégiától, Kanadától és Ausztráliától.

 

Ezt alapul véve a Capital Economics két közgazdásza úgy számol, hogy a tilalmi intézkedéstől érintett importmennyiség a teljes orosz inflációs kosár 2 százalékát teszi ki. Az orosz kormány arra számít, hogy majd a helyi termelők kitöltik az embargó teremtette ellátási űrt, ám a korábbi importtilalmi intézkedések tapasztalata alapján ez "nem szokott megtörténni", ehelyett rendszerint az árak emelkednek az ellátási feszültség hatására - hangsúlyozza csütörtöki londoni elemzésében Shearing és Jackson.

 

A két közgazdász felidézi, hogy a litván tejtermékek importjára elrendelt tavalyi orosz tilalom után Oroszországban 20 százalékkal emelkedett a tej kiskereskedelmi ára. A mostani orosz embargó azonban sokkal több országra terjed ki, és ésszerű az a feltételezés, hogy a tilalomtól érintett élelmiszerféleségek kiskereskedelmi ára 25 százalékkal fog emelkedni. Ilyen mértékű áremelkedés 0,5 százalékponttal emelné az éves oroszországi inflációt, ám ha az embargólistán szereplő termékek árai megkétszereződnek, az már 2 százalékpontot adna hozzá az inflációs ütemhez a Capital Economics szakértőinek számításai szerint.

 

A cég elemzői szerint az importtilalom ezért növeli az újabb idei orosz jegybanki kamatemelések esélyét is. Az európai uniós gazdaságokra gyakorolt hatás ugyanakkor valószínűleg csekély lesz. Az EU-országok évente hozzávetőleg 7 milliárd dollár értékben exportálnak olyan élelmiszerféleségeket Oroszországba, amelyeket az orosz kormány importtilalommal sújtott; ez az EU összesített hazai össztermékének (GDP) nem egészen 0,05 százaléka, és az EU teljes exportjának 0,1 százaléka - áll a Capital Economics csütörtöki elemzésében.

 

Az EU-gazdaságok közül messze a legnagyobb mértékben Litvánia szenvedheti meg az orosz importembargót, a tilalmi listán szereplő termékek Oroszországba irányuló litván exportjának éves értéke ugyanis a litván GDP 2,5 százalékával egyenlő. Mindazonáltal van ok annak feltételezésére, hogy az orosz embargó nem okoz olyan súlyos kárt a litván gazdaságnak, amilyenre a számokból következtetni lehetne. A litván exportőrök egyrészt más piacokon is értékesíthetik termékeiket, másrészt az Oroszországba irányuló litván export jelentős része tranzitárunak tűnik, Litvánia ugyanis nagy mennyiségben importálja ugyanazokat az élelmiszerféleségeket, amelyeket az orosz piacra exportál.

 

A Capital Economics londoni elemzői szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az élelmiszerimportra kirótt orosz embargó legfőbb vesztese maga Oroszország lesz. Hasonló következtetésekre jutott csütörtöki elemzésében Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza. A szakértő szerint is elsősorban az infláció meglódulásától kell tartani, tekintettel arra, hogy az élelmiszerek összességében az orosz inflációs kosár harmadát teszik ki, és az orosz mezőgazdaság élelmiszertermelő ágazata még mindig "fényévekkel" jár a nyugati agrárszektorok mögött.

 

Ash szerint ennek alapján valószínű, hogy az orosz mezőgazdaság nem lesz képes az ellátási oldalon gyorsan reagálni az importkiesésre. A Standard Bank londoni szakértője szerint az orosz élelmiszertermelő szektor továbbra is mélységes szerkezeti problémákkal küszködik. A termelői szintet jellemző hatékonysághiányhoz gyengén funkcionáló termőföldpiac, nem megfelelő szerkezetű ipari háttér, és a gazdaságok szintjén a szervezett együttműködés hiánya járul.

 

A tároló, az elosztó, a terményszárító és a szállítási rendszerek állapota is gyatra, és emiatt hatalmas mennyiségű termény vész kárba, e hiányosságok felszámolása pedig jelentős beruházásokat igényelne. Mindez arra vall, hogy Oroszországban jelentősen növekedni fognak az élelmiszerárak, és ennek nyomán a teljes kosárra számolt infláció is. Az orosz jegybank erre kamatemeléssel lesz kénytelen reagálni, ami viszont visszaveti a beruházásokat és a növekedést - jósolta csütörtöki elemzésében a Standard Bank londoni főközgazdásza.

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai csütörtöki elemzésükben közölték: számításaik szerint az orosz importkorlátozások az orosz élelmiszer-inflációt 3 százalékponttal, a teljes kosárra számolt fogyasztói inflációt 1 százalékponttal emelik. A ház ennek alapján az eddigi 4,9 százalékról 5,9 százalékra emelte a jövő évi átlagos orosz inflációra adott előrejelzését, és 6,4 százalékról 6,8 százalékra a 2014 végére szóló tizenkét havi inflációs prognózisát. A cég 2015 végére 5,3 százalékos orosz inflációt vár az eddigi előrejelzésében szereplő 4,9 százalék helyett. A JP Morgan londoni elemzői szerint az ellátási oldali sokk negatív hatást gyakorolhat a jövő évi orosz gazdasági növekedésre is, mivel a gyengülő vásárlóerő nyomást gyakorol a fogyasztásra. A cég emiatt 1,3 százalékról 1 százalékra rontotta 2015-re szóló orosz GDP-növekedési prognózisát.    (MTI)


Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás: