Orosz embargó - Magyarország több mint 4 ezer tonna termékre kaphat támogatást

Az orosz importtilalom negatív hatásainak kivédésére bevezetett második európai uniós keretből Magyarország 4 295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást, a kifizetéseket 2015. június 30-ig kell lebonyolítaniuk a tagállamoknak, a kifizetések még nem kezdődtek meg - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére hétfőn.

A közlemény emlékeztet: az Európai Bizottság az orosz importtilalom negatív hatásainak kezelésére két rendeletet hozott. A rendeletek az egyes gyümölcs- és zöldségféléket termelő termelői szervezetek és termelői szervezetben tagsággal nem rendelkező termelőknek nyújtandó ideiglenes támogatásokat szabályozzák. Az első rendelet által előirányzott összes tagállamra vonatkozó keretösszeg 125 millió euró volt, amit a termékek piacról való kivonására, zöld szüretre és be nem takarításra lehetett felhasználni. Az első rendelet azonban nem tudta betölteni a szerepét, mert Lengyelország az előzetes bejelentésekkel önmagában több támogatást kért, mint az összes tagállamra megállapított keretösszeg - idézi fel az FM.

 

A rendelet kihirdetését követően a Bizottság 2014. szeptember 10-én értesítette a tagállamokat arról, hogy a keret kimerülése miatt nem fogad több értesítést. A tagállamoknak ettől az időponttól 6 hét állt rendelkezésre a benyújtott bejelentések valódiságának felülvizsgálatára, tekintettel a keret túllépésre. A benyújtott támogatási igénylések alapján a tagállamok a 125 millió eurós keretösszeg mintegy 29,8 százalékát használnák fel. A jogosulatlan bejelentések aránya tehát rendkívül magas volt, a fennmaradó keretösszegről a Bizottság a későbbiekben dönt - mutat rá a közlemény.

 

Az új rendeletben (165 millió eurós kerettel) nem változtak a támogatható műveletek, és az ezek pénzügyi támogatására vonatkozó szabályok. Az első rendelet alapján beérkezett igények támogathatók a második rendelet keretéből. A tagállamoknak ezúttal nem kell versenyezniük a támogatásért, mert a Bizottság a nyújtható maximális támogatás mértékét tagállamonként kvótákban határozta meg. A Bizottság 13 tagállam számára összesen 403 085 tonna támogatható maximális mennyiséget irányzott elő, de a megállapított kvótán felül minden tagállamnak lehetővé teszi további legfeljebb 3000 tonna termék támogatását, Magyarország 4 295 tonna termékre kaphat támogatást - közölte a tárca.

 

Az új rendelet szerint nem a tervezett, hanem a már végrehajtott műveletekről kell a tagállamoknak értesítenie a Bizottságot. Az október 15-i adatok szerint 11 tagállam összesen 40 017 tonna terméket jelentett be, ami 7 millió 530 ezer 677 euró uniós támogatási igényt jelent. A tagállamoknak legkésőbb 2015. február 15-ig van lehetősége értesíteni a Bizottságot a 2014. szeptember 30. és december 31. között végrehajtott műveletekről, az intézkedések végrehajtását követően 2014. június 30-ig kell lebonyolítani a kifizetéseket, a kifizetések még nem kezdődtek meg. Magyarország a támogatás igénybevételéhez az uniós jogszabályoknak megfelelően módosította a vonatkozó nemzeti jogszabályt.

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a sorrendbe állított kérelmek alapján ellenőrzi a ténylegesen támogatható mennyiségeket. A be nem takarítás és a zöld szüret műveletek támogathatóságához a helyszíni ellenőrzéssel a végrehajtás előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy az érintett területet megfelelően művelték, nem volt részleges betakarítás, vagyis a termék a termőterületen van, és forgalmazható minőségű. Az FM kifejti: ezeknél gondot jelenthet, hogy nem biztos, hogy a termékek érését követően a gazdák egyszerre tudták biztosítani, hogy ne takarítsák be a termékeket és a gyümölcs illetve zöldség a forgalmazási előírásoknak megfeleljen. A termelők ugyanis csak úgy tudták garantálni a forgalmazható minőséget, ha a terméket leszüretelték és tárolták.

 

A már leszüretelt és betárolt termékek csak a piacról való kivonási műveletekben tudnának részt venni, amennyiben a korábbi bejelentés erre a műveletre vonatkozott - olvasható a válaszközleményben. Az Európai Bizottság közleménye szerint az EU 344,3 millió eurót költött az orosz élelmiszerembargó miatt veszteséget szenvedett európai mezőgazdasági termelők pénzügyi támogatására. Oroszország augusztus 7-én vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, a baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából. A tilalmat október 21-től a marha- és sertésbelsőségekre, lisztre és sertés-, valamint marhazsírra is kiterjesztette.    (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: