Oroszország cáfolja a tűzszüneti megállapodás hírét

Az orosz és az ukrán elnök nem állapodhatott meg tűzszünetről Kelet-Ukrajnát illetően, ugyanis Oroszország nem vesz részt a harcokban - közölte az orosz elnöki hivatal.

Az orosz államfő szóvivője cáfolta az ukrán elnöki sajtószolgálat közleményét, amely szerint Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko megállapodott a délkelet-ukrajnai tartós fenyvernyugvásról telefonbeszélgetésük során. Dmitrij Peszkov szerdán azt hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő véleménye nagymértékben megegyezett az ukrán válságból kivezető útról.

 

 Az ukrán elnöki hivatal szűkszavú, mindössze hárommondatos közleményében Petro Porosenko és Vlagyimir Putyin telefonos egyeztetéséről az áll: "A megbeszélés eredménye az állandó fegyvernyugvásról szóló megállapodás volt a Donyec-medencében. Kölcsönös egyetértés volt azoknak a lépéseknek a megtételéről, amelyek hozzájárulnak a béke megteremtéséhez".
    

Előzőleg az orosz elnöki hivatal is tájékoztatott közleményében a két államfő telefonbeszélgetéséről, de nem volt szó benne arról, hogy Putyin és Porosenko megállapodott volna a tartós fegyvernyugvásban.
    

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csak annyit közölt: "az államfők arról cseréltek véleményt, mit kell elsősorban tenni annak érdekében, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás" Délkelet-Ukrajnában. Később a Kreml befolyásos tisztviselője a mongol fővárosban az ukrán elnöki sajtószolgálat közleményére reagálva hangsúlyozta, hogy a szerdai "telefonbeszélgetés során Putyin és Porosenko "az ukrán katonai egységek és a délkelet-ukrajnai felkelők közötti" mielőbbi tűzszünethez vezető lépésekben értettek egyet.
    

Moszkva sokszor hangoztatta már, hogy Oroszország nem résztvevője az ukrajnai konfliktusnak, mert az belpolitikai probléma, és ezért nem vele kell megállapodni a válság rendezéséről, így a tűzszünetről sem. A Kreml ugyanakkor kiáll a donyecki és luhanszki szakadárok követelései mellett.
    

Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő egy hete - Porosenko hivatlaba lépése óta először - Minszkben folytattak egymással négyszemközti tárgyalást. Akkor megegyeztek az ukrán válság megoldását célzó konzultációk folytatásában.
    

Hétfőn konkrét eredmények nélkül ért véget az ukrán válság megoldását célzó, Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselőinek részvételével tartott nemzetközi összekötő csoport ülése. Egyes hírek szerint a szeparatisták az általuk ellenőrzött területek "különleges státusának" elismeréséért cserében belemennének abba, hogy ezek a területek Ukrajna részei maradjanak.
    

Andrij Purgin, az önhatalmúlag kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnök-helyettese kedden Moszkvában közölte, hogy nem az Ukrajnán belüli föderációban képzelik el a terület helyét. "Semmilyen ukrajnai föderációról nincs szó, ez az alap, ebből indulunk ki" - hangsúlyozta. "A másik, hogy be kell szüntetni a háborút (...) a többiről tárgyalhatunk" - tette hozzá.  
  

A tárgyalófelek egyelőre csak írásos javaslataikat cserélték ki a fehérorosz fővárosban, és várhatóan pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: