Oszkó - Jók az ország középtávú kilátásai

Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú kilátásait Oszkó Péter, aki szerint a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál.

A pénzügyminiszter az MTI-nek kifejtette: a meglóduló globális gazdasági növekedés, az emelkedő világpiaci kereslet képes magával ragadni a kis, nyitott gazdaságokat. Hogy ez mennyire érvényesül, attól is függ, hogy milyen eredményeket ér el az ország a versenyképességi és az adóssággal összefüggő "teszteken". A már meghozott, az adóátalakítás és a foglalkoztatás visszaesésének lassítására szolgáló programoknak köszönhetően Magyarország lehet a visegrádi országok közül a legversenyképesebb 2010-től - mondta.

 

További feladat ugyan a foglalkoztatást terhelő adók mérséklése, de a már megtett lépések alapján is olcsóbb lesz a magyar munkaerő a szlovákiainál, vagy csehországinál - ismertette. Ha nő a kereslet a termékekre, szolgáltatásokra ebben a régióban, a magyar cégek jövőre már versenyképes ajánlatokat tehetnek. Ebben a jelenlegi stabil forint is segítséget nyújt - tette hozzá.

 

Az eladósodottságot illetően úgy vélte nem feltétlenül a meglévő adósságállomány számít. Sokkal inkább az: milyen esély mutatkozik arra, hogy további szigorú, a gazdaságot megterhelő intézkedések nélkül csökkenthető az adósság. Nem csak abban az adott pillanatban kell versenyképesnek lenni amikor a világgazdaság nőni kezd, hanem azt is bizonyítani kell, hogy a pozíció hosszabb távon is fenntartható. "Az a gazdaság, amelyik már elvégezte a feladatok nehezét és beállt egy csökkenő adósságpályára az versenyképes is tud maradni" - mondta.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy sok más régiós országnak később kell szigorítania, hogy csökkenthesse adósságát: vagy adót kell növelniük, vagy a kiadásokat csökkenteniük. Versenyképességük tehát a későbbi években a mostanihoz képest romlani fog, így Magyarország helyzete kedvező hozzájuk képest. Oszkó Péter szerint ehhez az is szükséges, hogy a már megkezdett gazdasági pályát tartsa az ország, azt a pályát, amelyet nemzetközi szakértők is elfogadnak és elismernek. A jövő évi költségvetés a pénzügyminiszter szerint éppen a versenyképesség növelését szolgálja.

 

A büdzsé elfogadása ugyan mérföldkőnek számít a pénzügyminiszteri munkában, ám a hátralévő kisebb feladatok is legalább annyira fontosnak tartja. Ide sorolta Oszkó Péter a költségvetés szigorú és fegyelmezett végrehajtását, illetve a nagy állami vállalatok, - mint a MÁV vagy a BKV - működésének megreformálását. Utóbbiakban ugyanoda kell eljutni, mint a költségvetésnek: olyan pályára kell állítani a cégeket amelyen egyértelműek a jövőbeni eredmények. "Olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel 2-3 év múlva ezek a cégek meg tudnak szabadulni az adósságtól és stabil, további adósságot nem termelő vállalatokként tudnak működni" - mondta.


A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás: