Osztalékfizetés aranyban – mikor éri meg?

Azok a cégek, amelyek fizikai aranyat is tartanak eszközeik között, nemcsak azért járhatnak jól, mert az arany a készpénznél megbízhatóbb értékőrző. Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. szakértője szerint a mérlegzárás közeledtével, az osztalékfizetési döntések idején többen érdeklődnek a fizikai aranyban történő osztalékfizetés iránt is. A tapasztalat azt mutatja: bár adózási szempontból minden cég esete teljesen egyedi, a gazdaságban pénzként, a céges eszközök könyvelésében pedig áruként szereplő nemesfém közvetítésével a megfelelő körülmények között mintegy 2-3 százalékkal több maradhat az osztalékot felvevő tulajdonos zsebében, mint készpénzes kifizetés esetében.

Nem sok cég tart fizikai aranyat az eszközkészletében, pedig szabadon megteheti, és a szakértő szerint érdemes is így tennie. Míg a fizikai nemesfém a gazdaságban, a piacon pénzként is viselkedik, a vállalat könyveiben áruként szerepel. Ennek megfelelően, nyilvántartását és értékesítését is teljes mértékben az árukra vonatkozó számviteli törvények szabályozzák. Azok a cégek, amelyek már rendelkeznek fizikai arannyal, nemcsak értékőrzésben, vagyis az eszköz befektetési célú vásárlásában vagy forrást felszabadító eladásában gondolkodhatnak. „Vannak olyan tranzakciók, mint például az osztalékfizetés, melyeket a cégek készpénzmozgatás nélkül, a pénz szerepét is ellátó nemesfém-eszközben is végrehajthatnak” – mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. – „Fontos azonban, hogy adószakértőjük segítségével megvizsgálják, hogy egyedi adózási sajátosságaik figyelembe vételével az aranyban történő osztalékfizetés számukra milyen konkrét feltételeket jelent.”

 

Tévhit, hogy a fizikai aranyban történő kifizetések csak jelentős összegek mozgása esetén jellemzőek, hiszen nemcsak aranyrudakban, hanem akár 1 unciás érmékben is történhetnek. A szakértő szerint az aranyban történő osztalékfizetési döntést számos tényező befolyásolhatja: az aranyeszköz eredeti és aktuális vételi ára, az árukészlet esetleges átértékelése, és hogy lehetővé teszi-e az adott cég alapszabálya osztalékelőleg kifizetését. A cégvezetők általában azzal számolnak, hogy az osztalék készpénzben mintegy 17-18 százalékos adóteherrel vehető ki a nyereségből; a tapasztalatok szerint, ez szerencsés esetben akár 15 százalékra mérsékelhető fizikai aranyban történő osztalékfizetéssel.

 

Juhász Gergely szerint, társasági osztalékot leginkább olyankor érdemes fizikai aranyban kifizetni, amikor az arany árfolyama lokális mélyponton van az eredeti vételi árhoz képest – például, az idei osztalékfizetési időszakban felhasználható a tavalyi év végén vásárolt nemesfém. „A fizikai aranyban történő osztalékfizetés és az ezzel elérhető megtakarítás viszont minden cégnél egyedi tényezők kombinációján múlik, ezért a döntés előkészítése könyvvizsgálói szakértelmet igényel” – mutat rá a szakértő.

 

A Conclude tapasztalata szerint a magánszemélyek leginkább azért preferálják a fizikai aranyban – különösen az érme formájában – történő osztalékfelvételt, mert befektetésként szabadon tartható, továbbadható, fizetőeszközként felhasználható és infláció esetén sem romlik.

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás: