Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet

Megoszlik a bringások elektromos kerékpárokról alkotott véleménye, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt. Az elektromos kerékpárok népszerűsége a koronavírus-járvány alatt is érezhetően emelkedett, amire csak ráerősíthet egy most induló állami támogatás. Varga József, a Kerékpárguru alapítója szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban ötszörösére nő a kereslet irántuk, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja, hogy amint módja lesz rá, éljen a pályázat lehetőségével, mert a legtöbb gyártó készlethiánnyal küzd.

Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet

Az elektromos kerékpárokkal kapcsolatban nincs egységes álláspont a bringások körében, ugyanis egy részük tévesen azt hiszi, hogy ezeknek a járműveknek nincs hozzáadott értékük a kikapcsolódáshoz. Az eszköz ugyanakkor csak rásegítést biztosít a tekeréshez, aminek mértékét lehet szabályozni is.

Varga József, Magyarország egyetlen bringás szakértő youtubere szerint az elektromos kerékpár valójában új távlatokat nyit, hiszen aki eddig megtett 20 vagy 30 kilométert a hegyekben, az most akár ennek a dupláját is képes letekerni, ezáltal kétszer annyi utat is tud bejárni.

„Az elektromos kerékpározás élményfoka ugyanolyan, mint a hagyományosé. Viszont azok számára is tökéletes választás, akiknek semmilyen állóképességük nincs, adott esetben tíz éve nem is tekertek, és pár méter után kifulladva szállnának le az eszközről. Ezzel rögtön el is vesztenék a motivációjukat, de az elektromos bringa hozzáadja azt a plusz erőt, ami a sportolónak már erején felül lenne” – magyarázta a Kerékpárguru alapítója.

Állami támogatás két feltétellel

Varga József felhívta rá a figyelmet, hogy a kormány az egészség- és környezettudatosság jegyében állami támogatást írt ki elektromos kerékpárok beszerzésére. A pályázati lehetőség november 23-án indul és egészen jövő év október végéig tart majd, kizárólag természetes személyeknek.

A pályázat a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően, az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával. Az a két feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen magyarországi lakóhellyel és a benyújtástól számítottan visszamenőleg legalább három hónapos munkaviszonnyal is.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

„Véleményem szerint az elsődleges cél az, hogy az alternatív munkába járást erősítsék az emberekben. Elektromos kerékpárral parkolóhelyet sem kell keresni, szmogot sem generálunk, ráadásul a használója nem is izzad meg, mire beér a munkahelyére. Kényelmesen oda tud érni időben, a dugók elkerülhetők, és még egy táska is könnyen rögzíthető rá” – értékelt hazánk egyetlen bringás szakértő youtube-ere, akit követői csak Varga Öcsiként ismernek.

Elmondta azt is, hogy az elektromos kerékpárok piaca dinamikusan nő, az eszközök pedig folyamatosan egyre jobb és jobb kapacitással bírnak.

„A töltöttségüket és ezáltal a használati idejüket sok minden befolyásolja, a kerékpáros súlyától kezdve, a szembeszélen át, az útvonalon található emelkedőkig. Az sem mindegy, hogy az ember egy úton hányszor áll meg és indul újra, de általánosságban elmondható, hogy egy töltéssel akár 100 kilométert is le lehet tekerni” – fűzte hozzá.

Készlethiány van, érdemes iparkodni

Varga József szerint egy ideje Magyarországon is kezdik megismerni az emberek az elektromos kerékpárokat, de Németország ebben élen jár. Az állami támogatás jót fog tenni a népszerűsítésnek, és akár ötszörösére is nőhet a kereslet irántuk.

„Kerékpár szinte minden családnál megtalálható hazánkban is, de a koronavírus-járvány miatt még nagyobb szerepe lett a hétköznapokban. Az emberek biztonságban tudnak vele közlekedni, le tudnak térni a megszokott utakról, és a környezetükben is olyan dolgokat fedezhetnek fel, amelyekről korábban még csak nem is hallottak. A második hullám által ez a jelenség pedig vélhetően csak tovább fokozódik majd” – fogalmazott.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a forgalmazók nem voltak felkészülve ennek a megnövekedett igénynek a kielégítésére, így sok kerékpártípus teljesen elfogyott. Egy-két gyártónál arra is van esély, hogy jövőre sem tudják utolérni magukat.

Éppen ezért azt javasolja mindenkinek, hogy az ideiglenes készlethiány miatt mielőbb lépjen, ha igénybe szeretné venni a pályázatot, mert könnyen elképzelhető, hogy néhány hét várakozás miatt lemarad a méretére szabott típusról.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: