Páciensből fogyasztó - Ilyen lesz az egészségügy húsz év múlva

A digitalizáció és az adatalapú szolgáltatások tömeges megjelenése két évtizeden belül alapjaiban változtatja meg az egészségügy működését. A páciensekből fogyasztók lesznek, akik proaktívan viszonyulnak saját egészségügyi állapotukhoz. Utánajárnak milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe, majd orvosukkal együttműködve menedzselik egészségüket. Ezek a legfontosabb megállapításai a Deloitte tanácsadócég egészségügyi trendeket vizsgáló globális fogyasztói felmérésének.

Páciensből fogyasztó - Ilyen lesz az egészségügy húsz év múlva

A következő húsz évben a technológiai innováció alapjaiban formálja át az egészségügyi szektort. Egyre jellemzőbb lesz a proaktív fogyasztói magatartás, a tünetek kezelése helyett pedig az egészség aktív fenntartása kerül előtérbe. Az egészségünk fogyaszthatóvá, megvásárolhatóvá válik. Az interneten elérhető tájékoztató anyagok révén az emberek egészségügyi ismeretei egyre bővülnek, így a jövőben aktívan közreműködhetnek saját kezelésüknél. A beteg egyre inkább megrendelővé válik, hiszen az összegyűjtött információk birtokában magas színvonalú szolgáltatást és tájékoztatást vár el, hogy a lehetőségek pontos ismeretében dönthessen. Már nem a betegség leküzdése, hanem a test karbantartása a cél, ez a szemlélet pedig számos új piacot nyithat. 


A Deloitte kutatásában részt vevő országokban széles körben elterjedtek az egészséges életmód fenntartását szolgáló digitális megoldások. Szingapúrban a megkérdezettek 53 százaléka, Kanadában 43 százaléka, az Egyesült Államokban 42 százaléka, Ausztráliában pedig a megkérdezettek 40 százaléka használ ilyen jellegű alkalmazást vagy eszközt. Kevésbé népszerűek az egészégügyi állapotot ellenőrző appok és eszközök: de a megkérdezettek 20-35 százalékának van ilyen is az otthonában. A vényköteles gyógyszerek kiváltását segítő digitális megoldások pedig elsősorban az USA-ban, Dániában és Hollandiában hódítanak.


Az adatalapú egészségügyi technológiák térnyerése kapcsán felmerül az adatvédelem kérdése. Bár a felhasználók a tevékenységükről, állapotukról szóló információkat megosztva maguk is hozzájárulhatnak a szolgáltatások továbbfejlesztéséhez, a megkérdezettek leginkább mégis csak vészhelyzet esetén lennének hajlandóak megosztani adataikat.

Hány másodperced van hátra az életedből? Számold ki itt!

Például felhatalmaznák mobileszközüket arra, hogy hirtelen rosszullét esetén értesítse a mentőket. Valamivel nagyobb hajlandóság mutatkozik a személyhez nem köthető adatok megosztására. A felhasználók 20 százaléka például beleegyezne abba, hogy a róluk szóló anonim információkat kutatási célokra használják.


A digitális orvosi rendelő a jövő nagy ígérete. A vizsgált országok közül Szingapúrban (29%) és Dániában (27%) a legelterjedtebb a virtuális konzultáció, míg Németországban a legritkább (13%).

A különbségek abból fakadnak, hogy nem mindenhol egyenlő mértékben elérhetők az ilyen jellegű szolgáltatások, az egyes nemzetek ráadásul eltérő adatvédelmi szabályokat alkalmaznak. Azok a páciensek viszont, akik már vettek részt digitális rendelésen, pozitív tapasztalatokról számoltak be és döntő többségük máskor is élne a lehetőséggel. A betegek azonban sok esetben hiányolták azokat a személyes gesztusokat, amelyek egy hagyományos rendelőben érték volna őket.


A páciensek többé nem passzív, hanem sokkal inkább proaktív résztvevői lesznek az egészségügyi ellátásnak. A rendszertől transzparenciát, hatékonyságot és hozzáférhetőséget várnak el. Mivel a jelenleginél sokkal könnyebben hozzáférhetnek majd saját egészségügyi adataikhoz, önálóbb, árnyaltabb döntéseket hozhatnak. 2040-re az egészségfogalom átalakul és holisztikussá válik, ami a fizikai egészségtől kezdve az általános, társadalmi jólétig mindent magában foglal” – foglalta össze a felmérés legfontosabb tanulságait Fábián Dorottya, a Deloitte Magyarország egészségügyi iparágra fókuszáló csoportjának vezetője.   

Hozzászólások

Javultak a járványügyi mutatók Spanyolországban

Spanyolországban tovább javultak a koronavírus-járvány mutatói a hétvégén; hétfőre 275-re csökkent a százezer lakosra vetített átlagos esetszám, amely pénteken még 307, a hónap elején pedig 525 volt.
2020. 12. 01. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Őssejt-terápia lehet a koronavírus egyik gyógymódja?

A tudomány még nem találta meg a legjobb módszert a koronavírusban megfertőzöttek gyógyítására, de az őssejt-terápia is felkerült a lehetséges hatékony gyógymódok közé. A világon jelenleg is többszáz kutatóközpontban vizsgálják, hogyan tudják csökkenteni a betegek szervezetébe juttatott mesenchymális (szöveti) őssejtek a koronavírus-fertőzés okozta tüdőkárosodást és a légzőszervekben kialakult gyulladást.
2020. 11. 30. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenést mutatnak a COVID esetszámok Amerikában

A legfertőzöttebb államokban, köztük North és South Dakota-ban, Wyoming-ban, Montana-ban, Wisconsin-ban, és Iowa-ban is már több hete csökkenésnek indult a napi új koronavírusos fertőzöttek száma.
2020. 11. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezer új beteget regisztráltak Ukrajnában

Valamelyest mérséklődött a hétvégén a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre kevesebb mint tízezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter szerint azonban a helyzet még mindig feszült.
2020. 11. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl a csúcsokon - számos országban megvolt a járvány csúcsa

Úgy tűnik, hogy számos országban megvolt a mostani járványhullámnak a csúcsa. Az USA-ban is mintha tetőzött volna a járvány, amelyet felülírhat a Háladáskor útra kelő 50 millió ember vírusterjesztő képessége.
2020. 11. 30. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Müller Cecília tudatos vásárlásra kéri a lakosságot

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.
2020. 11. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen javult a járványhelyzet Nagy-Britanniában

A legfrissebb adatok szerint jelentősen csökkent az új koronavírus-fertőzések és a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában.
2020. 11. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megteltek Milánó vásárlóutcái

Milánó és Torinó belvárosát vásárlók tömege lepte el, miután Lombardia és Piemont tartományban enyhítették a korlátozásokat, és vasárnap megnyitották az üzleteket.
2020. 11. 29. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csillapodik a járvány Horvátországban és Szlovéniában

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Szlovéniában és Horvátországban - derült ki a válságstábok vasárnapi jelentéséből.
2020. 11. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítik az intézkedéseket Csehországban

Csehországban csütörtökön feloldják a koronavírusterjedése elleni óvintézkedések egy részét - jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a cseh kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
2020. 11. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karanténba vonul a horvát kormányfő

Karanténba vonul Andrej Plenkovic horvát kormányfő, mert feleségének koronavírustesztje pozitív lett - írta a helyi sajtó szombaton. A hírt a kormány is megerősítette.
2020. 11. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan működnek a védőoltások? Ábrán mutatjuk!

1. A vakcinák olyan módosított (gyengített vagy elölt) kórokozókat tartalmaznak, amelyek betegséget nem okoznak, de megtanítják az immunrendszert az eredeti, potenciálisan veszélyes kórokozók elleni védekezésre. 2. Az oltásra az immunrendszer ugyanúgy reagál, mint bármely más betolakodásra, antitesteket hoz létre az adott vírus vagy baktérium leküzdésére. 3. A vakcináció után a szervezet emlékszik a kórokozóra, és az arra specifikus antitestek elpusztítják a betolakodót még mielőtt betegséget okozna. 4. A teljes körű és tartós védettség kialakulásához betegségtől függően egynél több oltás, vagy később beadott emlékeztető oltás lehet szükséges.
2020. 11. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában államtitkárságot hoztak létre az oltás megszervezésére

Külön államtitkárságot hozott létre szombaton a brit kormány az egészségügyi minisztériumon belül a koronavírus-járvány elleni oltási kampány megszervezésére és irányítására.
2020. 11. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult szeptembertől a fertőzöttek száma Magyarországon - egy ábrán

A naponta bejelentett új koronavírus-fertőzöttek száma covid-19
2020. 11. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint százezren tüntettek a francia nagyvárosokban

Több mint százezren tüntettek szombaton hetven francia nagyvárosban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel, akik közül legalább 23-an megsérültek.
2020. 11. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen

Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen - mondta Duda Ernő virológus, immunbiológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 11. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az osztrákok több mint fele részt venne az országos tesztelésen

Ausztriában a lakosok több mint fele hajlandó részt venni abban a jövő héten induló, az egész országra kiterjedő antigén-tesztelésben, amelynek célja, hogy teljesebb képet kapjanak a lakosság koronavírus-fertőzöttségének mértékéről.
2020. 11. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is csökken az új fertőzések napi száma Csehországban

Csehországban továbbra is csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések napi száma.
2020. 11. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legtöbb szerb fertőzött 60 év alatti

Szerbiában a legtöbb koronavírus-fertőzött 60 év alatti, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi néhány napban sokkal többen kerültek kórházba, mint ahányan felgyógyultak a betegségből - jelentette ki Darija Kisic Tepavcevic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja a szerbiai közszolgálati televízió szombati beszámolója szerint.
2020. 11. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A véradások a veszélyhelyzet alatt is folyamatosak

Vérre a koronavírus-járvány idején is szükség van, a véradások a jelenlegi veszélyhelyzet alatt is folyamatosak, a biztonsági előírások megtartásával - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt az MTI-vel pénteken, a véradók napján.
2020. 11. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: