Tele vagyunk készpénzzel, de ennek most vége lesz!

A készpénzmentes gazdaság a magyar cégvezetők 34 százaléka szerint négy, 38 százaléka szerint pedig már két éven belül kialakulhat, Európában viszont a teljes digitalizációra a cégvezetők 28, illetve 29 százaléka számít kettő, illetve négy éven belül - derül ki az Intrum követeléskezelő tavasszal készült felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-nek.

Tele vagyunk készpénzzel, de ennek most vége lesz!

Az Intrum évente készíti el az Európai Fizetési Jelentését, amelyhez az idén 29 európai országban 10 000 vállalattól, Magyarországon 445 cégtől gyűjtött adatokat pénzügyi működésükről február és május között.
   
A közlemény idézte Deszpot Károlyt, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatóját, aki úgy vélte, hogy a magyar cégvezetők talán túl optimisták, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elektronikus fizetés terjedése ellenére is tovább nőtt a készpénzben tartott megtakarítások aránya és a forgalomban levő készpénz mennyisége. A jegybank nyilvántartása szerint 2020 júniusának végére rekordmennyiségű, 6965,3 milliárd forintnyi készpénz volt a háztartásoknál.
   
A kutatás azonban arra is rámutatott, hogy a magyar cégek nem egységesen ítélik meg a pénzügyi digitalizációt: a válaszadók jelentős része tart attól, 37 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy plusz költségeket okozna vállalatának.
   
Azt ugyanakkor a többség elismeri, hogy a digitalizáció jelentősen megkönnyítené a könyvelést és gyorsítaná a fizetéseket.

Hozzászólások

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2020. 10. 31. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-es fizetések: lassulásra lehet számítani

Közel 10 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó átlagfizetések az idén éves összevetésben. Az év első nyolc hónapjában a bruttó átlagbérek meghaladták a 395 ezer forintot, a kedvezmények nélküli nettó fizetések pedig megközelítették a 263 ezer forintot. A következő időszakban visszafogottabb emelkedés várható.
2020. 10. 31. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra lehet pályázni a munkásszállások kialakítására

November elejétől ötödik alkalommal lehet pályázni a munkásszállások kialakítására meghirdetett központi munkaerőpiaci program forrásaira - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
2020. 10. 31. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szingapúrban építkezik a magyar turisztikai startup

2021-ben külföldi terjeszkedésbe kezd az Everguest, melynek két célpontja Ázsia és Európa. Az ázsiai központot Szingapúrban tervezik kialakítani, nemrég ehhez kapott közel 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti exportvédelmi programban a turisztikai startup.
2020. 10. 31. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg - közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán.
2020. 10. 31. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A biztonságos, könnyen hozzáférhető megtakarítási formákat keresik a válság idején

A járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben a biztonságos, ugyanakkor könnyen hozzáférhető megtakarítási formákat keresi a lakosság és a vállalkozások is, hogy tartalékoljanak, és szükség esetén gyorsan fel tudják használni félretett pénzüket. Ezzel magyarázható, hogy március óta több mint tíz százalékkal nőtt a betétszámlákon kamatozó lakossági és vállalati vagyon a Takarékbanknál, a takarékossági világnap alkalmából készített összesítés szerint.
2020. 10. 31. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BKIK: Utolsó esély, konszenzussal a KATA megmenthető!

Még van esély a KATA megmentésére a Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) szerint. A BKIK elnöke ezért levélben kérte a katásokat aránytalanul sújtó büntetőadót a kormányzatnál indítványozó Parragh Lászlót, hogy az általa vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alapszabályának megfelelően elnökségi ülésen döntsenek a témában. A budapesti kamara és a hozzá csatlakozó vállalkozói érdekképviseletek ugyanakkor ismét arra kérik a törvényalkotót, hogy törölje el a Lex Parragh szabályt és helyette tárgyalja a széles körű szakmai vita során létrejött újraszabályozási javaslatot.
2020. 10. 31. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen minőségű a magyar sütőtök?

A Szupermenta program szezonális tesztjében 11 hazai termesztésű sütőtököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, és megállapították, hogy biztonságosak a magyar termesztésű, sütnivaló tökök.
2020. 10. 31. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriába kerülnek az AKKO Invest részvényei

Prémium kategóriába sorolja az AKKO Invest Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. november 2-i hatállyal - tette közzé pénteken honlapján a BÉT.
2020. 10. 31. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés

Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés, a társaság adózott vesztesége 2020. január 1-től június 30-ig tartó üzleti évben 21 milliárd forintot tett ki, amely egy egyszeri tételnek, a Delta Systems Kft. üzletrész átértékelésének tudható be - derült ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett egyedi beszámolóból.
2020. 10. 31. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságos-e a járvány időszakában a belföldi utazgatás?

Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.
2020. 10. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rákapcsoltak a magyar termékek, de bizonytalan időszak jön

Augusztusban 272 millió eurós többlettel zárt a termékek külkereskedelmi mérlege. Ez a tavaly augusztusi és az előző havi eredményhez képest is javulást jelent. A kivitel volumene 1,5 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan az importvolumen az előző évhez képest nem változott. Vagyis a termékexport augusztusban élénkült.
2020. 10. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MVM megvásárolta Csehország egyik legnagyobb energiakereskedőjét

Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Ceská republika a.s.-t, amely több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával - tájékoztatta az MVM pénteken az MTI-t.
2020. 10. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé csökkent a légszennyezettség

Többfelé csökkent a légszennyezettség, a fővárosban is további javulás várható.
2020. 10. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kata feltételeinek módosítását kérik a vállalkozói érdekképviseletek

A Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) és a hozzá csatlakozó tíz vállalkozói érdekképviselet ismét arra kéri a törvényalkotót, hogy törölje el a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) 2021-től hatályos szigorítását és helyette tárgyalja a széles körű szakmai vita során létrejött újraszabályozási javaslatot.
2020. 10. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Hatmillió forint pénzbüntetést szabott ki a bajnoki címvédő Ferencvárosra a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
2020. 10. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyezett sonkát von ki a forgalomból az Aldi

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.
2020. 10. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az AutoWallis csoport lesz az Opel importőre

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE) Kft. legyen az Opel márka importőre Magyarországon, emellett még három régiós országban is az AutoWallist választotta a márka importőrének a német autógyár - közölte a AutoWallis Nyrt. az MTI-vel pénteken.
2020. 10. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,1 százalékkal nőttek a keresetek augusztusban

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 ezer 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 ezer 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 10. 30. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aki Kínából rendelne karácsonyi ajándékot, most tegye meg!

A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója szerint időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a forgalomnövekedés miatt nem lesz hely, akkor a lakossági csomagokat hátrébb fogják sorolni. A szakember azt javasolja, hogy november elejéig érdemes leadni a rendeléseket, ebben az esetben még van rá esély, hogy az ünnepekre meg is érkezik a kívánt termék.
2020. 10. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: