Pénztárkonferencia - ellehetetleníti a nyugdíjpénztárakat a kormány

Hosszú távon ellehetetleníti a magánnyugdíj-pénztári rendszert a miniszterelnök által szerdán bejelentett, tervezett intézkedés, amely szerint novembertől 2011 december végéig felfüggesztik a járulékok átutalását a magánnyugdíj-pénztárakba - jelentette ki Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára csütörtökön, a kétnapos Nyugdíj-, Egészségügy-, és Pénztárkonferencia megnyitóján Siófokon.

Több előadó előadását felülírta a miniszterelnöki bejelentés, feszült és bizonytalan volt a több mint 300 résztvevővel zajló rendezvény hangulata. A főtitkár kifejtette, a kormányzati bejelentés azt jelenti, hogy a magánynyugdíjpénztári tagok bruttó béréből levont 8 százalék nem kerül rá az egyéni számláikra 2011 végéig, vagyis nem az egyéni megtakarításokat gyarapítja, hanem a költségvetésbe, a társadalombiztosítási rendszerbe folyik be.

 

A kormányzati bejelentés ellenére is megtartják a pénztárkonferenciát, ezzel meg kívánják mutatni, hogy a szakma, a szektor él, és élni akar. Ennek a szektornak a képzeletbeli hátizsákjában többek között 5,34 millió pénztártag 3.727 milliárd forintnyi pénztári vagyona, és sokéves munka áll, amellyel felépítették a társadalombiztosítás második és harmadik pillérét - fogalmazott.

 

"Nem engedjük, hogy az a több millió ember, aki a pénztárakban gyűjtötte a pénzét, elveszítse az öngondoskodási igényét és az öngondoskodásba vetett hitét" - jelentette ki Juhász Istvánné, aki kifogásolta, hogy több hónapos egyeztetés ellenére nem képviseltette magát a konferencián a kormányzati, illetve a döntéshozói oldal. Nagy Csaba, az összes nyugdíjpénztárat tömörítő szakmai szervezet, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke arról beszélt, hogy 2 ezer a szektorban dolgozó, továbbá 10 ezer egyéb szolgáltatóként közreműködő ember vár választ a kérdéseire a kormánytól az ügyben.

 

Emlékeztetett, több kritika is érte a szektort, egyebek közt a válság miatt elkönyvelt veszteségekért, ezt a hátrányt mára sikerült lefaragni. Visszautasította a másik sűrűn hangoztatott kritikát, miszerint nem elég költséghatékony a pénztárrendszer, nemzetközi adatokra hivatkozva "messze versenyképes"-nek nevezte. A pénztárszövetség elnöke sérelmezte, hogy a kormányzati bejelentést nem előzte meg semmiféle egyeztetés a szakmával, és hiába keresték meg többször is projektjavaslataikkal a kormányzat képviselőit.

 

Kozek András, a pénztárszövetség elnökségi tagja azt kifogásolta, hogy az állam meg kívánja nyitni a pénztártagok társadalombiztosítóba történő visszalépésének lehetőségét, miközben fordítva ezt a mozgást nem engedélyezi. Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke arról beszélt előadásában, hogy a gazdasági növekedés kilátásai még váratnak magukra. Nem valószínű, hogy a jövő év sokkal jobb lesz a magyar gazdaság számára, mint az idei, de talán újabb visszaesések nem várhatók.

 

Az 1-2 százalékos GDP-növekedés a maximálisan elérhető mérték lehet. Úgy vélekedett, kaotikus gazdaságpolitikát folytatott az ország az elmúlt időszakban, nem történtek meg alapvetően fontos strukturális változtatások, ami miatt az adósság egyre nőtt, az ország likviditása veszélybe került, és megtanultuk, hogy a pénznek nagy ára van. Ezt az árat a magyar költségvetésnek meg kellett fizetnie, és világossá vált, hogy a korábbi út tovább nem követhető - mutatott rá.

 

A magyar kormány az idei tavaszi választások után újra csapdahelyzetbe került, hiszen 4,5-4,7 százalékos költségvetési hiány elé nézett az ország a kitűzött 3,8 helyett. Az élet nem igazolta, hogy 2010-ben már elindul a fellendülés a reálgazdaságban, hiszen a gazdaság sok szerepelője gyakorlatilag most éli meg a válság hatásait. "Hihetetlenül tendencia nélküli a piac, hihetetlenül fél a kockázattól, és a mohóság és kockázatkerülés között próbál a profit után rohanni"- jellemezte a mai piaci viszonyokat a bankszövetség elnöke.

 

Kifejtette, ilyen viszonyok között tartani kell a hiánycélokat, a kormánynak nem sok mozgástere maradt. Eljött azoknak az intézkedéseknek az ideje, mint amilyet szerdán a pénztárakkal kapcsolatban bejelentettek, és amelynek első csapása a bankrendszert érte a bankadó kapcsán - tette hozzá. Erdei Tamás szerint leghamarabb 2011 második felében mozdulhat pozitív irányba a magyar reálgazdaság. Azonban ez függ attól, hogy mi történik Európában, de alapvetően attól, mi történik a német gazdaságban, mert ez utóbbi a legfontosabb kérdés Magyarország számára.


Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás: