Pest megye és a Dunántúl a legvonzóbb lakhatási célpontok

Évek óta egyre többen költöznek a kedvezőbb munkalehetőségek, vagy a jobb szolgáltatások miatt a nagyobb városokba, leggyakrabban Pest megyébe és a dunántúli megyékbe. Az országon belüli népvándorlás iránya régóta állandó, igaz a falusi CSOK bevezetése hozhat ebben némi változást. De vajon képes az ingatlanpiac és az építőipar lekövetni a megnövekedett keresletet, és mi lesz a „feleslegessé vált” házakkal?

Pest megye és a Dunántúl a legvonzóbb lakhatási célpontok

Tavaly – a 2018 óta külön régiónak is számító – Pest megyében volt a legmagasabb, 13,2 ezrelék a vándorlási különbözet (egy adott terület esetében az el- és odavándorlók aránya, 1000 lakosra vetítve), ami azt jelenti, hogy nagymértékben nőtt a beköltözők és az ideiglenes lakosok száma a megyében.

Népszerűségét két egymással párhuzamosan zajló folyamat is erősíti. A KSH 2018. évi adatai alapján Észak-Alföld és Észak-Magyarország népességmegtartó ereje volt a leggyengébb, az innen elköltözők pedig leginkább Budapestet és annak agglomerációját választották. A főváros környékére költözők esetében egyrészt szerepet játszik a népszerű munkahelyek viszonylagos közelsége, másrészt a fővárosinál alacsonyabb ingatlanárak. A folyamatnak köszönhetően egyre kiterjedtebb a budapesti agglomeráció nem hivatalos övezete: a főbb közlekedési útvonalak, így az M3-as autópálya mentén például már bőven átnyúlik a megyehatáron, és akár Hatvant is eléri.

Arról nem is beszélve, hogy számos, a falusi CSOK szempontjából kedvezményezett településen kereshetnek ingatlant a vásárlók. A főváros vándorlási mérlege tavaly már harmadik éve volt negatív. Az elköltözők döntő többsége a Pest megyei agglomerációban vett ingatlant, igaz – minden bizonnyal részben a közelsége miatt – Fejér megyében is kimutatható a lakosságszám növekedése.  Mivel csak az öt legdrágább Pest megyei település (Üröm, Budaörs, Telki, Biatorbágy és Remeteszőlős) átlagára közelíti meg a budapesti árakat, így ha valaki úgy dönt, hogy kiköltözne a fővárosból, rengeteg településen választhat nagyobb lakást, sőt, akár kertes házat is a budapesti ingatlana áráért.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Más megyékhez viszonyítva Pest megye sem olcsó, mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője: „Az alacsonyabb ingatlan árszinttel rendelkező keleti országrészből Pest megyébe költözők azzal szembesülhettek, hogy egy közel azonos paraméterekkel rendelkező ház jelentősen többe kerül a főváros közelében, mint amit korábbi lakhelyükön értékesítettek. A kelet-magyarországi kistelepüléseken eddig nem volt jellemző amúgy sem az élénk ingatlanforgalom, a falusi CSOK bevezetésével azonban ez változhat. Az elköltözőknek jól jöhet, hogy a növekvő kereslet miatt magasabb áron értékesíthetik lakásukat” – tette hozzá a vezető elemző.


Hasonló folyamatok játszódnak le Észak-Nyugat Magyarországon is, ahol a nagyvárosok környékén található kistelepülések különösen népszerűek. Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya és Győr egytől egyig kiemelkedően sok és minőségi munkahellyel rendelkező városok, amelyek szerte az országból vonzzák a munkavállalókat és családjaikat. Az agglomerációs szerepet betöltő kistelepülések piaca tehát a nagyvárosokból való kiköltözés mellett emiatt is erősödik. A nagyvárosi ingatlanok kifejezetten népszerűek voltak az utóbbi időben a befektetők körében, néhány éve még egy budapesti átlaglakás árából 2-3 lakást is lehetett vásárolni Tatabányán. „Az utóbbi években a városi panellakások voltak a piac slágerei, azonban a falusi CSOK és Babaváró kölcsön miatt a szerepüket a környező kistelepülések családi házai vehetik át a piacon” – fogalmazott Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont észak-nyugat magyarországi régióvezetője. Az ország említett területein található nagyvárosokban, a szakember tapasztalatai szerint megállt az ingatlanárak emelkedése, és azok stabil szinten rögzültek.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: