Rekordmértékben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye

Az első két becslésnél és a piaci várakozásoknál kevésbé, de így is rekordmértékben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben az országot gyakorlatilag megbénító koronavírus-járvány következtében.

Rekordmértékben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által szerdán közölt harmadik, végleges becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 31,4 százalékos évesített ütemben csökkent április-júniusban, ami a legrosszabb érték a negyedéves GDP-adatok számításának kezdete, 1947 óta. Ez a tényadat kedvezőbb az első és a második becslésben szereplő 32,9, illetve 31,7 százaléknál. Elemzők a második becsléssel megegyező értékre, 31,7 százalékos visszaesésre számítottak. Az első negyedévben 5,0 százalékos volt a csökkenés üteme.
   
Éves összehasonlításban a második negyedévben 9,0 százalékkal csökkent, az elsőben viszont még 0,3 százalékkal nőtt a reál GDP.
   
Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 32,8 százalékkal, 2040 milliárd dollárral, 19 520 milliárd dollárra süllyedt április-júniusban. Az első negyedévben 3,4 százalékkal, 186,3 milliárd dollárral csökkent ez az érték.
   
A járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Az adatok szélesebb körére támaszkodó harmadik becslés során felfelé módosították a személyes fogyasztási kiadásokat, ám ennek hatását részben ellensúlyozta az export és a vállalati beruházások lefelé módosítása.
   
A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 33,2 százalékos évesített ütemben csökkentek a második negyedévben, míg az előző negyedévben még 6,9 százalékkal estek vissza. A vállalati beruházások 27,2 százalékkal, az export 64,4 százalékkal, az import pedig 54,1 százalékkal csökkent, míg a kormányzati kiadások és befektetések 2,5 százalékkal emelkedtek.
   
A személyes fogyasztások árindexe 1,6 százalékkal csökkent az előző negyedévi 1,3 százalékos emelkedés után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 0,8 százalékkal esett április-júniusban, míg az előző negyedévben 1,6 százalékkal nőtt.

Hozzászólások

Oroszország kilépés a Nyitott Égbolt szerződésből

Oroszország megkezdi a kilépést a Nyitott Égbolt szerződésből - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
2021. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenés az amerikai tőzsdéken, Joe Biden új gazdasági csomagja miatt

Enyhe csökkenéssel nyitottak pénteken az irányadó New York-i tőzsdemutatók, miután a Joe Biden megválasztott elnök által meghirdetett, 1900 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomag olyan félelmeket keltett, hogy adóemelésekre lesz szükség.
2021. 01. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Második világháborús helyzet az USA-ban

A második világháború óta nem volt ilyen magas az amerikai költségvetési hiány.
2021. 01. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy gyorsulást még nem mutat az amerikai infláció

A magyar idő szerint fél háromkor publikált amerikai CPI inflációs statisztika nagy aggodalomra nem ad okot.
2021. 01. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői veszteséges zárás után, a negyedik negyedévi vállalati eredménybeszámoló szezonra terelődő befektetői figyelemnek köszönhetően. Az árfolyamok emelkedésére hatottak az új washingtoni adminisztrációtól várt gazdaságösztönző intézkedések is.
2021. 01. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biden nagy bejelentésre készül

Az USA új elnöke csütörtökön fogja nyilvánosságra hozni gazdasági akciótervét.
2021. 01. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon bátor előrejelzések az USA gazdaságáról

A dallasi Fed elnőke, Robert Kaplan (szavazó tag) szerint a tömeges oltásnak köszönhetően az év második felében nagyot ugrik a gazdaság és a fogyasztás is.
2021. 01. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak hétfőn az irányadó New York-i tőzsdemutatók, a befektetők profitot realizálnak, miután a múlt héten a koronavírus elleni védőoltásokhoz és a várható amerikai gazdaságösztönző csomaghoz fűzött remények újabb történelmi csúcsokra hajtották fel az indexeket.
2021. 01. 11. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem jó hír a tőzsdéknek Joe Manchin szenátor befeszülése

Ugyan az elemzők egy újabb 750-1000 milliárd dolláros élénkítő csomagra számítanak Bidentől, amelyet az év során még egy 3000 milliárd dolláros infrastruktúra csomag is követhet, de ez veszélybe került az után, hogy az egyik demokrata képviselő, Joe Manchin szenátor azt nyilatkozta a Washington Post-nak, hogy ő nem támogatná az újabb fizetési csekkek küldését.
2021. 01. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

14 éves csúcsot ért el az USA külkereskedelmi hiánya

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben 14 éves csúcsra emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézetei, a U.S. Census Bureau és a U.S. Bureau of Economic Analysis szerdai közös jelentése alapján.
2021. 01. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon. Szerdán az indexek vegyesen zártak, a Wall Streeten rekordon, a főként technológiai papírokat forgalmazó Nasdaq piacon viszont veszteséggel.
2021. 01. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A demokrácia sötét napja

Egyik meglepetés jön a másik után. Azok után, hogy Georgia-ban a demokraták elhozták mind a két szenátori széket, jött a második meglepetés. Banánköztársaságra jellemző jeleneteket láthattunk a Capitoliumnál.
2021. 01. 07. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Demokrata szenátushoz alkalmazkodnak a tőzsdék

99%-os feldolgozottság mellett mindkét szenátori helyet a demokraták nyerik, így a szenátusban is átvethetik az irányítást, hiszen a két nagy pártnak 50-50 szenátora lesz, s ilyenkor a demokrata alelnök szava dönthet.
2021. 01. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszített a lendületből az amerikai gazdaság

A koronavírus-járvány fellángolásának következtében érezhetően veszített lendületéből az Egyesült Államok gazdasága decemberben az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport felmérésének tanúsága szerint.
2021. 01. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy mínuszban kezdték a napot az amerikai tőzsdék

Nagy indexcsökkenéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 01. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fordulhat a szenátus az USA-ban

Különösen erős napot zárt tegnap az amerikai piac annak fényében, hogy mekkora változás előtt állhat az amerikai törvényhozás.
2021. 01. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdtek ma a tőzsdék az USA-ban

Gyengén indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, majd az árfolyammutatók rövidesen emelkedésbe fordultak. A tavalyi rekordzárás korrekciójaként hétfőn másfél százalékos volt az indexveszteség.
2021. 01. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy nap lesz a mai Georgia-ban

Ma dől el, hogy a demokraták vagy a republikánusok fogják kontrollálni a szenátust.
2021. 01. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödött az amerikai feldolgozóipar

Folytatódott az amerikai feldolgozóipar teljesítményének lendületes növekedése novemberben is az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérése szerint.
2021. 01. 04. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdték az új évet a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az új év első kereskedési napján, hétfőn az irányadó New York-i tőzsdemutatók.
2021. 01. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: