Rendkívüli közgyűlésen korrigálja IFRS beszámolóit az Appeninn

Az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsa rendkívüli közgyűlést hív össze, ezen a 2010. évi IFRS szerint elkészített, konszolidált és a 2011. évi IFRS szerinti konszolidált, módosított beszámolójuk elfogadása lesz a fő napirendi pont. A társaság ezzel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közzétételi kötelezettségek teljesítésének vizsgálatára vonatkozó észrevételeinek tesz eleget, és befektetői megnyugtatása végett minél hamarabb közzé kívánja tenni a friss IFRS beszámolóit. Az eddigi, magyar elvek szerinti beszámolók pontosságát a PSZÁF nem vitatta.

2012. szeptember 28-án, 13 órakor a Hattyúházban fog sor kerülni arra a közgyűlésre, melyen  elfogadásra kerül az Appeninn Holding Nyrt. 2010. évi IFRS szerint elkészített konszolidált és a 2011. évi IFRS szerint összeállított, módosított beszámolója. A társaság hosszas mérlegelés után döntött így, azzal az indokkal, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kezdeményezett vizsgálat hírének kiszivárgása ne befolyásolja a befektetői közönséget.

 

A PSZÁF 2011 novemberében vizsgálta először a társaság 2010-es beszámolóját, azt sérelmezve, hogy nem készült konszolidált mérleg és eredménykimutatás a több leányvállalatot is magában foglaló holdingcégnél. Az azóta lefolytatott vizsgálat alatt az Appeninn konzekvensen tartotta magát ahhoz, hogy a magyar számviteli törvény 117. § (6) bekezdése és 119. § (1) bekezdése mentesíti a frissen alapított társaság  leányvállalatait és ennélfogva a holding anyavállalatát is a konszolidálástól. Ezen törvényi bekezdések értelmében ugyanis a konszolidáció első évében, ha mentesülnek a leány cégek, az anyavállalatnak sem kell sem magyar, sem nemzetközi pénzügyi beszámolási elvek szerinti (IFRS) konszolidált beszámolót készítenie.

 

Ezzel szemben a PSZÁF uniós direktívákra hivatkozva, akként értelmezi a vonatkozó jogszabályokat, hogy a tőzsdei társaság IFRS konszolidált beszámolót kell készítsen. Arról, hogy ez a szabályozás felülírná a magyar számviteli törvényt, továbbra is eltérő álláspontot képvisel a PSZÁF és az Appeninn. A PSZÁF egy – csak 2012 áprilisában közreadott – hivatalos értelmezésre alapozza értelmezését, mely a Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat című szakmai folyóiratban jelent meg, és egyfajta praktikus iránymutatást ad a 2002-es uniós rendelet és a magyar számviteli törvény eltéréseire, sajnos az Appen inn hátrányára.

 

Noha az Appeninn igazgatótanácsa, kötelessége tudatában 2011-es beszámolóját már IFRS szerint is elkészítette, a PSZÁF elhúzódó vizsgálata erre is észrevételeket tett.

 

„Noha továbbra is úgy tartjuk, hogy 2010. évre vonatkozóan nem voltunk törvényi értelemben kötelezettek IFRS szerinti konszolidált beszámolót készíteni, ezt önszántunkból pótoljuk, mégpedig abban a reményben, hogy ezzel elejét vegyük a találgatásoknak és meg tudjuk erősíteni a társaságunk iránti befektetői bizalmat.” – kommentálta a közgyűlési összehívást Székely Gábor. „Miután a magyar számvitel szabályai 2011 után a devizás ügyletek értékelésekor kifejezetten óvatosak, sok tekintetben a legrosszabb kimenetel feltételezését írják elő, ezért nem kizárt, hogy a frissen legyártott IFRS szerin ti beszámolók ebben a tekintetben az Appeninnek fognak kedvezni, a devizában nyilvántartott hiteleinkre jelentős céltartalékképzést előíró magyar törvényhez képest.” – tette hozzá az Appeninn igazgatótanácsának elnöke. „Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar számviteli szabályok szerint elkészült beszámolóink valóságtartalmát nem vonta kétségbe a vizsgálat, tehát a befektetők tájékozódása teljesült, csupán plusz IFRS szerinti elemek elkészítéséről folyt ez a vita. A vizsgálat kimenetele bárhogy is alakul, az Appeninn mindig igyekezett az elvárt transzparenciának megfelelően számot adni teljesítményéről, így a v izsgálat végeredményét megelőzően rendelkeztünk IFRS beszámoló összeállításáról, módosításáról.”

 

Jelenleg a társaság a friss beszámolók elkészítését, valamint azok könyvvizsgáló általi auditálását végzi, hogy ezek a közgyűlésre rendelkezésre álljanak. Tekintve, hogy a 2011-es beszámolóban az IFRS szerinti2010-es bázisévet is ismertetni kell, ezért egyes leányvállalatainál még a 2009-es IFRS beszámoló elkészítésére is kiterjed a feladat.


Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás: