Rendkívüli közgyűlésre készül a Rába

Megkezdődtek az előkészületek a Rába Járműipari Holding Nyrt. rendkívüli közgyűlésének összehívására, noha az ezt kezdeményező hivatalos levelet még nem kapta meg az igazgatóság - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Pintér István elnök-vezérigazgató.

A tanácskozásra, amelyen "az új tulajdonos újradefiniálja a vezető testületeket", a cégcsoport vezetője szerint "vélhetően még a nyári szünet előtt" sor kerülhet. Kérdésre válaszolva Pintér István úgy nyilatkozott: nem lát arra mutató jeleket, hogy változna a társaság tőzsdei jelenléte. Mint mondta, a tranzakció lezárulta után a következő lépés az igazgatóság és a felügyelőbizottság megújítása, majd a csoport- és üzletági stratégiák áttekintése.

 

"A jármű-üzletágunk a legesélyesebb arra, hogy bővítse termék- és szolgáltatás-kínálatát a hazai igényeknek megfelelően" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ez alkatrészek vagy egész járművek gyártására szóló kooperációkban egyaránt történhet. A Rábában a magyar állam 73,67 százalékos tulajdonnal rendelkezik, ami 76,79 százalékos szavazati arányt biztosít számára.

 

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a magyar állam nevében eljárva 2011. november 7-én tett vételi ajánlatot a Rába részvények megvásárlására, 815 forintos árfolyamon. Az ajánlat során az állam 9.925.829 darab részvényt szerzett meg. A felvásárlás az idén áprilisban zárult le, miután az Európai Bizottság versenyhatósága jóváhagyta a tranzakciót. Az MNV április 17-én kifizette a Rába részvények vételárát.

 

A Rába Járműipari Holding Nyrt. tíz százalék körüli árbevétel- és EBITDA-növekedést tervez 2012-re - mondta a cégcsoport csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Pintér István elnök-vezérigazgató.

 

A társaság új termékekkel, új partnerségekkel kívánja erősíteni futómű-üzletágát; ezen a területen "regionálisabb, globálisabb szerep elképzelhető" - közölte Pintér István. "A menedzsment véleménye szerint cég tőzsdei léte pozitív a vevők számára, és ezen nem lenne célszerű változtatni" - közölte a cégcsoport vezetője az MTI kérdésére válaszolva. Arra számítanak, hogy az új tulajdonosi struktúra előnyeit kihasználva bővülést érhetnek el a járműszegmensben, az alkatrészgyártásban pedig a Volkswagen mellett további nagy cégnek válhatnak beszállítójává - mondta az elnök-vezérigazgató.

 

Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy a Golf-platformon készülő autókhoz gyártanak majd az ülés billentését támogató kardánokat; a sorozatgyártás az év második felében indul, a felfutás jövőre várható. A csúcskapacitás évi 800 ezer darab lesz. A piaci környezetről pintér István elmondta: folytatta a növekedést az észak-amerikai haszongépjármű-piac, ott és Európában is kiugróan jól teljesített a mezőgazdasági szegmens, míg az európai haszongépjármű-eladások terén stagnált, enyhén csökkent a cég forgalma. Elmozdult a holtpontról az első negyedévben, de "nem volt kiemelkedő" az orosz buszpiac teljesítménye, míg a személygépkocsi szegmens a tavalyi első negyedév szintén teljesített január elejétől március végéig - tette hozzá. Eközben a felhasznált alapanyagok ára enyhén csökkent, az energiáé valamelyest nőtt. "Az árfolyamok ebben a negyedévben segítettek bennünket" - jegyezte meg Pintér István az erős dollárra és euróra utalva.

 

Ingatlan-értékesítésből jelentősebb összeggel nem számolnak; ugyanakkor a tavaly indított stratégiai projektek mellett idén újabb fejlesztéseket indítanak el. A cégcsoport szerdán közzétett, konszolidált gyorsjelentése szerint a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózott eredménye 33,9 millió forint volt 2012 első negyedévében, 81 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Üzemi szinten 103,8 millió forint nyereséget ért el a Rába január-márciusban, szemben a tavalyi 180 millió forintos veszteséggel. A nemzetközi számviteli jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a Rába-csoport árbevétele 6,1 százalékkal, 9,83 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a futómű üzletág 10 százalékos bővülésének köszönhetően.

 

Az alkatrész üzletág kisebb mértékben, 3,8 százalékkal emelkedett, míg a jármű üzletág bevételei 18,7 százalékkal elmaradtak a tavaly első negyedévitől. Az export árbevétel 12,8 százalékos növekedéssel 7,16 milliárd forintot ért el az első negyedévben. A csoport EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 2012 első három hónapjában 648 millió forint volt az egy évvel korábbi 381 millió forinttal szemben. A nettó pénzügyi eredmény az első negyedévben 109 millió forint veszteséget mutatott a tavalyi hasonló időszaki 468 millió forint nyereséghez képest.

 

Az adózás előtti eredmény közel ötmillió forintos veszteséget mutatott március végén, amellyel szemben 39 millió forint adókövetelést számolt el a Rába. Egy évvel korábban 240 millió forint adó előtti nyereséget mutatott ki a társaság. A 12,92 milliárd forint jegyzett tőkéjű Rába konszolidált saját tőkéje 10,7 milliárd forint volt 2012. március végén, az egy évvel korábbihoz képest 6,9 százalékkal nőtt. (MTI)


Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás: