Rettegett őszi kiadások - iskolakezdés, téli gumi, kazáncsere

A családok átlagos havi kiadásának több mint felét évszaktól függetlenül az étkezés és a lakhatás teszi ki. Különösen igaz ez az őszi-téli hónapokban, szeptembertől ugyanis, elsősorban a fűtés miatt, megugranak a lakásfenntartás költségei - olvasható az OTP Bank közleményében.

A KSH vonatkozó statisztikai adatai ugyanakkor rámutatnak arra is: minden évszak magában hordoz váratlan kiadásokat, amelyek a család bevételeinek, akár 40%-át is kitehetik.  A nehezen kalkulálható, olykor többszázezres váratlan tételek finanszírozására is adódik azonban jó megoldás.

 

A magyarok a korábbi évekhez hasonlóan élelmiszerre és lakhatásra költik a legtöbb pénzt, ez a két tétel emészti fel a jövedelem több mint 50 százalékát – derül ki a KSH statisztikáiból, amelyek szerint egy családtagra hozzávetőleg 35 ezer forint kiadás hárul a családi költségvetésből.  Ez a kiadás azonban nem egyenlően oszlik el az egyes évszakokban: a hideg hónapok közeledtével, ősszel és télen jelentősen megugranak a lakhatással összefüggő költségek. A képzeletbeli háztartási költési dobogón ugyanakkor helyet kapott még a közlekedésre fordított összeg, és az egyéb kiadás kategória is. Ez utóbbi leginkább azért megterhelő a házartások számára, mert amíg az étkezés vagy a lakhatás jól tervezhető, addig a nem rendszeres, vagyis legtöbbször, váratlan kiadásokkal jóval nehezebb kalkulálni. Pedig a kutatások szerint – jövedelmi besorolástól függően – egy család esetében ezek a költségek tehetik ki a havi kiadások akár 25-40%-át.


Százezres tételek: zongora, albérlet, nagyszervíz


A már említett „szezonális” kiadások közé számít például az iskolakezdés, amely ugyan nem váratlan, mégis megterhelő lehet a családok számára, főként a nyári hónapok plussz költségei után. Egy átlagos, kétgyermekes családban nagyjából 40 ezer forint extrakiadást jelent a tankönyv és az iskolaszerek megvásárlása. De ne felejtsük el, hogy  az iskolakezdéssel egyidőben indulnak a különböző szakkörök, különórák sportfoglalkozások, amelyek esetében sokszor az eszközök – például egy hangszer, egy festőállvány, vagy akár az új sportfelszerelés – beszerzése akár több tízezer forintos kiadást jelent a szülőknek.

 

„A magyar lakosság nagy részének fogyasztási szokásaira jellemző, hogy a rendszeres kiadások hónapról hónapra felemésztik a jövedelmek jelentős hányadát. Ilyenkor egy hirtelen jött nagyobb tétel, főként megtakarítás híján teljesen felboríthatja a családi költségvetést. Ilyenkor már az is nagy segítség, ha ezt az összeget nem egyszerre kell kifizetnünk. Például a személyi kölcsön igénylésével az egyszeri költség több hónapra eloszlik, így akár már pár ezer forintos törlesztőrészlet mellett finanszírozhatóvá válhatnak az említett nagyobb kiadások” – hívja fel a figyelmet az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

 

Dr. Rajmonné Veres Ibolya emlékeztetett arra is, hogy az iskolakezdéssel összefüggésben megnő a diák-költözések száma is. Akár egy albérleti szoba berendezésekor is érdemes legalább 100 ezer forinttal kalkulálni. Szintén az őszi hónapokban esedékes az autónk téli felkészítése ez magában sem kis költség, főként, ha esedékessé válik a téli gumik cseréje. Ugyancsak több tízezres, sőt százezres költséggel számolhatunk, ha kazánunk őszi átvizsgálásakor kiderül, hogy fűtésrendszerünk tökrement. De sorolhatnánk még az őszi szezonban felmerülő váratlan kiadásokat – mondja az igazgató, aki szerint az ilyen és ehhez hasonló helyzetekre jelenthet jó megoldást a most akciós feltételekkel igényelhető személyi kölcsön, amely kifejezetten a rendszeres kiadások felett jelentkező szezonális extra költségek fedezésére nyújt gyors és egyszerű segítséget. 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: