Riasztási szint felett a parlagfű pollenkoncentrációja

A parlagfű napi pollenkoncentrációja több térségben meghaladta a riasztási szintet, ami azt jelenti, hogy az allergiásoknak már erős tüneteik lehetnek - mondta Apatini Dóra, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) biológusa csütörtökön az MTI-nek.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: Nyíregyháza környékén már a második (vörös) riasztási fokozat van érvényben. Az ország északkeleti csücskében a levegőben a parlagfű köbméterenkénti pollenszemtartalma a múlt heti mérések szerint elérte a napi 50-99-es értéket.  Első fokozatú (piros) riasztás van érvényben Szolnok környékén, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyét érintően, a Duna alsó szakasza mentén.
    

A piros színű, elsőfokú riasztás érvénybe lépésével már minden, a parlagfűre allergiásnál számítani kell a tünetek jelentkezésére. A másodfokú, vörös riasztás esetén az allergiások tünetei már súlyosbodnak, állandósulnak.
    

Nékám Kristóf allergológus csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a riasztás nemcsak arra jó, hogy az allergiásokat figyelmeztesse, hanem arra is, hogy a döntéshozókat és az egész társadalmat "felrázza", a parlagfűhelyzet ugyanis Európa-szerte, így Magyarországon is "borzalmas". Hozzátette, 10-12 évvel ezelőtt Európában még négyből egy, ma már háromból egy gyermek allergiás. Márpedig aki gyermekként allergiás lesz, az nagy valószínűséggel felnőtt korában is az marad. Becslések szerint Magyarországon 1-1,5 millió ember allergiás a parlagfűre.
    

Az allergológus kiemelte: a levegő köbméterenkénti 30-as pollenszemtartalma az a határ, amelynél már minden, a parlagfűre érzékeny embernek oda kell figyelnie. Amellett, hogy mindenki felkeresi az orvosát, s beszerzi a számára megfelelő gyógyszert, arra is oda kell figyelni, hogy mikor szellőztet, ajánlott gyakrabban hajat mosni, s a szabadban az arcmaszk is hasznos lehet. Nékám Kristóf úgy véli, hacsak valami drámai változás nem lesz az időjárásban, a következő hetekben egyre rosszabb lesz a parlagfűhelyzet.
    

Apatini Dóra, az OKI biológusa azt mondta: száraz, meleg időjárás esetén enyhébb a parlagfű pollenszórása, de némi enyhülés, illetve csapadék következtében a parlagfű "magához tér" és fokozódik a pollenszórás. Az országos átlagot tekintve erősödik a parlagfű virágzása, de az egyes területek között - az ottani időjárástól függően - vannak különbségek. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a parlagfű pollenszórásának csúcsát augusztus végére, illetve szeptember első napjaira várják. A parlagfűszezon vége pedig az első fagyokig, akár október végéig is eltarthat.
    

Az OKI a tavalyi parlagfűszezonban indította el az úgynevezett Parlagfű Pollen Riasztási Rendszert (PPRR), amelyben térképen látható, hogy milyen magas a levegő pollenszennyezettsége az ország különböző területein.
    

Az egyes mérőállomások előző héten mért napi pollenkoncentrációs adatainak átlagolásával kialakított értékekhez 9 fokozatú színskála társul. A színek sötétedésével jelzik az egyre magasabb pollenkoncentrációt. A fehér szín azt jelzi, hogy a levegőben nincs parlagfűpollen. Az elsőfokú figyelmeztetést zöld színnel jelölik, ekkor egy átlagos napon a levegő köbméterenkénti pollenszemtartalma 1-9. A parlagfű pollenkoncentrációja már közepesnek számít, ha ez az érték 10-29, ekkor narancsszínű, másodfokú figyelmeztetés lép életbe.
    

Ha az előző heti adatok szerint a levegőben a parlagfű köbméterenkénti pollenszemtartalma harminc felett van, az már magas pollenszórást jelöl, innen indulnak a színskála hatszintű riasztási fokozatai. Az elsőfokú riasztás színe piros, ekkor 30-49 pollenszem van a levegőben. Ha az érték 50-99, akkor másodfokú, vörös riasztást rendelnek el.
    

Ha egy átlagos napon a levegő köbméterenkénti pollenszemtartalma száz felett van, akkor a parlagfű pollenszórása már nagyon magasnak számít. Ezen belül három kategória különül el: 100-199 pollenszemtartalomnál harmadfokú (bordó) a riasztás, 200-499-es értéknél negyedfokú (sötét bordó), 500-999-es adatnál ötödfokú (fekete).  Ha a hét legtöbb napján az ezret is meghaladja a levegő köbméterenkénti pollentartalma, az azt jelenti, hogy a parlagfű pollenszórása már "extrém magas". Ekkor lép életbe a legmagasabb riasztási fokozat, amelyet ambrózia szín jelöl. (MTI)


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: