Romániai választások: Az erdélyi magyarok is számítanak

Kelemen Hunor az M1 aktuális csatornán péntek este úgy fogalmazott: érdemes építeni az erdélyi értékekre, a toleranciára, a nyitottságra, egymás tiszteletére, az együtt gondolkodásra, a sok nemzetiség együttéléséből adódó lehetőségekre.
Ha az erdélyi értékek bizonyos mértékben meghatározzák a politikai döntéseket, abból Románia is nyerhet - hangoztatta.
A pártelnök az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűléssel kapcsolatos kérdésre azt mondta: ha az ott elfogadottak jelentik a modern Románia "jogi és morális" alapját, akkor a kisebbségeknek tett ígéretek sem lehetnek csupán ígéretek, törvényerőre kell emelkedniük.
A 21. század jogi nyelvezetére lefordítva ez nagyon egyszerű: anyanyelv a kultúrában, oktatásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban a közösség által választott vezetőkön keresztül és képviselet a törvényhozásban, valamint a végrehajtásban - fejtette ki.
"Úgy is mondhatnám, hogy az a megoldás Székelyföldnek, mint Dél-Tirolban" - jelentette ki, hozzátéve: gyakorlatilag az identitás megőrzésének intézményes kereteiről van szó.
Hangsúlyozta: attól, ha a román állam betartja a csaknem százéves ígéreteket, még nem változik meg a magyar emberek viszonya az 1918-ban történtekhez, de a román államra másképpen tekinthetnek.
A román állam ezzel azt üzenné - folytatta -, hogy teljes jogú polgárainak tartja a magyarokat, és elfogadja őket államalkotó tényezőként, hiszen "értéket teremtő közösség".
A magyar emberek pedig azt látnák, hogy a román állam száz év után nem ellenségként, idegenként kezeli őket, "és innentől kezdve lehet jövőt építeni" - mondta Kelemen Hunor.
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Romániában, a kétkamarás parlament 312 képviselői, illetve 136 szenátori mandátumáról dönt az ország csaknem 19 millió szavazópolgára. A bukaresti képviselőházba ezenfelül 18 nemzeti kisebbségi szervezet juttathat könnyített eljárással egy-egy parlamenti képviselőt.
Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.