Rontott növekedési előrejelzésén a Századvég Gazdaságkutató

Részben a mezőgazdaságot sújtó aszálykár miatt a korábban jelzett 1 százalékról 1,5 százalékra rontotta a bruttó hazai termék (GDP) idei csökkenésére vonatkozó előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató Zrt., a jövő évi növekedésre szóló prognózisát pedig - elsősorban a gyengébb külső konjunktúra miatt - 0,3 százalékra mérsékelte a szeptemberben jelzett 0,9 százalékról.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a kutatóintézet a meghirdetett költségvetési kiigazítások végrehajtásával tarthatónak ítéli 2012-ben és 2013-ban is a 2,7 százalékos hiánycélt, ezzel párhuzamosan pedig az infláció lassú csökkenését várja. Jövőre indokolt devizaforrások bevonása a gazdaságkutató elemzése alapján. A cég nem változtatott sem az idei, sem a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzésén, 2012-re 5,7 százalékos éves átlagos rátát, 2013-ra pedig 4,3 százalékos pénzromlást vár. Kedvező hatást gyakorol a dezinflációra a szabályozott árak csökkentése: a vezetékes gáz, a távhő, valamint a villamos áram fogyasztói árának 10 százalékos mérséklése 0,8 százalékponttal fogja vissza az inflációt. Hosszú távú áremelő hatást fejt ki ezzel szemben a cégeket terhelő adóterhek növelése, valamint az 5 százalékot meghaladó minimálbér-emelés. Az élelmiszerárak emelkedése szintén felfelé hajtja a rátát.
    

Az európai konjunkturális kilátások romlottak az előző negyedévhez képest, az eurózóna recesszióba süllyedt és rekordnagyságú a munkanélküliségi ráta. A pénzpiaci feszültségek kissé oldódtak, de ez csak lassan gyűrűzik be a reálgazdaságba. Ugyanakkor a pozitív hangulat törékeny, továbbra is bizonytalanság uralja a piacokat - összegzi a külső körülményeket a Századvég Gazdaságkutató.
    

A magyar GDP a III. negyedévben 1,5 százalékkal csökkent  2011 azonos időszakához képest, nagyrészt a rossz mezőgazdasági termésátlag miatt. Az ipari konjunktúra továbbra is lanyha, s bár az építőipar hozzáadott értéke nőtt a III. negyedévben, a kutatók szerint emögött ideiglenes tényezők állnak. A belső piaccal erős kapcsolatban lévő szolgáltató ágak hozzáadott értéke tovább csökkent, felhasználási oldalról a fogyasztás jelentősen szűkült, a beruházások volumene 3,6 százalékkal maradt el a II. negyedévben az előző év azonos időszakitól.
    

A prognózis szerint a magyar GDP az idén 1,5 százalékkal csökken, jövőre 0,3 százalékkal nő. A romló külpiaci konjunktúrával összhangban a kivitel mindössze 2 százalékkal nő az idén, ám a gyenge belső kereslet miatt az import stagnál, így a nettó export továbbra is pozitívan hat a GDP dinamikájára. A külkereskedelmi mérleg többlete a prognózis szerint az idén eléri a 7,6, jövőre a 8,5 milliárd eurót. A fizetési mérleg aktívuma így tovább nő a jövedelemsor egyre emelkedő hiánya ellenére.  A fogyasztás 2012-ben jelentősen, 1,8 százalékkal csökken a háztartási szektor hiteleinek leépítése és a csökkenő nettó reálbér miatt, jövőre pedig stagnál az előrejelzés szerint.
    

A vállalatok beruházási aktivitását továbbra is visszafogja az alacsony kapacitáskihasználtság, illetve a szűk hitelkínálat. A folyamatot a jövő év második felében ellensúlyozhatja az állami beruházások bővülése, mindezek alapján az idén a beruházások 4,7, jövőre 0,4 százalékkal csökkennek a Századvég Gazdaságkutató szerint.  A munkaerő-piaci aktivitás tovább nőhet a kormányzati intézkedések következtében, a recesszió ellenére a foglalkoztatottság nő a közfoglalkoztatási programok további bővítése esetén, miközben a versenyszféra munkaerő-keresletének bővülése lelassul. Az ideihez képest alacsonyabb bérdinamikát várnak a kutatók a versenyszférában.
    

A Századvég Gazdaságkutató számításai szerint mintegy 200 milliárd forinttal rontja az idei költségvetési egyenleget az adóbevételek (eva, társasági adó, áfa) várttól elmaradó szintje. Növeli a hiányt ezen kívül néhány kiadási tétel (nyugdíj, kamat, gyógyszerár-támogatás) túlteljesülése és a Magyar Bankszövetséggel kötött, a végtörlesztés eredménycsökkentő hatását részben ellensúlyozó megállapodás. Az említett hatásokat ugyanakkor képes kompenzálni a kiugróan nagy (370 milliárd forintos) tartalék, az önkormányzati szektor vártnál jobb gazdálkodása, illetve néhány egyéb kisebb tétel. Mindezek miatt úgy vélik, tartható a GDP-arányos 2,7 százalékos idei módosított hiánycél.
    

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos jelentős kockázatok kivédésére az elmúlt negyedévben három komoly kiigazítást hirdetett meg a kormány, amelyek együttesen nettó több mint 500 milliárd forinttal javítják az egyenleget. Az említett csomagok következetes végrehajtásával a kutatók becslése szerint tartható az elfogadott költségvetési törvényben szereplő 2,7 százalékos célszint. A kedvező globális hangulatnak köszönhetően az elmúlt negyedévben mérséklődtek az állampapír-piaci kamatok és tovább bővült a külföldi befektetők kezén lévő hazai állampapír-állomány. Bár volt néhány sikertelen aukció, a nemzetközi pénzbőséget felhasználva az állam elsősorban forintkibocsátásokból finanszírozta a lejáró adósságát. A jövő évben esedékes törlesztésekre tekintettel 2013-ban devizaforrások bevonását látja indokoltnak a Századvég Gazdaságkutató elemzése. (MTI)


Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás: