Rontott növekedési előrejelzésén a japán jegybank
A japán jegybank a legutóbbi, még októberben nyilvánosságra hozott növekedési előrejelzésével szemben - melyben a márciussal záródó pénzügyi évre vonatkozóan még 0,2-0,4 százalékos gazdasági bővülés szerepelt - a ma közzétett prognózisában már 0,3-0,4 százalékos zsugorodás is elképzelhetőnek tart.
A jegybank közleménye szerint a növekedési várakozások az egész 2011-es évre kihatnak a legutóbbi GDP adatok felülvizsgálatát követően. A gazdaság alakulására a tengerentúli gazdaságok lassulása mellett hatással volt az erős jen is. Ugyanakkor Bank of Japan megjegyezte azt is, hogy a növekedés várhatóan mérsékelten visszatér az idei pénzügyi év első felében.
A bank előrejelzése szerint a 2012-es pénzügyi évben 1,8-2,1 százalékos gazdasági bővülés várható a korábban előrejelzett 2,1-2,4 százalékkal szemben. Azonban a 2013-as pénzügyi évre vonatkozóan a korábbi előrejelzésben szereplő 1,3-1,6 százalék helyett már 1,4-1,7 százalékos növekedést vár a jegybank.
A Bank of Japan monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően nem változatott a kamatszint 0-0,1 százalékos célsávján a mai kamatdöntő ülésén.