Távközlési adó - Meghátrált az Európai Bizottság

Visszavonja az Európai Bizottság azokat a kereseteket, amelyeket Magyarországgal, illetve Spanyolországgal szemben nyújtott be korábban az Európai Bírósághoz a távközlési szektorra kivetett különadókkal kapcsolatban - közölte az uniós végrehajtó testület az MTI érdeklődésére kedden.

A bizottság szóvivői irodájának tájékoztatása szerint a visszavonásról szóló döntés július 18-án született meg, és az indokolta, hogy a luxembourgi székhelyű ítélkező fórum június 27-én az Európai Bizottság által Franciaországgal szemben indított, hasonló jellegű és jogalapú ügyben nem a brüsszeli uniós testületnek, hanem Párizsnak adott igazat.  A bíróság kimondta: nem ütközik az unió úgynevezett engedélyezési irányelvébe a Franciaország által 2009-ben az elektronikus hírközlési szolgáltatókra kivetett különadó.
    

Az uniós jog betartásán őrködni hivatott végrehajtó intézmény azzal érvelt, hogy az irányelv alapján a kormányoknak lehetőségük van ugyan igazgatási díjat kivetni a távközlési szektor szereplőire, ám az abból származó bevételeket az ágazat működésének fejlesztésére kell fordítani, márpedig a francia szabályozás ezt nem biztosítja.
    

Az Európai Bíróság viszont úgy foglalt állást, hogy a szóban forgó különadó nem tekinthető az irányelvben említett igazgatási díjnak, az adóztatandó tényállás ugyanis nem kapcsolódik sem az elektronikus hírközlési szolgáltatások piacára való belépést lehetővé tevő általános felhatalmazási eljáráshoz, sem pedig a rádiófrekvencia vagy számhasználati jogok megadásához, hanem a szolgáltató azon tevékenységével áll kapcsolatban, amelynek során  elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújt a végfelhasználóknak.
    

Márpedig ha ez az adó nem tekinthető igazgatási díjnak, hanem egyfajta adónemnek számít, akkor nem vonatkozik rá az igazgatási díjak esetében érvényes korlátozás a befolyó bevétel felhasználhatóságát illetőn. Ennek alapján Luxembourg elutasította az Európai Bizottság keresetét.
    

A brüsszeli végrehajtó testület most megállapította: a francia ügyben hozott ítélet "közvetlen relevanciával bír" a Magyarországgal, valamint a Spanyolországgal szemben indított ügyekre nézve. Ezekben az ügyekben megfogalmazott keresetében a brüsszeli bizottság szintén az engedélyezési irányelv említett előírására hivatkozott.
    

Az Európai Bizottság tavaly októberben vitte az Európai Bíróság elé a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárás ügyét a távközlési szektorra 2010-ben kivetett különadó miatt.

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Az Antenna Hungáriához kerül az MVM NET

Az állami távközlési és infokommunikációs portfólió konszolidációjának keretében az MVM Energetika Zrt. az MVM NET Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedését adásvétel útján átruházza az Antenna Hungária Zrt.-re - tájékoztatták a társaságok csütörtöki közös közleményükben az MTI-t.
2021. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele, 2020-ban az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című legfrissebb kiadványából.
2021. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás: