Rövid távon csökkent a görög távozás esélye az euróövezetből - elemzők

A görög parlamenti választások nyomán rövid távon csökkent annak a kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, de tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmények ellenére sem várható - vélekedtek első, hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

Az európai szuverén törlesztéskockázat-biztosítási indexek mindazonáltal érezhetően csökkentek a hétfői londoni kereskedésben. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital közgazdászainak hétfői előrejelzése szerint, ha a konzervatív Új Demokrácia vezetésével alakul meg az új görög kormány, akkor is három-öt hétig eltarthatnak a tárgyalások a segélyprogram folytatásáról az Európai Bizottság, az eurójegybank (EKB) és az IMF alkotta trojkával.
 

A ház elemzői ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a tárgyalásokon szóba kerülhet a költségvetési célok valamelyes lazítása, és a trojka jó eséllyel növekedésösztönző kezdeményezések - például az Európai Beruházási Bank (EIB) által finanszírozott infrastruktúrafejlesztő programok - felajánlásával is könnyítheti a tárgyalások haladását.
    

A Barclays Capital elemzőinek várakozása szerint az EU/IMF-segélyprogram következő részletét augusztus második felében folyósítják Görögországnak. A ház szerint ugyanakkor még ez a forgatókönyv is további finanszírozási és adósságkönnyítéseket feltételez, tekintettel arra, hogy a görög gazdaság növekedési kilátásai az idei első negyedév vége óta is tovább romlottak, és ezért az eddig jóváhagyott pénzügyi források a Barclays Capital számításai szerint elégtelenek.
    

Ráadásul augusztus 20-án esedékessé válik egy 3,1 milliárd eurós görög kötvénykötelezettség, és nem biztos, hogy a segélyprogram folytatásáról szóló tárgyalások addig befejeződnek, így az első folyósítás sem feltétlenül érkezik meg augusztus 20. előtt. Ebben az esetben Görögországnak és az EU-nak valószínűleg áthidaló kölcsönről is tárgyalnia kell majd; ezt az euróövezeti mentőalapból (EFSF) lehetne folyósítani.
    

A Barclays Capital szerint valószínűtlen, hogy "drámai" piaci reakciók követik a görögországi fejleményeket. A választási eredményeket annyiban kedvezőnek kell tekinteni, hogy csökkent a kockázata Görögország szabályozatlan körülmények közepette bekövetkező, rövid időn belüli távozásának az euróövezetből, emellett enyhül a bizonytalanság is.
    

A cég közgazdászai azonban közölték: a szélesebb euróövezeti periféria szuverén kötvénypiacain nem várnak "masszív" kockázatvállalási javulást, a befektetői kereslet ezeken a piacokon várhatóan továbbra is alacsony lesz, mivel az eddigi problémák - különösen Spanyolország esetében - változatlanul fennállnak.
    

A spanyol és az olasz kötvényhozamok az elemzők szerint magasan maradnak, és a korlátozott likviditás továbbra is erős kilengéseknek teszi ki e piacokat.
    

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - elemzőinek hétfői helyzetértékelése szerint az Új Demokrácia és a szocialista Paszok stabil kormánykoalíciója "ideális" lenne az euróárfolyam szempontjából. A Commerzbank elemzői is kiemelik, hogy az európai vezetők ezúttal kompromisszumkészségre utaló jelzéseket adnak a görög költségvetési célok teljesítésének időkeretével kapcsolatban, és ez is kedvező lehet az euró szempontjából.
    

A ház szerint ugyanakkor "mindenki tudja", hogy az Új Demokrácia és a Paszok "sem képes csodákra", és a megszorítások folytatását elvető radikális baloldali Sziriza párt fokozhatja "az utca nyomását" a további takarékossági intézkedések ellen. Emellett továbbra is kérdés, hogy milyenek a kilátásai a görög euróövezeti tagság fenntartásának hosszú távon.
    

Mindezek alapján az elemzők azt várják, hogy az euró hétfőn kezdődött erősödése egyelőre kitart, sőt új lendületet is vehet, ha az Új Demokrácia és a Paszok koalíciós tárgyalásai jól haladnak. Úgy vélik, ugyanakkor valószínűtlennek tűnik nagyon jelentős árfolyamnyereség - például 1,30 dollár fölé emelkedő euróárfolyam -, mivel nem csupán Görögország problémái nem oldódtak meg, de a spanyol bankok, valamint a spanyol és az olasz közfinanszírozási rendszer állapota is változatlanul nyomást gyakorol az euróra.

 

Hétfőn mindazonáltal csökkentek az európai szuverén törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciók árazási indexei Londonban. Az egyik nagy londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a Markit Financial Information Services hétfői kimutatása szerint a cég által a tágabb értelemben vett közép-kelet-európai térség szuverén adósságára kidolgozott iTraxx SovX CEEMEA CDS-index 5,79 bázispontos, 1,85 százalékos csökkenéssel 306,85 bázisponton kezdte a hetet. Az index egy hét alatt 19,65 bázispontot süllyedt, egy hónappal ezelőtti értékénél pedig jelenleg 26,65 bázisponttal alacsonyabb.


A Nyugat-Európára kidolgozott Markit iTraxx SovX Western Europe CDS-index a cég hétfői kimutatása szerint 3,38 bázispontos, 1,06 százalékos eséssel 316,51 bázispont volt a hétfői londoni kereskedésben, 2,18 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbi szintnél, viszont 7,24 bázisponttal magasabb az egy hónappal ezelőttinél. Ezen a kockázati mércén Közép-Kelet-Európa szuverén törlesztésbiztonságának piaci megítélése jelenleg jobb, mint Nyugat-Európáé. (MTI)


Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás:

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás: