Sanader-ügy - A nagykövet szerint Magyarországon folyik a vizsgálat

Magyarország zágrábi nagykövete szerint a magyar ügyészség is vizsgálatot indított Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök megvesztegetési ügyében, amellyel összefüggésben a horvát ügyészség ki akarta hallgatni Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját is. Iván Gábor a Poslovni Dnevnik című zágrábi gazdasági napilap internetes felületén pénteken megjelent interjújában beszélt erről, s leszögezte, hogy a magyar állam nem fog beavatkozni a vizsgálatba.

 Az újság azután készített interjút a magyar nagykövettel, hogy a horvát médiában kiszivárogtatták a tartalmát Martonyi János magyar külügyminiszter levelének, amelyet a múlt héten írt horvát kollégájának, Gordan Jandrokovicnak. A lap úgy tudja, a levélben Martonyi bírálta az INA horvát olajtársaság felügyelő bizottságát, azzal "gyanúsítva" a testület tagjait, hogy hamis üzleti információkat szivárogtatnak ki, de sérelmezte a horvát versenyhivatal magatartását is.
    

A lap felidézi a Vecernji List korábbi írását, amely szerint Martonyi levelét Zágrábban a horvát intézményekre való nyomásgyakorlásként élték meg. A Poslovni Dnevnik szerint Iván Gábor nem akart beszélni a levélről, csak annyit mondott, hogy a két kormány kapcsolatban áll egymással, folynak a megbeszélések az INA-ról, de ezek jelenleg nem tartoznak a nyilvánosságra.  "... nem azért, hogy rejtegessünk valamit, hanem, hogy kormányszinten kölcsönös megértés alakuljon ki. Az információk kiszivárogtatása ellenkezik a vállalatok és a két kormány érdekeivel" - mondja a nagykövet, a diplomáciai kommunikáció szabályaira hivatkozva.
   

 Iván Gábor sérelmezi, hogy a horvát médiában időnként rövidtávú személyes érdekektől vezérelt cikkek jelennek meg. Elfogadhatatlanok az olyan írások - mondja -, amelyek szerint a Mol veszélyezteti Horvátország energetikai függetlenségét. Emlékeztet arra, hogy a két kormány több együttműködési megállapodást írt alá, s ezek egyike az energetikai együttműködésről, a válsághelyzetekben való kölcsönös segítségnyújtásról szól. "Az energia terén közösek a két ország érdekei" - szögezi le.
   

 A lap arról az elképzelésről is megkérdezte a magyar nagykövetet, hogy 50 százalékra korlátoznák az INA-ban való tulajdonszerzés mértékét. Iván Gábor itt felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós előírások szavatolják a tőke szabad mozgását, és a törvényhozó hatalom ideiglenesen sem hozhat ilyen korlátozásokat, kivéve, ha természeti csapás történt. Horvátország nem tagja ugyan az EU-nak, de készül a csatlakozási megállapodás, amelynek előírásait tiszteletben kell tartania, különben csorbítja saját politikai tekintélyét. Ha ilyen törvényt hoznának, az EU már másnap reagálna rá - mondta.
   

 A nagykövet cáfolja azokat az állításokat, hogy az INA-val kapcsolatban Magyarország nyomást gyakorolna a horvát intézményekre. "Amit elmondhatok az az, hogy az INA részvényesi megállapodását jónak tartjuk, és nem látunk okot annak módosítására."
    

Emlékeztet rá: Jadranka Kosor horvát kormányfő beharangozta, hogy hamarosan találkozik magyar kollégájával, Orbán Viktorral, s arra számít, hogy szó lesz köztük a horvát ügyészség kéréséről is, hogy kihallgathassák Hernádi Zsoltot az állítólagos megvesztegetéssel összefüggésben.
    

A lap szerint a magyar ügyészség korábban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva elutasította a kérelmet. A nagykövet válaszul felhívja a figyelmet arra, hogy a két ország jogsegélyegyezménye biztosítja ezt a lehetőséget. Hozzáteszi ugyanakkor: "A magyar kormány nem fog beavatkozni a vizsgálatba. Hiszünk a horvát és a magyar ügyészség függetlenségében és hozzáértésében."
   

 "Azt tudni kell, hogy a magyar államügyészség saját vizsgálatot indított ugyanebben a kérdésben. A két ügyészség együttműködése jó. Vannak saját kommunikációs csatornáik, törvényes kereteiken belül járnak el, s ők döntik el, hogy mikor és milyen formában tájékoztatják a nyilvánosságot" - mondta a horvát lapnak Iván Gábor, Magyarország zágrábi nagykövete. (MTI)

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás:

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás: