Semmilyen döntés nem született az euróövezeti csúcsértekezleten

Semmilyen döntést nem jelentettek be az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek vasárnap esti találkozóját követően az európai uniós intézmények vezetői, de azt ígérték, hogy a szerda esti újabb csúcsértekezleten véglegesítik azt az átfogó stratégiát, amelytől a zónát sújtó adósságválság leküzdését remélik.

Az elnöklő Herman Van Rompuy közlése szerint a 17 euróövezeti ország vezetőjének néhány órás brüsszeli megbeszélésén - amely a teljes EU csúcstalálkozóját követte közvetlenül - valamennyi vitatott témában, így a súlyos görög pénzügyi helyzet tartós rendezésében, a bankok feltőkésítésében, az euró stabilitását segítő mechanizmus továbbfejlesztésében, valamint a gazdasági fegyelem és együttműködés javításában további előrelépést értek el, de a következő három napban még számos részletet ki kell dolgozni. Hangoztatta: azért nem döntöttek semmiről véglegesen, mert a tárgyalt témák összefüggnek, azokról egyetlen közös döntéssel kell határozni. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke 72 óra türelmet kért a határozatok bejelentésére.

 

A csúcstalálkozó kétlépcsős megrendezésének az is fontos oka, hogy Németországban a törvényhozás beszámolóra kötelezte a kormányt a német adófizetők pénzét is érintő uniós döntésekről, még azok véglegesítése előtt. A vasárnap külön nyilatkozó Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szintén úgy értékelte, hogy komoly haladást tettek az euróövezeti adósságválság megoldása felé. Részleteket azonban ő sem közölt, zárónyilatkozatot nem adtak ki.

 

Van Rompuy a pénteken kezdődött háromnapos maratoni EU-találkozósorozatot is lezáró sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a 27 ország állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács "néhány tagjának" még szerdáig meg kell győznie kollégáit arról, hogy országa teljes egészében végrehajtja a korábban kilátásba helyezett intézkedéseket. Jóllehet neveket nem említett, szavaiból kiderült, hogy Olaszország ezen tagállamok között található, Belgium viszont nem.

 

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök este maga is elismerte, hogy országától további lépéseket kértek, és jelezte, hogy a nyugdíjrendszer reformjáról már hétfőre rendkívüli kormányülést hív össze. José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök a csúcs után úgy nyilatkozott, hogy Madrid erőfeszítéseit a résztvevők elismerték. Spanyolországot is rendszeresen említik azon tagállamok között, amelyekre fennáll az adósságválság kiterjedésének kockázata. Görögországgal kapcsolatban Van Rompuy azt mondta, hogy a csúcstalálkozón üdvözölték azt a miniszteri döntést, amellyel felszabadították a következő, 8 milliárd eurós nemzetközi hitelrészletet.

 

Jelezte, hogy egy új programon, olyan megoldáson dolgoznak, amely a magánbankok nagyobb mértékű bevonásával növeli a gazdaság fenntarthatóságát a dél-európai országban. Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő annyit elárult a készülő tervekből, hogy azok könnyítik az ország adósságterheit, így várhatóan enyhülni fog az Athénra nehezedő pénzügyi nyomás. Herman Van Rompuy a válság tovaterjedése elleni hatásos tűzfalként írta le azokat az elképzeléseket, amelyek az euróövezeti pénzügy stabilitási mechanizmus (EFSF) "forrásainak maximalizálását" célozzák.

 

Elmondta: cél ugyanakkor az is, hogy az EFSF-et "támogató garanciákat ne terjesszék ki". E területen még több opciót vizsgálnak, és ezekből nem zárták ki teljesen az Európai Központi Bank szerepét sem - adta értésre. Uniós források beszámolója szerint a két kiemelt lehetőség az adósságproblémával küzdő országok segítése egyfajta biztosítási rendszerrel, illetve egy olyan speciális alappá alakítás, amelybe unión kívüli szereplők is fektethetnek.

 

Az EU elsősorban az IMF-re számít ez utóbbinál, de nem egységes fogadtatásra talált a tagállamok körében az a lehetőség, hogy például Kína is bekerülhet a finanszírozók közé. Van Rompuy vasárnap azt jelezte, hogy a két említett modell egyszerre is megvalósítható. A csúcstalálkozó után uniós diplomaták megerősítették, hogy továbbra is érvényben van az a megállapodás, amely szerint a görög adósság miatti, legalább 50 százalékos veszteség elfogadására kérik a hitelező bankokat. Továbbra is 108 milliárd euróval számolnak emellett az uniós bankok feltőkésítéséhez. (MTI)


Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás: