Sikeres a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy

Látványos eredményeket hozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által kezdeményezett földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó, miniszteri rendelettel bevezetett ellenőrző jegy alkalmazása, amit az elmúlt egy hónap tapasztalatai is alátámasztanak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

Sikeres a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy

A tájékoztatás szerint az ellenőrző jegy első alkalmazása óta 1 396 742 liter borra érkezett alkalmazási igény 29 tételben. Eddig összesen 565 378 ellenőrző jegyet adott ki a HNT, míg további 5792 jegy kiadása folyamatban van. A HNT munkatársai - a "C" típusú - származási bizonyítványok adatai alapján, a jogszabályban előírtak szerint, folyamatosan figyelik valamennyi tételt, de az ellenőrzési díj megkerülésére irányuló szándékot nem tapasztaltak.

 

Az ellenőrző jegy optimális méretével, a ragasztóanyag erősségével kapcsolatban pedig zajlanak az egyeztetések. A HNT minden olyan bortétel esetén, amely kizárólag magyar szőlőből készül és az ellenőrzőjegyet megváltották utána, fejlesztési hozzájárulást ad, amelynek összege literenként 22 forint. A nem Magyarországon forgalomba hozott tételek után az ellenőrzőjegy megfizetett összege teljes mértékben visszajár, így a magyar borok versenyképessége nem romlik az exportpiacokon.

 

A befolyt összeget a HNT promóciós tevékenységre használja fel, amely segítséget jelent a minőség javításában, a fejlesztések finanszírozásában - tartalmazza a tájékoztató. Kiss Eliza, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár az MTI érdeklődésére mindehhez hozzátette: a HNT idén júniusban kapta meg az állami elismerést a szőlő-bor ágazatban működő szakmaközi szervezetként. Az e státusból eredő jogok alapján lép fel a belföldi borpiacon kialakult veszélyesnek ítélt helyzetek gyors rendezése érdekében, a kormányzattal együttműködve.

 

Így született meg Magyarországon - a más uniós tagállamokban származással kötelezően nem igazolt és piaci zavart is jelentő - eredetvédelmi kategória. Ez a földrajzi jelzés nélküli borok ellenőrzését teszi lehetővé, mivel piacszervezési intézkedésként bevezeti az ellenőrző jegyek alkalmazását. Az intézkedés azt célozta, hogy az oltalom alatt álló eredet-megjelölést vagy földrajzi jelzést nem viselő borászati termékek piaci forgalmát, a teljes forgalmazási láncot felügyelni lehessen.

 

A HNT kérte a szakminisztériumtól e piacszervezési intézkedés kiterjesztését a döntően olasz borimport okozta piaci versenytorzulások kezelése érdekében. Ez a kiterjesztés ugyanis megakadályozza, hogy az elsőként más országban forgalomba került borászati termékek megkerülhessék az ellenőrző jegy használatát a magyar piacon - jelezte a helyettes államtitkár. A HNT-nél az MTI-vel azt közölték, hogy azoknál a földrajzi jelzés nélküli boroknál kell kötelezően alkalmazni az ellenőrzési díjrendszert, amelyekre a C-típusú bor származási bizonyítványt legkorábban 2014. október 14-én igényelték, vagy más tagállamban már forgalomba hoztak és legkorábban 2014. december 15-én hoztak be Magyarországra.

 

Az intézkedés tényleges hatásainak eredményéről, az alkalmazás tapasztalatairól folyamatosan, november óta gyűjti a HNT az információkat, fogadja a visszajelzéseket. Megjegyezték: az ellenőrző jegy térítésmentesen jár az ellenőrzési díjat megfizetőknek annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni a HNT által megfogalmazott előírásoknak. Az ellenőrzési díj 30 forint literenként a kiszerelési egység minden megkezdett literére.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013-ban és 2014-ben a földrajzi jelzés nélküli borok mennyisége a Magyarországon forgalomba hozott boroknak mintegy 50, illetve 40 százalékát tette ki. Az import bort is tartalmazó borok mennyisége a földrajzi jelzés nélküli borok mennyiségének több mint felére tehető. Meghatározó mennyiségben Olaszországból származtak a Magyarországra importált borok. A teljes magyar piacon 2013-ban és 2014-ben nagyságrendileg mintegy 2,5 millió hektoliter bort hoztak forgalomba évente - tájékoztattak a HNT-nél.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: