Sikeres fiatalok választják ki az Év Felfedezettjét

Egy 17 éves könyvszerző és Z generációs véleményvezér, egy olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó, egy fiatal biológus, aki hazánkat képviselte a Nobel-díjátadón, egy több mint százfős civil szervezet igazgatója, egy 21 éves lány, aki már a Forbes magazin elismerését is kivívta, valamint egy kutató, aki egy fiatalokat segítő innovációs közösség társalapítója. A június 28-ig tartó jelentkezési időszakot követően ez a hat kivételes magyar tehetség választja majd ki azt az innovatív fiatalt, aki az InnoGEN Ifjúsági Program keretében elnyeri az Év felfedezettje címet.

Sikeres fiatalok választják ki az Év Felfedezettjét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Startup Campus kezdeményezéséből született InnoGEN Ifjúsági Program olyan izgalmas közösséget épít, ahol középiskolás és egyetemista fiatalok mutathatják meg tehetségüket.  A program idén májusban meghirdette az Év Felfedezettje felhívást, ahova olyan 14-21 éves, hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezhetnek, akik alkotásaikkal vagy közösségi szerepvállalásukkal valami újszerűt hoznak létre, de egészen idáig még nem kaptak széles körben elismertséget érte. A programot Z-generációs nagykövetek képviselik, akik érdekes és egyéni karrierutakkal segítik a résztvevőket.  

A szakmai zsűrit hat olyan fiatal vállalkozó alkotja, akik kiemelkedő eredményeket értek el szakterületükön. Trunk Tamás 17 évesen mára már két könyv szerzője. A Z-generációs szakértőt 38,000 feliratkozó követi YouTube-csatornáján, előadott már többek közt a TEDx rendezvényén is, emellett pedig magyar válogatott alpesi síző. Liu Shaoang a magyar férfi gyorskorcsolya-váltó tagjaként, 5000 méteres távon sporttörténeti magyar siker részeseként aranyérmet szerzett a Sanghajban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya világkupán. A világ- és Európa-bajnok sportoló a SportTech Hungary Program nagyköveteként sporttechnológiai startupoknak is nyújt mentorációt. Novák Blanka hazai és nemzetközi szinten elismert és díjazott kutató, a Drop the STEM podcast, STEMPOOL és SynthEthics alapítója. A fiatal biológus 2018-ban a Nobel-díj átadási ceremóniáján képviselte Magyarországot, valamint a Floridai Egyetem egy kutatói pozíciót is felajánlott számára. Fábián Sára az Amigos a Gyerekekért Alapítvány megálmodója, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója és állandó óraadója, valamint 2019-ben az Év Embere. A több mint százfős civil szervezet Sára vezetésével egyetemista önkéntesekkel segít a tartósan beteg gyerekeken. Volom Sára az egyetem helyett vállalkozásba kezdett, majd egy gimnáziumi projektből elindult a Photon, ami a megrendelők és a fotósok együttműködését forradalmasította olyan ügyfelekkel, mint az Erste Bank, Telenor vagy a Vodafone. Sára tavaly a Forbes harminc alatti sikeres fiatalok listájára is felkerült. Posta Donát egy olyan fiatal kutató, aki a Budapest Innovation Group társalapítója és a Kutató Diákok Mozgalom vezetője. Szenvedélyesen támogatja a fiatalok szakmai fejlődését és segíti az innovatív vállalkozásokat. A kutatás mellet életében fontos szerepet tölt be a tradicionális íjászat, a sportágban világbajnoki 2. és Európa bajnoki 3. helyezést ért el. 

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!

A verseny során a zsűri által kiválasztott Év Felfedezettje, mint abszolút nyertes, valamint a közönségszavazás győztese kerül díjazásra. Az Év felfedezettjére egy kétszázezer forint értékű utazási utalvány, egy negyvenezer forint értékű online kurzuson való részvétel, szakmai mentorálás, valamint sajtómegjelenés is vár. Az Év Divatipari Diáknagykövete kitüntető címet is elnyerheti egy tehetséges fiatal, aki több értékes nyeremény közt egy korszerű technológiával felszerelt varrógéppel is gazdagodhat háromszázezer forint értékben.   

Az InnoGEN Ifjúsági Program támogató partnerei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), a Szellemi Tulajdon Hivatala és a Széchenyi István Egyetem. Szakmai partnerként csatlakozott a Nők a Tudományban Egyesület, a Future: Hungary, a Jövőt Építők Generációja (JÉG), a Studium Generale, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az Erdélyi Innovációs Műhely és a Magyar Divat & Design Ügynökség (HFDA), akik a verseny keretén belül meghirdették az Év Divatipari Felfedezettje különdíjat is.  

A versenyről és annak részleteiről június 21-én egy kerekasztal-beszélgetés keretében még több információval gazdagodhatnak majd az érdeklődők. A jelentkezésre június 28-ig van lehetőség az alábbi linken: https://www.startupcampus.hu/innogen

Hozzászólások

Kedvezménykártyával élénkítenék a fővárosi turizmust

Úgynevezett Restart Budapest kedvezmény- és programkártya elindításával élénkítenék a fővárosi turizmust szakmai szervezetek, az idén megújult kártya harmadik vendégéjszakát, ingyenes fővárosi közlekedést és fürdő belépést kínál, és számos más kedvezmény is jár vele.
2021. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Józsefvárosi közétkeztetés: valótlanságot állít az önkormányzat, az összes jogsértés megállt a bíróság előtt

A sajtóban megjelenő híresztelésekkel ellentétben valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság.
2021. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi fizetési kedvezményeket jelentett be a NAV

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert a szerdai napon újabb fizetési kedvezményeket jelentett be a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás keretében. A fizetési halasztásra és a részletfizetésre, valamint az adótartozás mérséklésére vonatkozó igényeket 2021 végéig lehet benyújtani, Karácsony Balázs, a BDO adóigazgatója gyakorlati példákon keresztül foglalta össze az intézkedések előnyeit.
2021. 06. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ügyintézést ígér az MVM Démász a napelemes csatlakozók számára

Az MVM Démász a növekvő igények miatt felgyorsította a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását - közölte a szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti útdíj bevezetését sürgeti a Levegő Munkacsoport

Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petícióta Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.
2021. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négycsillagos szálloda épül Debrecenben

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban.
2021. 06. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós támogatással fejlesztette a képzéseit a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több mint 315 millió forint uniós támogatással fejlesztette a duális és kooperatív képzéseit 2017 szeptembere és 2021 májusa között - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A ZMT Hungary Kft. belekezdett az autóipari alkatrészgyártásba

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat csütörtökön sajtótájékoztatón.
2021. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön.
2021. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt érdemes most ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont szakértője befektetési szempontból vizsgálja a lakóingatlanok piacát.
2021. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csalókra figyelmeztet a rendőrség

A rendőrséghez érkezett jelzések alapján sokakat hívtak fel magukat banki alkalmazottaknak - jellemzően bankbiztonsági vezetőnek - kiadó csalók telefonon, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá.
2021. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegből nyitott és újított fel üzleteket a Spar

Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivárnak az utazásokkal a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hufelmérésére érkezett közel 6000 válaszból.
2021. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács

Elfogadta a Budapest 96,4 MHz és egy veszprémi helyi rádiós frekvenciára szóló pályázati felhívás tervezeteit, emellett négy helyi vidéki frekvenciapályázatot zárt le e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium többek között túl hangos és burkolt reklámok, továbbá egy műsortámogató cég termékének szabálytalan népszerűsítése kapcsán is hozott döntéseket.
2021. 06. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olcsó megoldás helyett a tartósságra törekednek a gazdák

A lehető legjobb terméshozam a mezőgazdaságban is elsődleges. Az elmúlt egy év a gazdáknak is – ahogy mindenki másnak – különösen nehéz volt, hiszen a Covid-19 járvány mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük. Komoly problémát okoz az állatok számára megfelelő minőségű alom és takarmány biztosítása, de erre már létezik egy professzionális megoldás, mely nem függ a kedvezőtlen időjárási körülményektől.
2021. 06. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi akadályoz meg minket abban, hogy ráleljünk az álommunkára?

Természetesnek vehető, hogy a COVID 19 okozta gazdasági sokkok miatt a politikusok és a szakértők, de az eddig kevésbé érdeklődők is nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerő-piaci számok és folyamatok alakulásának, hiszen ez alapján lehet megítélni, hogyan teljesít majd a gazdaság, mennyire kerülnek veszélybe ágazatok, munkahelyek. Ezért mindenkinek hasznos lehet végiggondolni, hogy mi áll az adatok mögött, hogyan lehet helyesen megközelíteni, vagy éppen (félre)értelmezni (szándékosan vagy véletlenül) az adott kérdést.
2021. 06. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA Az IKEA hosszú évek óta támogatja az egyenlőséget, a sokszínűséget és a befogadást. Idén az áruház migránsokkal foglalkozó non-profit egyesületekkel együttműködve olyan munkavállalói képességfejlesztő programokat indított, amelyek segítik a menekülteket a munkavégzéshez szükséges képességek fejlesztésében, munkatapasztalat-szerzésben és az új környezetbe való beilleszkedésben. A cél, hogy felkészítsék őket a jövőbeli munkavégzésre, és az új közösségekben való aktív részvételre. A program részeként az IKEA munkalehetőséget is kínál a jelentkezők számára. Magyarországon a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület segítségével indították el a kezdeményezést.
2021. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés az az önfoglalkoztatók támogatása iránt

Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium szerdai közleményében hozzátette, az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.
2021. 06. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 1 millió 300 ezer fogadás érkezett a magyar-portugál meccsre

A részben hazai rendezésű Eb-n a magyar válogatott a címvédő Portugália ellen kezdte meg szereplését a Puskás Arénában. A mérkőzést fogadóink körében is kiemelt figyelem övezte, hiszen a Tippmixen és Tippmixprón összesen közel 1 millió 300 ezer egységnyi fogadás érkezett a találkozóra, és 886 millió forintnál is több nyeremény került kifizetésre.
2021. 06. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: