Sikeresnek bizonyul a magyar-vietnami gazdasági együttműködés

Magyarország és Vietnam gazdasági együttműködése egyértelmű sikertörténet, nagyon kevés országról mondható el, hogy a koronavírus-járvány időszakában ilyen jelentősen tudta volna növelni a kereskedelmét - közölte pénteken hanoi tárgyalásai után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és bejelentette azt is, hogy magyar cégek fogják biztosítani két vietnami megye ívóvízellátását.

Sikeresnek bizonyul a magyar-vietnami gazdasági együttműködés

A tárcavezető Hanoiban tárgyalt a többi között Pham Binh Minh vietnami külügyminiszterrel, Nguyen Chí Dung tervezési és beruházási miniszterrel is, és Dinh Tien Dunggal, a pénzügyminisztérium irányítójával, illetve átadta a magyar nagykövetség új, kibővített konzuli hivatalát.
   
Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy az idei első nyolc hónapban a két ország kereskedelmi forgalma hatvan százalékkal nőtt, ami alapvetően a víziparban, az élelmiszeriparban és az egészségügy területén végrehajtott magyar beruházásoknak köszönhető Vietnamban. A tárcavezető pénteken megállapodást kötött arról, hogy két vietnami megye ívóvízellátását fogja biztosítani két, víztisztító telepeket építő magyar beruházás, amelyek összértéke 72 millió euró.
   
Már szerkezetkész az az ötszázágyas kórház - onkológiai központ -, amelyet két magyar vállalat épít, és amely egyértelműen elnyerte a vietnamiak elégedettségét. A pénteki tárgyalásain ezért Szijjártó Péter meg tudott állapodni egy újabb, ezúttal 140 ágyas kórház építéséről. Körülbelül húszmillió euró értékű beruházásról van szó, és ezt a kórházat is magyar cégek fogják építeni.
   
Szijjártó Péter szerint jól sikerültek a magyar élelmiszeripari beruházások is. Tovább növeli a kapacitásait az a magyar vállalat, amely egy csirkefeldolgozó üzemet épített. A vállalat heti szinten 330 tonnás beszállítási szerződést tudott kötni az egyik legnagyobb vietnami áruházlánccal. Emellett a Mol kenőanyagait is elkezdik forgalmazni a vietnami piacon.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Vietnam azon nagyon kevés országok közé tartozik, amelyek növelni tudták a gazdasági teljesítményüket a világjárvány alatt is, mintegy két százalékkal nőtt a bruttó hazai terméke (GDP). "Ebből egyértelműen profitálnak a magyar vállalatok is, hiszen a korábban végrehajtott beruházások olyan jól sikerültek, hogy azok nyomán most újabb magyar vállalati beruházások kerülnek sorra, és tovább nő a kereskedelmi forgalmunk is" - mondta Szijjártó Péter.

Hozzászólások

Tőkeemelésről és saját részvények vásárlásáról döntött az AutoWallis

Az Autowallis Nyrt. igazgatósága a cég alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra emelésének lehetőségéről és saját részvények vásárlására szóló felhatalmazásról is döntött hétfői ülésén - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt az Opus Global eredménye

Több mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei első háromnegyed évet az Opus Global Nyrt. - közölte a tőzsdei társaság a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 11. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,74 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 38 782,16 ponton zárt hétfőn.
2020. 11. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aegon: új a tulajdonos, a minőség változatlan

Az Aegon Magyarország a jövőben a régió legnagyobb biztosítótársasága, a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működik. A tulajdonosváltás az Aegon ügyfeleit nem érinti, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyfélszerződései változatlan feltételekkel érvényesek. Az ügyfelek kiszolgálása és az új biztosítások értékesítése is az eddig megszokott rendben folytatódik.
2020. 11. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjba vonul az OTP Egészségpénztár ügyvezetője

Közel két évtized után távozik posztjáról az OTP Egészségpénztár alapítótag-ügyvezetője, Studniczky Ferenc. Utódlásáról a szervezeten belülről gondoskodnak. A szakember az egészségügyi öngondoskodási piac meghatározó szereplőjének vezetése mellett visszavonul az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnökségéből is.
2020. 11. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hálózatfejlesztési igazgató a hazai McDonald’snál

Októbertől Varasdy Zsolt a Progress Étteremhálózat Kft., azaz a McDonald’s hazai Developmental Licensee Partnerének új hálózatfejlesztési igazgatója. Az ingatlanpiacon szerzett széleskörű, közel két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakember a Pepco Hungary Kft. műszaki igazgatói pozíciójából érkezett a vállalathoz. Ezt megelőzően közel tíz éven át a H&M Hennes & Mauritz Kft.-nél construction és leasing területeken látott el vezetői feladatokat, illetve más neves ingatlanfejlesztő és építőipari cégeknél töltött be projektvezetői pozíciókat.
2020. 11. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább javul a kínai gazdaság teljesítménye

Gyenge kereskedéssel indul a hét Ázsiában. A Nikkei 225, Hang Seng és CSI 300 indexek 0.8%-os, 1.7%-os és 0.2%-os csökkenést mutatnak a nap végéhez közeledve. A kereskedés kezdetén a japán és kínai benchmark is új 52 csúcsra emelkedett, amit aztán nem tudtak tartani.
2020. 11. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl a csúcsokon - számos országban megvolt a járvány csúcsa

Úgy tűnik, hogy számos országban megvolt a mostani járványhullámnak a csúcsa. Az USA-ban is mintha tetőzött volna a járvány, amelyet felülírhat a Háladáskor útra kelő 50 millió ember vírusterjesztő képessége.
2020. 11. 30. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Üres helyiségek a járványhelyzetben: mekkora a mozgástér a bérleti szerződések módosítására?

A közelmúltban kihirdetett korlátozó intézkedések eltérnek a járvány első hulláma alatt bevezetett intézkedésektől, azonban ezek is érzékenyen érintik az ingatlanbérleti jogviszonyokat. Az üzletek, nemzeti dohányboltok, valamint lottózók kötelesek este hét órakor bezárni, egyes vendéglátó üzletekben kizárólag az ott foglalkoztatott személyek, illetve az elvitelre alkalmas ételek kiadásában és szállításában érintett személyek tartózkodhatnak, a szabadidős létesítmények látogatása tilos. Ismét felmerül a kérdés, hogy a bérlők jogosultak-e a bérleti díj elengedését, vagy legalább csökkentését kérni – a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.
2020. 11. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra hasítanak a kínai ipari vállalatok

Kilenc éves csúcsra gyorsult a kínai ipari vállalatok nyereségének növekedése októberben, a koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020. 11. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről

Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
2020. 11. 30. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegesen pusztulnak a diófák - mit kellene tenni ellene?

Az előző években még főként az ország nyugati részében pusztító nyugati dióburok-fúrólégy kártételéről immár az egész országból érkeztek visszajelzések az Agroinform.hu november első két hetében lefolytatott országos felmérése során. A válaszadók mindössze egy százaléka nem találkozott még a problémával, 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka viszont tömeges méretűnek írja le a pusztítást, ugyanakkor az egyedül hatásos vegyszeres védekezésen egyelőre még a 10 fánál nagyobb méretű ültetvénnyel rendelkezőknek is csupán 35 százaléka gondolkodik.
2020. 11. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így juthatsz gyorsan hitelhez, alacsony kamattal!

Gyors, biztonságos, rugalmas – nem véletlen, hogy a személyi kölcsön, vagy más néven személyi hitel, a magyar lakosság egyik legkedveltebb hitelfajtája. Több ok is van, amiért a legtöbben ehhez a hiteltípushoz fordulnak a legszívesebben, ha pénzügyi segítségre van szükségük céljaik eléréséhez. Te is épp ebben a cipőben jársz? Akkor jó hírünk van: tudunk segíteni. A cikket olvasd el figyelmesen. Ha valami mégsem érthető, ne ijedj meg: a cikk alján van egy zöld gomb. Nyomd meg és azonnal segítünk Neked megtalálni a legolcsóbb személyi kölcsönt. :)
2020. 11. 30. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint ezer elektromos rásegítésű kerékpárt vásárolhatnak meg olcsóbban az első körben pályázók

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben - idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2020. 11. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi ingatlan-adásvétel van Magyarországon? Ábrán mutatjuk!

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 11. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Müller Cecília tudatos vásárlásra kéri a lakosságot

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.
2020. 11. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makroadat érkezik a napokban

Több statisztikai jelentés várható a jövő héten, kiemelkednek közülük a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) részletes adatai, de megjelenik az októberi ipari termelésről, a kiskereskedelmi és a külkereskedelmi forgalomról szóló statisztika is.
2020. 11. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindította országos adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Huszonötödik alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely 1353-as adományvonalára várja a felajánlott támogatásokat.
2020. 11. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 11. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által visszaküldött előterjesztésről szavazhatnak újra, míg kedden további húsz indítványról döntenek.
2020. 11. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: