Sírt az olasz népjóléti miniszter - Itt a megszorító csomag

A pártokkal és a társadalmi partnerekkel hétvégén tartott egyeztetés után Mario Monti miniszterelnök vasárnap este sajtótájékoztatón mutatta be a november 16-án esküt tett kormánya megszorító csomagját.

Monti "Itália-mentő csomagnak" nevezte a következő két évre szóló intézkedéseket. Az olaszokhoz szólva a kormányfő úgy fogalmazott, hogy "az államfő és a parlament rövid időre és azzal a szigorú kötelezettséggel bízta meg a kormányt, hogy mentse meg Olaszországot... a jelenlegi súlyos válság négy olasz generáció munkáját teheti semmissé. Szorosra kell húzni a nadrágszíjat, de feltételeket is teremtünk a gazdasági növekedéshez. Együtt sikerülni fog".

 

Mario Monti olasz miniszterelnökA kormányfő és miniszterei által bemutatott csomag 12-15 milliárd euró költségcsökkentést céloz meg, 30 milliárdos bevétellel. A főbb pontok a következők: a kormány tagjai teljes vagyonnyilatkozatot tesznek. A kormányfő-pénzügyminiszter Monti lemondott fizetéséről. Jelentősen csökkentették a megyei közigazgatási testületek létszámát. Az eddigi 50-ről 28-ra csökkentették a független állami hatóságok számát. Másfél százalékos egyszeri adóval sújtják az előző években külföldi bankokból kedvezményes adóval Olaszországba visszahozott vagyonokat.

 

Az adókulcsok nem változtak. Az általános forgalmi adó emelése 2012 második felétől várható. Újra bevezetik és megemelik a Berlusconi-kormány által eltörölt ingatlanadót. Járulékfizetés szerinti nyugdíjrendszert vezetnek be. Jövő évtől a férfiak minimális nyugdíjkorhatára 66, a nőké 62 év lesz és 2018-ig ugyancsak 66 évre emelkedik. A nők 40 év + 1 hónap járulékfizetéssel, a férfiak 42 év + 1 hónappal mehetnek nyugdíjba. Aki korábban vonul nyugállományba, hiába teljesítette az előírt járulékot, nyugdíjából évi 3 százalékot veszít a kötelező korhatár eléréséig. Miközben áldozathozatalt kért az olaszoktól, Enza Fornero jóléti miniszter elsírta magát.

 

A részletes csomagot a következő órákban hozzák nyilvánosságra: Monti hétfőn a külföldi tudósítóknak és a római parlamentben, kedden a közszolgálati televízióban ismerteti kormánya intézkedéseit. "Szigorú csomag, de nincs alternatívája" - nyilatkozta Angelino Alfano, a Szabadság Pártja (PdL) - volt kormánypárt - főtitkára. Emma Marcegaglia, a Confindustria, az olasz gyáriparos szövetség elnöke is elkerülhetetlennek nevezte az "Olaszországot és az eurót is megmentő kemény" csomagot, azt hangsúlyozva, hogy a többnyire adóemelést tartalmazó intézkedések "komoly terhet" jelentenek majd.

 

Tarthatatlan, pusztító és egyeztetés nélkül született intézkedésekről beszéltek a szakszervezeti szövetségek. Ez a nyugdíjreform megvalósíthatatlan, nem lehet egyenlőségjelet húzni fizikai és irodai munkát végzők között - hangoztatta Raffaele Bonanni, CISL-főtitkár. Susanna Camusso, CGIL- főtitkár szerint ismét a szegényebb rétegeket sújtják, semmilyen változás nem történt a Berlusconi-kormány gazdaságpolitikájához képest. "Ha a miniszter is sír, mit tegyenek a nyugdíjasok" - reagált a Fiom vasas szakszervezet, mely hétfőre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg. (MTI)


Nemzetközi rendfenntartó erők léphetnek be a Gázai övezetbe

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta az úgynevezett nemzetközi stabilizációs erő (International Stabilization Force - ISF) korlátozott gázai telepítését egy kísérleti program keretében - jelentette az izraeli katonai rádió.
2026. 07. 26. 22:00
Megosztás:

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás: