Sok Győr-Sopron megyei vállalkozó megy majd Ausztriába májustól

Sok Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozás próbál majd meg megjelenni májustól az ausztriai piacon, elsősorban a határmenti településekről - mondta Szakács Imre, a megyei kereskedelmi és iparkamara regionális igazgatója a kamara pénteki fertőszentmiklósi tájékoztató rendezvényén az MTI-nek.

Nagyon sok jó szakember fog távozni, Magyarországon ugyanis nincs versenyképes javadalmazás - mondta Szakács Imre, a kamara Fertő-Rábaköz térségi szervezetének elnöke. "A jó szakemberek már jó pár éve kint dolgoznak osztrák cégeknél" - mondta. A jó vállalkozások Ausztriában is meg fognak jelenni, kettős, vagy csak magyarországi telephellyel. A változások elsősorban a határ menti településeket érintik majd. Hozzátette, hogy véleménye szerint nagyon sokan kellő tájékozottság hiányában vágnak neki, így tartani lehet attól, hogy emiatt az év végére sokan kudarcot vallanak és visszajönnek.

 

Az érdekképviseleti szervezet meghívására Nemes Zsolt, a bécsi magyar nagykövetség külgazdasági diplomatája tartott előadást az ausztriai munkaerő-piaci korlátozások májusi megszűnésével kapcsolatos vállalkozási és munkavállalási tudnivalókról. Április 30-ig magyar állampolgárok és hét másik, 2004-ben csatlakozott európai uniós ország munkavállalói csak foglalkoztatási engedéllyel vállalhatnak munkát Ausztriában. Feltétel például, hogy az állásra ne álljon rendelkezésre megfelelő osztrák munkaerő. Az engedély kiadását kiküldött munkavállalók esetében 67 úgynevezett hiányszakmában megkönnyítették a szakképzett munkaerő számára. A határ menti térségben a Magyarországról ingázó munkavállalók számát külön egyezmények rögzítették.

 

Május elsejétől gyakorlatilag anélkül vállalhatnak majd munkát a magyarok Ausztriában, hogy ott előzetes bejelentési és engedélyezési kötelezettség terhelné őket. Az osztrák minimálbér- és munkaügyi szabályozásokat és azonban be kell tartania a magyar munkavállalók esetében az osztrák cégeknek és kiküldött munkavállalóik tekintetében a csak Magyarországon bejegyzett vállalkozásoknak is. A szolgáltatásnyújtás terén több mint nyolcvan, határon átnyúló vállalkozási tevékenységet továbbra is engedélyezéshez kötnek, de sok szakmában egyszerűsödik az eljárás. Ugyanakkor várhatóan a foglalkoztatási szabályok betartásának szigorúbb ellenőrzésével fogják védeni a bérszínvonal csökkenésétől az ausztriai munkaerőpiacot az osztrák hatóságok.

 

Magyar vállalatok jelenleg leginkább az építőiparban, ezen belül gépészeti, burkoló, festő, tetőfedő szakágakban tevékenykednek Ausztriában. Az osztrák cégek számára vonzó a magyar munkavállalók foglalkoztatása, mert "jelenleg nem azt a bért kapják, amit az osztrák munkaerő" - fogalmazott Szakács Imre. Az MTI kérdésére, hogy milyen hatása lesz az új ellenőrzési rendszernek a magyar munkavállalók alkalmazására, nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere azt mondta: bízik abban, hogy új lehetőség nyílik meg a szabályozás május elsejei változásával. "Nehéz megmondani, hogy milyen gyorsan jelent valós, érdemi változásokat" - tette hozzá.

 

A térségben működő vállalkozók bizonyos gyakorlatra tettek már szert az ausztriai működésben. Májustól új, egyszerűbb lehetőségek kínálkoznak a számunkra, a nyelvtudásban és az ügyintézésben való jártasságban azonban továbbra is hiányosságok vannak - mondta. "Még nagyon nehezen tudják a vállalkozóink elképzelni, hogy mennyi mindennek kell megfelelniük (Ausztriában). Holott Magyarországon és máshol Európában is vannak kötelezettségek az adóhatósággal és a társadalombiztosítással szemben" - mondta. Fertőszentmiklóson közel háromszáz cég működik. A stabilabb vállalkozásoknak - mondta Horváth Tibor - vannak külföldi megbízásaik, vagy készítenek a városban osztrák megrendelésre termékeket.

 

Jelentős számban élnek a városban Ausztriában dolgozó ingázó munkavállalók. Pontos adatok az önkormányzatnak erről nem állnak rendelkezésére. Észlelhető viszont a munkanélküliségi mutatóban, ez Fertőszentmiklóson 2,6 százalék. "Ennek több mint a fele ausztriai munkavállalást takar, a valós munkanélküliség tehát kisebb" - tette hozzá. A polgármester elmondta, az országon belüli munkaerő-vándorlás is érzékelhető Fertőszentmiklós térségében. A keleti országrészből is költöznek át a megyébe azért, hogy Ausztriában tudjanak munkát vállalni. (MTI)


Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás: