Sok a higany a hőmérőkben
A 18%-os átlagos profitcsökkenés ugyan jobb az elemzők által vártnál, hiszen két hete még 23 százalékos nyereségcsökkenést becsültek. A legújabb várakozás a már nyilvánosságra hozott vállalati adatok, és annak alapján készült, hogy az elemzők mire számítanak a még csak ezután eredményeiket közlő cégek esetében.
Az 500 vállalatból eddig 344 ismertette negyedéves eredményét. Ezek 80 százaléka a vártnál jobb, 13 százaléka rosszabb adatot hozott nyilvánosságra, míg 6 százalék a becsült eredményt hozta.
Az eddigi legnagyobb meglepetést a pénzügyi szektor okozta, ahol a legnagyobb volt a nyereségnövekedés. A negyedévi adózott eredmény ebben az ágazatban több mint a duplájára nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb, 64 százalékos profitcsökkenés az energiaiparban volt.