Sokkal messzebb jutott a behatoló a Fehér Házban, mint az őrség először elismerte

Nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes berontani, hanem egészen a Keleti teremig eljutott az a férfi, aki szeptember 19-én behatolt az amerikai elnök hivatalának épületébe - jelentette hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.

Sokkal messzebb jutott a behatoló a Fehér Házban, mint az őrség először elismerte

A 42 éves Omar J. Gonzaleznek, a zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, a fehér házi komplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve sikerült bejutnia az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján.

 

Itt sikerült legyűrnie az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott az ünnepségek helyszínéül szolgáló, 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy ügynöknek végül sikerült lebirkóznia. A lap úgy értesült, hogy a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint.

 

Gonzálezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kell tenniük. Julia Pierson, a Secret Service igazgatója, akinek kedden egy képviselőházi meghallgatáson kell majd válaszolnia az elnök és az "első család" biztonságával kapcsolatos kérdésekre, az incidens hatására megerősíttette a Fehér Ház őrizetét, és belső vizsgálatot rendelt el, beleértve a biztonsági előírások felülvizsgálatát, amelynek az eredményét Jeh Johnson belbiztonsági miniszterhez fogják beterjeszteni.

 

Pierson elképzeléseiről pénteken tájékoztatta Barack Obama elnököt. Piersonnak várhatóan kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia egy 2011 novemberében történt incidenssel kapcsolatban is. A The Washington Post szerint a Secret Service akkor négy napon át nem vette észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. A lövéseket ugyan hallották az ügynökök, de a golyónyomokat a takarító személyzet fedezte fel. Az egyik lövedék átütötte a Fehér Ház második emeleti nappalijának ablakát, de a mögötte lévő golyóálló üvegen nem tudott áthatolni.

 

Az incidens idején az Obama családból csak az elnök kisebbik lánya, Sasha, és a first lady édesanyja tartózkodott az épületben. A bűnügyben 25 évi börtönbüntetésre ítélték Oscar R. Ortega-Hernandezt, aki mintegy 700 méterről adott le lövéseket az elnök rezidenciájára. A Secret Service legutóbb 2012-ben került a médiafigyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy az elnök kolumbiai látogatását előkészítő ügynöke prostituáltakkal szórakozott Cartagenában. A Fehér Házba bejutó Gonzalez állítása szerint azt akarta mondani Barack Obama elnöknek, hogy a Föld légköre összeomlóban van, és hogy erről tájékoztatnia kell a közvéleményt.

 

A férfi háborús veterán, aki három váltásban is szolgált Irakban. Hivatalos források szerint nincs ok azt feltételezni, hogy Gonzalez terrorista volna vagy valamilyen szervezet nevében hajtotta végre akcióját. A Secret Service emberei azért nem nyitottak rá tüzet, mert fegyvertelennek tűnt, és úgy gondolták, hogy pokolgép sincs nála. A washingtoni napilap kiderítette, hogy az elnöki testőrség a szeptemberi incidenst megelőzően már kétszer kihallgatta és elengedte a férfit. Júliusban azután, hogy közlekedési rendőrök a Washingtonnal szomszédos Virginia államban megállították, és egy lefűrészelt csövű puskát találtak nála, valamint egy térképet, amelyen be volt karikázva a Fehér Ház.

 

A biztonságiak augusztus 25-én a Fehér Ház déli kerítésénél állították meg Gonzalezt, és találtak nála egy bárdot. A Pennsylvania Avenue Fehér Ház előtti szakaszát az őrség által elkövetett több hiba után, 1995-ben Bill Clinton elnök záratta le a közforgalom elől. Az intézkedés egy hónappal azt követően történt, hogy Timothy McVeigh Oklahoma Cityben egy teherautónyi robbanószerrel romba döntött egy szövetségi épületet. A merényletnek 168 halálos áldozata volt. A turisták és a tüntetők gyalogosan továbbra is megközelíthetik az elnöki hivatal és rezidencia kerítését. Lapértesülések szerint felmerült, hogy átkutassák a Fehér Ház közvetlen közelébe tartó emberek táskáját, de azonnali szigorítások nem várhatók.


Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: