Sokmillió dollárt kapott a Clinton Alapítvány

A The New York Times (NYT) szerint több tízmillió dollárnyi támogatás került az érintettektől a Clinton Alapítványhoz, amikor a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat felvásárolta a kanadai Uranium One céget, amely az Egyesült Államok uránbányászati kapacitásának egyötödét is kézben tartotta. Az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket is érintő ügyletet jóvá kellett hagynia több washingtoni hivatalnak, köztük a külügyminisztériumnak is, amelyet akkor Hillary Clinton mostani demokrata elnökjelölt-aspiráns irányított.

Az amerikai liberális napilap ezt internetes kiadásában csütörtökön írta, több tucatnyi interjúra, valamint amerikai, kanadai és orosz dokumentumokra hivatkozva. A tényfeltáró írás támaszkodik Peter Schweitzer, a jobboldali Hoover Intézet volt munkatársának május 5-én megjelenő, Clinton Cash című könyvére is, amely elsőként ásott igazán mélyre a volt elnök, Bill Clinton és családja alapítványának ügyeiben, ezért elemzők szerint kínos helyzetbe hozhatja Hillary Clinton választási kampányát.

 

A Roszatom, a világ egyik legnagyobb uránkitermelője, 2009 és 2013 között - túlnyomórészt az amerikai-orosz kapcsolatok "újraindításának" időszakában - három lépésben vásárolta fel az Uranium One-t, amivel ellenőrzése alá vonta a stratégiai fontosságú amerikai uránbányászat 20 százalékát is. A Uranium One elnöke, Frank Giustra ebben az időszakban a saját családi alapítványából 2,3 milliót utalt át a Clinton Alapítványnak.

 

Bill Clinton egy 2010-es moszkvai előadásáért félmillió dollár kapott a Kremlhez közeli Renaissance Capital banktól, amely a kanadai cég részvényeit kezelte, és amely később a Clinton Alapítványnak is adakozott. A történet kezdete 2005-re nyúlik vissza, amikor Clinton exelnök Giustra magángépén Kazahsztánba utazott, és ott méltatta Nurszultan Nazarbajev elnök rendszerének sikereit. Giustra néhány nappal később koncessziót kapott kazah uránbányák kiaknázására, ami hatalmas fellendülést hozott akkori, a szárnyait csak bontogató cégének, a UrAsia Energynek, amely az eredeti Uranium One-t felvásárolva érdekeltségeit Közép-Ázsiától Afrikán és Ausztrálián át az Egyesült Államok nyugati részéig kiterjesztette.

 

Néhány hónappal a kazahsztáni látogatás után Giustra 31,3 millió dollárt adományozott a Clinton Alapítványnak, majd Torontóban rendezett egy pazar adománygyűjtő gálát a Clinton Fenntartható Fejlődés Kezdeményezés számára, amelyre további 100 milliót ajánlott fel, és amelyen újabb 16 milliónyi felajánlás gyűlt össze. A Uranium One vezetői és részvényesei további 1,3 és 5,6 millió dollár közötti adományokat nyújtottak a Clinton Alapítványnak. 2009-ben, amikor a cég részvényei 40 százalékra estek vissza, a Uranium One vezetése kazahsztáni, kanadai és amerikai diplomatáknál kezdte sürgetni, hogy lobbizzanak ki számára további kazah koncessziókat.

 

Ekkor lépett fel vevőként a Roszatom. A Clinton Alapítvány nem tette közzé a Uranium One-hoz közeli adományokat. A Clinton család jótékonysági szervezetei egyébként csütörtökön közölték, hogy öt évre visszamenőleg új adóbevallást fognak készíteni, miután a Reuters brit hírügynökség hibákat talált a külföldi kormányok adományainak bevallásával kapcsolatban. Brian Fallon, a Clinton-kampány szóvivője közölte, a Uranium One-nal kapcsolatos állítások bizonyítéknak még a töredékét sem tartalmazzák arra vonatkozólag, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként olyan lépéseket tett volna, amelyek az alapítvány adományozóinak érdekeit szolgálták.

 

Mint mondta, ezek az állítások félremagyarázzák a tárca szerepét a folyamatban. A New York Times ezzel szemben példaként hozta fel, hogy 2009-ben az amerikai diplomácia pusztán azért torpedózta meg egy nevadai aranybánya kínai felvásárlását, mert az egy katonai objektum közelében található. Az oroszok megjelenését az amerikai uránbányászatban pedig annak ellenére sem akadályozta meg a minisztérium, hogy miközben az Egyesült Államok az áramellátásának mintegy egyötödét nukleáris erőművekből nyeri, mindössze az azok üzemeltetéséhez szükséges fűtőanyag 20 százalékát tudja belföldön kitermelni, a tartalékai pedig mindössze 18-36 hónapra elegendők.

 

A NYT rámutatott, hogy családi alapítványának eszközállományát Bill Clinton részben külföldi adományok segítségével duzzasztotta fel 250 millió dollárra. Ez a folyamat akkor is tartott, amikor a felesége külügyminiszter volt. (Ebben az időszakban az Obama-kormány megkövetelte az alapítványtól, hogy külföldi kormányoktól ne fogadjon el felajánlásokat és fedje fel az adományozóit). A The Washington Post című napilap csütörtöki száma emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Bill Clinton 2001 és 2013 között legkevesebb 26 millió dollár szónoki fellépési díjat kapott olyan szervezetektől és cégektől, amelyek az alapítványát is támogatják, ami azt bizonyítja, hogy szoros összefonódás alakult ki a Clinton család magánvagyona és jótékonysági tevékenysége között.

 

Ez pedig politikai ellenfelei szerint komolyan felvetheti az összeférhetetlenség kérdését a Fehér Házra pályázó Hillary Clinton esetében is. További kellemetlenség lehet a volt first lady számra, hogy a Bengáziban működő amerikai képviselet elleni támadás ügyében vizsgálódó képviselőházi bizottság elnöke, a republikánus Trey Gowdy csütörtökön felszólította őt, hogy májusban és júniusban két alkalommal is tanúskodjon az általa vezetett testület előtt. Először arról, hogy miért használt magán e-mail-szervert hivatalos levelezéséhez, másodszor pedig a három amerikai életét követelő 2012-es bengázi támadással kapcsolatban. A bizottság várhatóan az elnökválasztási kampány finisében hozza majd nyilvánosságra jelentését.


Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: