Sólyom László Orbán Viktort jelöli kormányfővé

(MTI) - Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét jelöli kormányfővé Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be, ahol Orbán Viktor azt közölte, a leendő kormány az ország háromharmadát szolgálja majd.

Az államfő, miután közel húsz percet tárgyalt a Fidesz elnökével, több tucat újságíró előtt úgy fogalmazott: a választói akarat most fordul át nagyon komoly alkotmányjogi eseményekbe, amelynek egyik része az Országgyűlés, a másik pedig a kormány megalakulása. Az összes ilyen esemény a demokrácia ünnepe - tette hozzá. Emlékeztetett arra, az Országgyűlés alakuló ülését május 14-ére kívánja összehívni, ahol neki javaslatot kell tennie a jövendő miniszterelnök személyére.

 

Az elnök azt a személyt javasolhatja miniszterelnöknek, aki megfelelő parlamenti támogatást tud biztosítani a kormányzáshoz - mutatott rá. Mint fogalmazott, Magyarországon egy ilyen ember van, a választásokon győztes Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor. Hozzátette, megkérdezte Orbán Viktort, hogy rendelkezik-e elég parlamenti támogatással a kormányzáshoz, és a Fidesz elnöke igennel felelt, mint ahogy arra is, hogy hajlandó-e a kormányzásra.

 

Az államfő kijelentette: az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort fogja miniszterelnökké jelölni. Ezután az alakuló ülésen a miniszterelnök-jelöltnek a kormányprogramot ismertetnie kell, majd a parlament egyszerre szavaz majd az ő miniszterelnökké választásáról és a kormányprogramról is - ismertette. Ezután a kormányfő javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a miniszterek személyére, az államfő pedig kinevezi azokat - fejtette ki.

 

Sólyom László nyilatkozata végén azt hangsúlyozta: rendkívüli örömére szolgál, hogy "elnökként ebben a nagyon fontos procedúrában közreműködhet". Az államfő nyilatkozata után Orbán Viktor azt hangsúlyozta: bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja majd szolgálni a munkájával.

 

A Fidesz-KDNP kormányfőjelöltje bejelentette, eleget tesz az államfő kormányalakítási tárgyalások megkezdésére vonatkozó felkérésének. "A kérdéseire egyértelmű és jól hallható igen válaszokat adtam, ami azt jelenti, hogy ezt a felkérést elfogadtam, és a legnagyobb örömmel teszek neki eleget" - mondta. Közölte: kifejezte mind a maga, mind pedig a Fidesznek és a KDNP-nek az államfő iránti nagyrabecsülését, "amely abból táplálkozik, hogy az elmúlt nehéz esztendőkben a köztársasági elnök rendkívül sokat tett a magyar demokrácia minőségének megőrzéséért, egyáltalán létezéséért". Ezért is megkülönböztetett tisztelet számára - folytatta -, hogy éppen Sólyom Lászlótól kaphatja meg ezt a felkérést. A kormányfői poszt várományosa úgy fogalmazott, a megbeszélésen "nem hagyta homályban" azokat a szándékokat sem, amelyek vezetni fogják majd a megalakuló kabinet lépéseit.

 

Megerősítette korábbi bejelentését, hogy a következő napokban nemzeti konzultációs heteket indítanak, amelyek szerinte módot adnak arra, hogy a legfontosabb kérdésekben "nyíltan, egyenesen és őszintén" tudjanak szót váltani a választókkal. Orbán Viktor "a rendszerváltásban részt vett szereplők iránti tiszteletet megadva" elmondta az elnöknek: nem a rendszerváltás élharcosai tehetnek arról, hogy az elmúlt nyolc év során a magyar demokrácia oda jutott, ahova jutott, s a választók arra kényszerültek, hogy egy példátlan összefogással ne egyszerűen egy új kormányt válasszanak, hanem lezárjanak, megdöntsenek egy politikai rendszert, és helyette egy újat alapítsanak.

 

Hangsúlyozta, mindent meg fog tenni azért, hogy a rendszerváltás értékeit megőrizve a nemzeti együttműködés rendszerét, elvét és értékeit követő új politikai és gazdasági rendszer jöjjön létre Magyarországon a következő évek munkájának eredményeképpen. "Köszönetet mondok a magyar választópolgároknak a ránk leadott támogató szavazatokért, és köszönetet mondok Magyarország polgárainak azért, amiért újra jó érzés Magyarországon magyarnak lenni" - zárta sajtónyilatkozatát a leendő kormányfő. Orbán Viktor Varga Mihály és Szijjártó Péter társaságában érkezett meg tíz óra előtt nem sokkal a Sándor-palotába.

 

Az MTI fideszes forrásokból úgy tudja, nem véletlen, hogy éppen ők kísérték el a pártelnököt, ennek - mint fogalmaztak - "önmagán túlmutató jelentősége" van. Az MTI információi szerint Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője a kormányfő személyes szóvivője lehet, Varga Mihály alelnök pedig miniszterelnök-helyettesként dolgozhat majd az újonnan felálló kabinetben.

 

A Fidesz-KDNP vasárnap este, a 2010-es országgyűlési választások második fordulóján megszerezte a kétharmados parlamenti többséget. Sólyom László vasárnap este az Országos Választási Központban jelentette be, hogy a lehető legkorábbi időpontban kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Mint mondta, az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Közölte, a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.

Putyin-Trump találkozó: a tárgyalások összeomlásának lenne igazán hatása az energiaárakra

Az ukrán háború lezárását elősegítő amerikai-orosz párbeszéddel kapcsolatban sokan az energiaárakra gyakorolt hatásról kérdeznek.
2025. 08. 18. 18:00
Megosztás:

Stabilcoin-láz Hongkongban: emelkedő részvények, növekvő csalásveszély a törvény után

Augusztus 1-jén életbe lépett Hongkong új stabilcoin-törvénye, amely azonnali hatással volt a helyi kriptopiacra – részvényárfolyamok emelkedtek, a befektetői érdeklődés fokozódott, azonban a csalások és visszaélések kockázata is nőtt. A hongkongi pénzügyi felügyelet (SFC) és a jegybank (HKMA) közös figyelmeztetést adott ki: a piac izgatott, de a befektetők legyenek körültekintőek. A szabályozás új lehetőségeket nyit, de új veszélyeket is hoz – nézzük, pontosan mi történik a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kriptohubjában.
2025. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A home office új szintje: Ezekkel a kütyükkel maximalizálhatod a hatékonyságod

Az otthoni munkavégzés, a home office mára a munka világának megkerülhetetlen részévé vált. A rugalmasság és a kényelem mellett azonban komoly kihívásokat is tartogat, különösen a hatékonyság és a produktivitás fenntartása terén. A megfelelő technológiai háttér és a jól megválasztott eszközök azonban nem csupán megkönnyítik a mindennapokat, de segítenek abban is, hogy az otthoni irodád egy valódi hatékonysági központtá váljon. A megfelelő kütyükkel kiküszöbölheted a zavaró tényezőket, optimalizálhatod a munkafolyamatokat és megteremtheted a professzionális munkavégzés feltételeit a saját otthonodban is. Ez a cikk bemutatja azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a modern home office környezetben.
2025. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Nem történt áttörés Trump és Putyin találkozóján, de jön a folytatás

A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
2025. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás: