Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Kovács Zoltán a londoni gazdasági napilapnak kijelentette: sem Soros Györgyöt, sem a nevéhez kötődő szervezeteket soha senki nem választotta meg.
    

A kormányszóvivő szerint ezek a szervezetek egyértelműen belefolynak annak meghatározásába, hogy miként szülessenek a politikai döntések, és "ez helytelen".
   
A Nyílt Társadalom Alapítvány egy illetékese a Financial Timesnak azt mondta: a populista politikusok úgy gondolják, hogy a politika az ő tulajdonuk, és ha valaki támogatja az eltérő nézetek kifejezésre juttatását, azt birtokháborításnak tekintik.  
    

A Financial Times megszólaltatja Eli Hazant, a Likud izraeli kormánypárt külkapcsolatokért felelős igazgatóját is, aki kifejti: Soros György nem tud választásokat nyerni, ezért más módszerekkel igyekszik érvényesíteni elképzeléseit. "Ha segíthetek más szervezeteknek vagy kormányoknak abban, hogy fellépjenek Soros ellen, azt örömmel teszem, mivel olyan ideák küzdelméről van szó, amelyek a világ jövőjét formálhatják" - fogalmaz a Likud magas rangú illetékese a londoni napilapnak nyilatkozva.
   
A Financial Times a teljes újságoldalt megtöltő öthasábos írásban interjút közöl Soros Györggyel is, aki kijelenti, hogy déjá vu-érzése van, egyetlen nagy különbséggel: a domináns ideológia ma a világban a nacionalizmus. "Ezúttal az EU az a szerveződés, amely a lebomlás szélén áll, és Oroszország a feltámadó hatalom, a nacionalizmus talaján" - fogalmaz a magyar-amerikai nagyvállalkozó.
   
A Financial Times kommentárja szerint a Soros elleni támadások a politikai változások legátütőbb erejű megnyilvánulásai közé tartoznak, különösen Közép- és Kelet-Európában. A berlini fal leomlása után a Soros-alapítványok jelképezték a nyugati mintájú demokrácia elterjedéséhez fűződő derűlátást az egykori szovjet blokk országaiban. Most azonban ugyanezek az alapítványok a nacionalista és nem egyszer autoriter hangok céltáblájává váltak, és ezek a hangok ma sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak a térségre a liberalizmus vonzerejének gyengülésével - áll a Financial Times írásában.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Csökkent a függetlenség támogatottsága Katalóniában

Katalóniában csökkent azok száma, akik támogatják, hogy az autonóm közösség Spanyolországtól független állammá váljon - derült ki a katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) pénteken közzétett felméréséből.
2018. 02. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is alacsony a magyarok munkanélküliségtől való félelme

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor továbbra is magas, csaknem 70 pontos értéket vett fel az index, ami egy 5 pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös novemberi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 02. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon nincs kanyarójárvány

Magyarországon nincs kanyarójárvány - szögezte le a Dél-Pesti Centrumkórház pénteken az M1 aktuális csatorna kérdésére.
2018. 02. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem követte a nemzetközi hangulatot a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,90 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 38 240,09 ponton zárt pénteken.
2018. 02. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai piacok

Vegyes kezdés után vegyes, többnyire emelkedő indexekkel fejezték be pénteken a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 02. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek aggodalmat okoz Lengyelország és Magyarország

Aggodalmat okoz az Európai Bizottságban Lengyelország és Magyarország a menekültelosztási kvótával és a jogállamisággal kapcsolatban - mondta Günther Oettinger német uniós biztos egy pénteki lapinterjúban.
2018. 02. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az infláció az euróövezetben és az unióban

Januárban csökkent az infláció havi szinten az euróövezetben és az EU-ban.
2018. 02. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet; egy nemrég nyilvánosságra került brit kormányzati dokumentumból úgy tűnik, London meghátrál - mondta Kiss István, a Századvég kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
2018. 02. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém hideg miatt vörös riasztás lép életbe szombaton

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.
2018. 02. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-ban hatalmas a különbség a minimálbérek között

Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből.
2018. 02. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord bevételt ér el a Henkel

Árbevétel-rekorddal zárta a tavalyi évet a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern - derül ki a cég MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményéből.
2018. 02. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.
2018. 02. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogynak a magyarok?

Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2018. 02. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növekedhet a német gazdaság

Részben az erős export hatására a német gazdaság stabilan nőtt a tavalyi utolsó negyedévben is.
2018. 02. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz ma jelentős mozgás a tőzsdén

Stagnálásra vagy enyhe esésre lehet számítani pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedés egész héten szűk sávban mozgott - közölte az MTI-nek elküldött elemzésében Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője pénteken.
2018. 02. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU számít a magyar fiatalok véleményére

Az Európai Unió (EU) számít a magyar fiatalok, ifjúsági szervezetek és a kormány véleményére, észrevételeire a következő időszak ifjúsági stratégiájának kidolgozásában - mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 02. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harry herceg és menyasszonya is kapott a fehér porból

Fehér port tartalmazó levelet küldtek Harry hercegnek és menyasszonyának, Meghan Markle-nek - adta hírül csütörtökön a The Guardian brit napilap.
2018. 02. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiállítás nyílt a BKV történetéről

Kiállítást nyitott a BKV a cég fennállásának 50 éves évfordulójára a Földalatti Múzeumban.
2018. 02. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal növelte profitját a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom (DT) jelentősen, 29,4 százalékkal 3,461 milliárd euróra növelte tavalyi adózott eredményét.
2018. 02. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban csütörtökön komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés, országszerte több baleset is történt a rendkívüli időjárás miatt. Horvátország egyes településein szünetel az oktatás.
2018. 02. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás