Spanyolországgal szemben enyhült a brüsszeli szigor

Csaknem egy százalékponttal magasabb államháztartási hiányt engedélyeznek az euróövezet pénzügyminiszterei (Eurócsoport) idén Spanyolországnak a korábban tervezettnél - jelentette be a miniszterek hétfői brüsszeli találkozóját követően Jean-Claude Juncker, a csoport elnöke.

Az eddig a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékában meghatározott deficit helyett így a hiány 5,3 százalékot is elérhet. Ez ugyanakkor fél százalékponttal (5 milliárd euróval) még mindig kevesebb, mint a spanyol kormány legújabb terveiben szereplő 5,8 százalék. Jövőre Madridnak továbbra is az eredeti célját, azaz pontosan az uniós küszöbértéknek megfelelő 3 százalékot kell teljesítenie. Az új spanyol kormány a hónap elején jelentette be, hogy konszolidációs programjának és reformterveinek biztonságos teljesítéséhez idén túl kell szárnyalnia az eddig érvényes deficitcélt.

 

A miniszterek most hallgatták meg ennek pontos indoklását spanyol kollégájuktól, Luís de Guindostól, aki a sajtónak is megerősítette, hogy Madrid továbbra is teljes mértékben elkötelezett a pénzügyi fegyelmezettség és az uniós pénzügyi szabályok betartása mellett. A pénzügyi fegyelmet a piaci bizalom egyik kulcstényezőjének tekintő miniszterek azt is értésre adták, hogy nem tartanak attól: a madridi fejlemény azt jelenti, hogy Spanyolország idővel Görögország nehéz helyzetébe kerülhet. A német Wolfgang Scha:uble például a találkozó előtt határozottan leszögezte, hogy a két országot nem lehet összehasonlítani, ráadásul Spanyolország a jelzett deficitcsúszás ellenére jelentős mértékű haladást mutatott.

 

Juncker ülés utáni beszámolójából az is kiderült, hogy a sikeres adósságelengedési programnak köszönhetően Görögország államadóssága gyorsabban csökkenhet a vártnál, és 2020-ra az eredetileg kitűzött 120 százalékos szint helyett a GDP 117 százalékára rúghat. Az elnök azt is megerősítette, hogy egyetértettek abban: Görögország hozzáférhet a második hároméves pénzügyi támogatási programban meghatározott 130 milliárd euróhoz, amelyet az euróövezeti országok, az uniós pénzügyi stabilitási mechanizmus és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adnak össze. Juncker egyúttal üdvözölte, hogy az IMF 28 milliárd eurós hozzájárulásra tett javaslatot. Ahhoz, hogy a miniszteri jóváhagyás érvényes legyen, egyes euróövezeti országokban még be kell fejezni az erere vonatkozó nemzeti eljárást - emlékeztetett Juncker.

 

A találkozó előtti nyilatkozatok szerint ez legkésőbb szerdán megtörténhet. Tárgyaltak a miniszterek az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus garanciaképességének felső határáról is. A működését nyáron megkezdő új eszköz (ESM), amely - rövid párhuzamos időszakot követően - felváltja majd a jelenleg működtetett ideiglenes mechanizmust, a jelenlegi tervek szerint 500 milliárdos kerettel rendelkezik majd, de az EU-tagországok állam- és kormányfői úgy döntöttek, hogy e hónap végéig ezt még felülvizsgálják. Juncker most úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a felső határt nem kell tovább emelni, de a végső döntést a hónap végén hozzák meg.

 

Méltatta Juncker és Olli Rehn pénzügyi EU-biztos a múlt hét végén bejelentett újabb belgiumi takarékossági intézkedéseket is, amelyek szerintük megerősítik Belgium elkötelezettségét a deficitcélok tartása és a pénzügyi fegyelem mellett. Elio di Rupo miniszterelnök kormánya további 1,8 milliárd eurós megtakarítást határozott el a korábbiakhoz képest, és így garantálni látja a 2,8 százalékos idei deficitcélt. Belgiumot az Európai Bizottság tavaly év végén még azon öt ország között említette, amelyeknél kockázatot lát a hiány leszorításának sikerét illetően. Az euróövezeti miniszterek hétfői találkozóját követően kedden a teljes EU 27 tagországának találkozójával folytatódik a kétnapos pénzügyminiszteri ülés. A keddi napirend egyik pontja az a javaslat, hogy a jövő év elejétől függesszék fel a Magyarországot megillető kohéziós keret egy részének lehívhatóságát, ha fél éven belül nem születnek újabb intézkedések a deficit tartós leszorítására.  (MTI)

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás: