Stabilra módosult Oroszország adósbesorolásának kilátása - Fitch

A politikai bizonytalanságokra hivatkozva levette a napirendről Oroszország adósosztályzatainak javítását a Fitch Ratings, stabilra módosítva hétfőn a szuverén orosz besorolások kilátását a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról.

A legnagyobb európai hitelminősítő hétfőn Londonban közölte, hogy a döntés a hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában kibocsátott orosz államadósság "BBB" osztályzatára vonatkozik; a besorolást a cég egyben megerősítette. A Fitch Ratings a kilátásrontáshoz fűzött indoklásában kiemelte, hogy véleménye szerint növekedett a politikai bizonytalanság Oroszországban, és a globális kilátások is romlottak azóta, hogy a cég legutóbb, tavaly szeptemberben, megerősítette a szuverén orosz adósbesorolásokat.

 

Így a felminősítés esélye csökkent, és "a kockázatok egyenlegét jobban tükrözi a stabil kilátás" - közölte indoklásában Charles Seville, a Fitch illetékes szuverén besorolási igazgatója. Jóllehet a Fitch Ratings szerint továbbra is a jelenlegi miniszterelnök, Vlagyimir Putyin az "erős favoritja" a március 4-ei elnökválasztásoknak, bizonytalan azonban, hogy az ország vezetése miképp reagál a decemberi törvényhozási választások után kirobbant "váratlan tiltakozó hullámra", és a politikai tájkép széleskörű átalakulására - áll az elemzésben.

 

A Fitch ezzel kapcsolatban felidézi, hogy az Egyesült Oroszország párt parlamenti többsége jelentősen szűkült a választások után, ám a választási csalást gyanító tüntetők ezzel együtt is megmozdulásokat szerveztek. A hitelminősítő véleménye szerint az elnökválasztás előtt további tiltakozó demonstrációk várhatók Oroszországban. Hosszú távon kedvező lenne az orosz adósbesorolás szempontjából egy olyan demokratikus fejlődési irány, amely jobb kormányzást eredményez, rövid távon azonban egyelőre a bizonytalanság növekedett - fogalmaz a Fitch illetékes igazgatója a hétfői kilátásrontáshoz fűzött elemzésében.

 

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője a Fitch lépéséhez és elemzéséhez fűzött hétfői kommentárjában ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy az utcai demonstrációk végső soron igen kedvező fejleménynek bizonyulhatnak Oroszország számára. Ash szerint Putyin ugyan várhatóan politikailag "túléli" a megmozdulásokat, ám nem hagyhatja figyelmen kívül az utcai tiltakozások azon üzenetét, hogy a lakosság jelentős része messze ható reformokat akar.

 

Az RBS vezető londoni elemzője ennek alapján azt jósolta, hogy Putyin az elnökválasztás után - "legalábbis gazdasági szempontból" - valószínűleg reformorientáltabb kormány kialakításával fog reagálni, és "komoly esélyei vannak" az érdemi reformoknak. Ash elképzelhetőnek nevezte, hogy a szeptemberben menesztett Alekszej Kudrin pénzügyminiszter "újra előkerül, ezúttal miniszterelnökként ... Dmitrij Medvegyev (jelenlegi államfőt) pedig félreállítják". A Fitch Ratings hétfői elemzése szerint azonban a politikai bizonytalanság egyelőre a tőkemenekítés kockázatát növeli, a tőkemenekítés pedig növelheti a jegybanki devizatartalékokra és a rubelre nehezedő nyomást.

 

A magánszektorból tavaly kiáramló tőke nettó 84 milliárd dollár volt az egy évvel korábban mért 34 milliárd dollár után; igaz azonban, hogy 2008-ban még nettó 134 milliárd dollár magántőke hagyta el az orosz gazdaságot - áll a Fitch Ratings elemzésében. A hitelminősítő adatai szerint Oroszország devizatartalékai augusztus vége és 2011 vége között 545 milliárd dollárról 500 milliárd dollárra apadtak, de "még ez is jelentős" tartaléknak számít. A rubel ugyanakkor 11 százalékkal gyengült a dollárral szemben 2011 utolsó négy hónapjában.

 

A Fitch Ratings elemzése szerint a kormányzatra nehezedő lakossági nyomás hatására lanyhulhat az orosz kormány készsége a költségvetési kiigazítások végrehajtására, amelyekre pedig szükség lenne az olajbevételek nélkül számolt államháztartási hiány csökkentéséhez. Az állami kiadások gyors ütemben - a tavalyi évvel zárult négy évben évente átlagosan 17 százalékkal - növekedtek, és ennek eredményeként az idén már 117 dolláros hordónkénti átlagos nyersolajárra lenne szükség az orosz államháztartás egyensúlyi mérlegéhez; ez növeli az orosz költségvetés sebezhetőségét az olajárak esetleges esésétől - áll a Fitch Ratings elemzésében.

 

A hitelminősítő szerint ha a globális alaptípusnak tekintett Brent olajféleség idei átlagára 100 dollár lesz hordónként - az orosz kormány is ehhez közeli átlaggal számol -, akkor az orosz szövetségi költségvetés hiánya eléri a hazai össztermék 2 százalékát a 1,5 százalékos hivatalos idei hiánycél helyett. A Fitch szerint ugyanakkor Oroszország nettó külső hitelezői pozíciója védelmet nyújt a külső sokkhatásokkal szemben, és ez az egyik jelentős tényező, amely alátámasztja az orosz adósbesorolást. A szuverén külső eszközegyenleg nettó többlete 2011 végén 486 milliárd dollár volt, ami az orosz éves GDP-érték 27 százalékának felel meg; ez az ötödik legerőteljesebb külső hitelezői pozíció a Fitch Ratings által "BBB" besorolással ellátott szuverén adósok körében. (MTI)


Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás: