Startup titánok harca nemzetközi zsűri előtt
Az idei Startup Weekendre jelentkező 50 fiatal szakembernek nemzetközi zsűri előtt kell bemutatni garázsban kigondolt ötletét. Ezek közül az afrikai székhelyű Chembe Ventures ügyvezetője, Sean Murphy, a Colabs board tagja, Gerő Viktor, a Microsoft developer and product evangelism team leadere, Kollár László, valamint az Ernst and Young M&A managere, Bányai András választja ki a legjobbakat.
A résztvevők által hozott projektötletek kidolgozására önálló csapatok szerveződnek március 30. és április 1. között. Ezeket fele-fele arányban marketingesekből és üzletemberekből, valamint designerekből és fejlesztőkből álló mentorcsapat vezeti. A szakmai tanácsadókat a hazai Startup piac krémjéből kérték fel: többek között a nemzetközi szinten is komoly sikert befutott Ustream web engineering managere, Hodicska Gergely, a speciális kereső technológiai megoldásokkal foglalkozó Weblib társtulajdonosa és technológiai vezetője, Kása Károly, valamint a Bonuszbrigád alapító Kaprinay Zoltán segíti az ötletek kidolgozását.
A 2012-es Startup Weekendet a Microsoft, az Ernst & Young, valamint a kifejezetten startupokra szabott stratégiai marketing tanácsadással foglalkozó Empress Tree Marketing támogatja.