Stratégiai együttműködési megállapodást köt a Magyar Kormány és az EPAM
Az amerikai központú és tulajdonú EPAM Systems a világ vezető szoftverfejlesztőinek egyike és a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek közé tartozik. Főképpen a pénzügyi szolgáltatásokban, az utazásban és vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben, a médiában és szórakoztatásban és az egészségügyben lehet találkozni a cég által fejlesztett digitális megoldásokkal.
Az EPAM-nak négy kontinensen, 25 országban vannak képviseletei, Magyarországon 2004 óta van jelen. Budapesten, Szegeden és Debrecenben több mint 1500 embert foglalkoztat. A stratégiai megállapodásnak köszönhetően az EPAM további közel 1000 munkavállalót tervez felvenni 2018-ig hazánkban.
A cég és a kormány többek között kutatás-fejlesztésben és gyártásfejlesztésben is elmélyíti együttműködését.