Stressz teszt, avagy bankok a borítékban

Az Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) általános terhelési vizsgálatot tart az európai bankoknál. Ez az a "stressz teszt", amelyre várva mind kevésbé nyugtalankodnak a befektetők. Az eredmények ugyanis nagyjából borítékolhatók, mert a vizsgálat tényleges célja - az eddigi tapasztalatok szerint - pontosan a piacok megnyugtatása, a bizalom helyreállítása.

A megállapításokat július 23-án teszik közzé. Az Európai Bizottság javaslatára tavaly januárban alakult meg az Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) az EU-tagországok bankfelügyeleti hatóságainak és központi bankjainak vezető képviselőiből. Egyik előfutára lehet azoknak a közös bank-, illetve pénzügyi felügyeleti hatóságoknak, amelyek felállítását az EU pénzügyminiszterei tavaly decemberben elvileg elhatározták, ez évi határidővel.

 

A napi felügyeleti feladatok mindazonáltal a nemzeti hatóságoknál maradnak. Az EU pénzügyminiszteri tanácsának felhívása alapján a CEBS dolga rendszeresen hőmérőzni a bankvilágot. Első, kisebbfajta stressz tesztjét tavaly ősszel végezte anélkül, hogy felkeltette volna a köz figyelmét. Az idei, első félévi vizsgálat is a miniszteri tanács általános megbízása alapján kezdődött márciusban, de a tavaszi euróövezeti államadósság-pánik közepette és után most nagy az érdeklődés a CEBS legújabb terhelési próbája iránt.

 

A vizsgálatba 91 európai bankot vontak be, mindenekelőtt a legnagyobbakat. Minden tagországban nagyság szerint sorba állítva annyi bankot vizsgálnak meg, amennyi kiteszi a nemzeti bankszektornak legalább az 50 százalékát az összes mérlegfőösszeg arányában. A résztvevő 91 pénzintézet az EU bankpiacának végül is a 65 százalékát fedi le. Magyarországon az OTP Bankot és az FHB Jelzálogbankot vonták be a vizsgálatba, a Magyarországon is tevékenykedő európai bankcsoportok közül a holland ING Bank, a belga KBC és a Dexia, a francia BNP Paribas, az osztrák Erste és a Raiffeisen, az olasz Unicredit és az Intesa Sanpaolo, a német Commerzbank, a Bayerische Landesbank és az WestLB AG is a vizsgáltak között van.

 

A két forgatókönyv alapján lezajló vizsgálat módszere egyezményes és egységes. Az egyik forgatókönyv szerint a gazdasági növekedés, a munkanélküliség és az infláció idén és jövőre úgy fog alakulni, ahogyan az Európai Bizottság májusban jósolta, a másik forgatókönyv, azaz munkahipotézis szerint 3 százalékponttal rosszabbul fog alakulni minden. Mint valami törzsvezetési gyakorlaton, megvizsgálják, hogy a bankok hogyan viselik a feltételezett terepet, mennyire rázkódnak az egyik vagy a másik felvázolt próbapályán.

 

Ám a sajátos európai helyzetre - a szuverén törlesztési kockázatokra - tekintettel most a teszt akadálypályáját megtűzdelték a pénzügyi piacokon elképzelhető sajátos "kedvezőtlen feltételekkel" is, kamatügyi megrázkódtatásokkal és egyebekkel, hogy modellezhessék a kockázati felárak növekedését az állampapírpiaci helyzet romlása miatt az EU-n belül. Vizsgálják, mennyire függnek a bankok az állami támogatásoktól, és hogy a további hitelezéshez mennyi tőke áll rendelkezésre, ha a költségvetési támogatásokat a kormányok legkésőbb jövőre elkezdik visszavonni.

 

Ez nem csak a támogatások miatt, fontos, hanem azért is mert az európai bankok az európai kormányok fő hitelezői, ugyanakkor állampapírt zálogosítanak el az EKB-nál a tőle fölvett, rövid lejáratú kölcsöneik fedezetéül. Ezért a kormányok és a bankok piaci megítélése mostanában nagyon összefonódott, tőkéhez jutásuk kölcsönösen függ egymás adósminőségének megítélésétől. A vizsgálat eredménye nem előrejelzés lesz, hanem afféle "mi lenne, ha?" elemzés, amely az európai bankok tőkemegfelelési, kockázatviselési mutatóinak felügyeleti osztályzását segíti majd.

 

Az EU pénzügyminiszteri tanácsa már decemberben úgy foglalt állást, hogy "az állami támogatást és a profitot tőketartalék felhalmozására, és nem pedig az osztalék vagy az illetmények növelésére kell fordítani" a bankoknál: ehhez az elvhez várnak információt a mostani bankvizsgálattól. A CEBS-nek nem kellett "fölfedeznie Amerikát": a stressz teszt módszertanát az Egyesült Államokban dolgozták ki. Az elsőt az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) végezte tavaly tavasszal az ottani 19 legnagyobb bankcsoportnál. Pontosabban az sem volt igazán az első: felügyeleti vizsgálatok azelőtt is voltak, de nem olyan átfogóan és egységes elvek szerint, mint a tavaly tavaszi, és főleg: az volt az első, amelynek eredményeit nyilvánosságra hozták. Az amerikai vizsgálatban - az ottani helyzetnek megfelelően - a kiegészítő "buktatókat" a lakásárakból építették a képzeletbeli akadálypályára.

 

A Fed kormányzótanácsának egyik tagja, Daniel K. Tarullo nemrég így emlékezett egy előadásában: "A Fednél sokat vitatkoztunk arról, hogy érdemes-e nyilvánosságra hozni a vizsgálat eredményeit. Egyesek féltek, hogy ez többet árt, mint használ a gyengébb bankoknak". De lám csak, mi történt? Alig pár hónappal azelőtt ment csődbe a Lehman Brothers, alig pár hónapja tűnt el a Wall Streetről az egész befektetési bank ágazat, az amerikai kormány kétségbeesetten dobálta a pénzügyi mentőöveket, a hitelrendszer befagyott, a tőzsde leolvadt, mindenünnen a "mérgezett" értékpapírok fojtó bűze áradt.

 

A Fed stressz tesztje viszont a vizsgált 19 bankcsoport közül kilencnél mindent a legnagyobb rendben talált a rosszabbik forgatókönyv alapján is, a másik tízről pedig kiderítette, hogy kisebb-nagyobb - egyenként 600 millió és 33,9 milliárd dollár közötti, vagyis a saját tőkéhez képest 3-15 százalék közötti - tőkefeltöltéssel megoldhatja kockázatait. "Végül azonban a piac reagálása igazolta döntésünket..., a nyilvánosságra hozásnak nagy szerepe volt a pénzügyi rendszer stabilizálásában", mondta Tarullo. Hát - erre jó a stressz teszt: csakúgy, mint a hadgyakorlaton, azok győznek, akiknek kell. (MTI)

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás:

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.
2026. 04. 05. 17:00
Megosztás:

Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
2026. 04. 05. 16:00
Megosztás:

Ittas vezetés esetén a biztosítás is elvész

Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál vasárnap az MTI-nek küldött közleményében, utalva arra, hogy tavaly a húsvéti ünnepek alatt a rendőrség által ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, 258 sofőr ellen büntetőeljárás is indult az alkoholszint mértéke miatt.
2026. 04. 05. 15:00
Megosztás:

DeFi DAO-k átalakulásban: válságkezelés, tokenomika és a decentralizáció valódi próbája Bevezető

A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa újabb fordulóponthoz érkezett: a legnagyobb DAO-k egyszerre próbálják kezelni a biztonsági kockázatokat, finomhangolni irányítási modelljeiket, és alkalmazkodni a gyorsan változó piaci környezethez. Az elmúlt hét eseményei azt mutatják, hogy a decentralizáció eszméje mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság, a fenntarthatóság és a valós piaci működőképesség is.
2026. 04. 05. 14:00
Megosztás:

Érzékelhető az AI-használat üzleti haszna, viszont a cégek fele még mindig lemaradásban van

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat - derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.
2026. 04. 05. 13:00
Megosztás:

A Goldman Sachs szerint közel van a Bitcoin árfolyam mélypontja

Az elmúlt hónapok korrekciója alaposan megtépázta a kriptopiac hangulatát, és a Bitcoin árfolyama is komoly nyomás alá került. A befektetők egy része továbbra is kivár, mások viszont már azt figyelik, hogy vajon közel lehet-e a mostani lejtmenet vége.
2026. 04. 05. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-átrendeződés 2026-ban: 315 milliárd dolláron a piac, miközben az USDC egyre közelebb ér az USDT-hez

A stablecoin-piac 2026 első negyedévében új történelmi csúcsra emelkedett, miközben a teljes kriptoszektor összességében inkább visszahúzódó képet mutatott. A felszínen ez egyszerű növekedési sztorinak tűnhet, a számok mögött azonban jóval izgalmasabb folyamat rajzolódik ki: az USDC látványosan zárkózik fel, míg az USDT dominanciája már nem tűnik megkérdőjelezhetetlennek.
2026. 04. 05. 10:00
Megosztás: