Szabadesésben a forint - már 314-nél az euró jegyzése

Újabb és újabb devizákat támadnak a nemzetközi pénzpiacon: a török líra után a magyar forintot és a lengyel zlotyt vették célba a spekulánsok - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadása.

Szabadesésben a forint - már 314-nél az euró jegyzése

A feltörekvő térségekben úgy tűnik még nincs vége a piaci gondoknak, bár már egyre több elemző látja úgy, hogy az érintett devizák jelentős árfolyamveszteségeit és az indiai, dél-afrikai, argentin és török kamatemeléseket követően lassan már meg lehet kezdeni a devizakötvények felvásárlását. Elgondolkodtató azonban, hogy az örvény újabb és újabb országokat - például csütörtökön Magyarországot és Lengyelországot - ragad magával. "Úgy tűnik a piac újabb és újabb áldozatokat szemel ki magának" - mutatott rá Harwig Wild, a Bankhaus Metzler devizapiaci szakértője.
    

A devizapiacok már közvetlenül a török kamatemelést követően kiszemelték következő áldozatukat. A francia Société Générale elemzői néhány perccel Ankara bejelentését követően már email üzenetben a török líra vásárlását és a dél-afrikai rand eladását javasolták ügyfeleiknek. Szerdán aztán a dél-afrikai jegybank is kamatot emelt.
    

Csütörtökön a pénzpiacok kamatemelési "igényét" a magyar jegybank elnöke a kamatcsökkentési szándék megerősítésével viszonozta, ami több mint egy százalékos árfolyamveszteségbe taszította a forintot. A piacok erre még egy olyan rémhírrel is fokozták a nyomást, amely szerint Magyarország képtelen lenne kifizetni egy éppen lejáró eurókötvényt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében rámutat, hogy a külföldi bankok éveken keresztül csak a Kelet-Európában legmagasabb jegybanki alapkamat ellenében voltak hajlandóak lenyelni a rájuk kivetett különadót. A folyamatos jegybanki kamatcsökkentésekkel azonban Magyarország kamatprémiuma a környező országokhoz képest már eltűnt. A Magyarország elleni spekulációval a piacok meglepő módon egy folyó fizetési mérlegtöbblettel büszkélkedő országot szemeltek ki maguknak - írta a lap.

 

EUR/HUF árfolyam


 

A forintra nehezedő nyomás a mai nap folyamán tovább fokozódott, az EUR/HUF jegyzése már elérte a 314 forintot is, Az eurót legutóbb 2012 januárjában jegyezték ehhez hasonló árfolyamon, amikor 316,32 forinton állította be éves csúcsát. Gerhardt Ferenc a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke és a monetáris tanács tagja ma úgy nyilatkozott, bármilyen lépés az MNB részéről most hiba lenne.  A CHF/HUF árfolyama már a 257 forintot is elérte, melyre 2012 januárja óta nem volt példa. Az USD/HUF árfolyama pedig a 232 forintos szint felé közelít.

 

CHF/HUF árfolyam


 

Hasonló a helyzet az orosz rubellel is. Az elmúlt hetekben a piacok még csak az olyan országok devizáit támadták, amelyek többet importálnak mint exportálnak, így folyó fizetési mérleghiányukat külföldi tőkével kénytelenek finanszírozni. Ezek az úgynevezett "törékeny ötök", azaz Brazília, India, Indonézia, Dél-Afrika és Törökország.
    

A brazil jegybank januárban már a hatodik egymást követő alkalommal emelte meg az alapkamatot, ami így most már 10,5 százalékon áll, az indiai alapkamat a mostani emelés után 8 százalékos. Dél-Afrika 5,0 százalékról 5,5 százalékra emelte a héten az alapkamatot.
   

 A 4,5 százalékról 10 százalékra emelt török alapkamat azonban nem elégítette ki a piaci igényeket, mivel Erdogan miniszterelnök kételyeket ébresztett a magas alapkamat tartósságát illetően. Ezért aztán a török líra árfolyamnyeresége is csak átmenetinek bizonyult. (MTI)


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: