Szakszervezeti tüntetés - A szakszervezeti vezetők a megszorítások ellen

A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel az európai vezetőket és a magyar kormányt a szakszervezetek képviselői az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) és a magyar érdekképviseleti szövetségek tüntetésén szombaton Budapesten.

A szervezői becslések szerint mintegy 50 ezer ember - 22 európai ország 45 szakszervezetének képviseletében - vett részt a megmozduláson. Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrség körülbelül 12 ezresre becsülte a tömeget. Az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csúcstalálkozójával egy időben tartott demonstráción több mint húsz külföldi és hat magyar szakszervezeti vezető szólalt fel. A demonstrálók a Hősök terén gyülekeztek és fél kettőkor indultak el az Oktogon irányába, ahol a felállított színpadon a szakszervezeti vezetők és könnyűzenei fellépők várták őket.

 

A demonstrálók zászlókkal, színes léggömbökkel, és transzparensekkel vonultak végig az Andrássy úton. A táblákon egyebek mellett társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követeltek, illetve több és jobb munkahelyet az európai fiataloknak. A tüntetést nagy nemzetközi sajtóérdeklődés övezte, a tömeget számos külföldi tv-stáb kísérte. John Monks, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) főtitkára nyitóbeszédében elmondta: a munkások nem fogják megfizetni a válság költségeit.

 

Kijelentette: munkahelyeket, növekedést és a szociális ellátórendszerek fenntartását követelik a gödöllői tanácskozáson résztvevő gazdasági- és pénzügyminiszterektől. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta: azért jöttek ide, hogy tiltakozzanak a kormány "munkavállalókat nyomorító" intézkedései ellen. "Tiltakozunk a bérek és a táppénz csökkentése, a munkavállalói jogok csorbítása miatt, tiltakozunk amiatt, hogy nem akarják emelni a nyugdíjakat és a kormány és a munkáltatók között létrejött paktum miatt - mondta a szakszervezeti vezető.

 

Kuti László, a Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke szerint a kormány intézkedései veszélyeztetik a jövő nemzedékeket. Elmondta: a magyar kormány csökkenti az oktatásban eltöltött időt, hogy rosszul képzett, rosszul fizetett munkások tömegei álljanak rendelkezésre. "Ezzel elveszítjük ifjúságunk jövőjét" - értékelte az ÉSzT elnöke. Gaskó István, a LIGA elnöke úgy fogalmazott: "nem kérünk az európai megszorító intézkedésekből, de nem kérünk a magyarokból sem". Kijelentette, hogy a munkavállalókat nem a miniszterelnök, hanem ők, a szakszervezetek képviselik.

 

Sérelmezte az indoklás nélküli felmondás bevezetését, a sztrájktörvény "ellehetetlenítését", és azt, hogy a kormány olyan jogszabályokat alkot, amelyek visszamenőleg írnak elő kötelezettségeket. "Elhatároztuk, nem hagyjuk így tovább menni a dolgokat" - mondta Gaskó István, hozzátéve: ha a magyar kormány nem változtat kormányzási stílusán, "a törvények semmibe vételén", akkor nagyon sokat fognak még velük találkozni. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint a rendezvényen megjelent tömeg azt bizonyítja, hogy nem megkerülhetők a magyar munkavállalók, és a szakszervezet.

 

Tömeg vagyunk és erős európai mozgalom részeként vagyunk itt - tette hozzá Palkovics Imre, Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke szerint „primitív és olcsó hazugság”, hogy a magyar gazdaság gondjait a lakosság túlfogyasztása okozta. Elmondta: a neoliberális szélsőséges gazdaságpolitika vezette be, hogy nincs közösségi, csupán egyéni érdek. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke számon kérte a kormányon: miért hagyja, hogy a soros EU-elnökséget adó országban legyen a legrosszabb szociális párbeszéd. Egy szociális Európáért vagyunk itt - tette hozzá.

 

John Monks a szombati szakszervezeti tüntetést megelőzően az MTI-nek adott interjúban a pénzügyi tranzakciók megadóztatását, euróövezeti kötvények kibocsátását, növekedést támogató alapok létrehozását, valamint a fiatalok munkához juttatását javasolta a gödöllői találkozón résztvevők figyelmébe. Monks szerint nem igazságos a kilábalás jelenlegi módja: túl kevés teher van a pénzügyi intézményeken és túl sok azokon, akik nem képesek több terhet elviselni. Az üzenetünk az, hogy kevesebb megszorítás, több növekedés - fogalmazott a szakszervezeti vezető.

 

Abbéli reményének is hangot adott, hogy Portugália számára igazságos feltételeket szabnának a mentőcsomagban. Elmondta: úgy látják, hogy Írország és Görögország esetében az EU intézkedései inkább hátráltatták a fejlődést, mintsem javítottak volna a helyzeten. A tüntetésen a görög és a portugál szakszervezetek is jelen voltak. Lueinda Damaso, portugál tanár, az UGT szakszervezet tagja az MTI-nek a helyszínen nyilatkozva elmondta: a megszorítások és a Portugáliát súlyosan érintő pénzügyi válság miatt jöttek el a tüntetésre. Georges Dassis, a görög ADEDY tagja az MTI-nek elmondta: a szakszervezetek és a dolgozók minden lehetséges eszközzel tiltakoznak a pénzügyi piacok ellen, a pénzügyi spekulánsok ellen.

 

Azt követeljük, az európai szövetséggel közösen, hogy az EU valódi szociálpolitikával álljon elő, amely az unió egész lakosságát segíti - fogalmazott a görög szakszervezeti tag. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI megkeresésére elmondta: "egy igen nagyszabású, többezres tömeg részvételével zajló európai rendezvényről van szó" és ennek megfelelően nagy létszámú a rendőri jelenlét is. A biztosításban olyan rendőrök is részt vesznek, akik beszélnek idegen nyelveket - tette hozzá. A BRFK délutáni, a police.hu honlapon közzétett közleményben arról tájékoztatott, hogy a rendezvényen nem volt szükség rendőri intézkedésre. (MTI)


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: