Székelyföld önkormányzatai nehezen tudnak eleget tenni a megszorító intézkedéseknek

A magyar többségű Székelyföld önkormányzatai számára fejtörést okoz, miként tegyenek eleget a Traian Basescu román államfő által bejelentett szigorú megszorító intézkedéseknek, hiszen az ottani hivatalokban rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők is dolgoznak, és a nyugdíjak is rendkívül alacsonyak.

Márpedig Basescu csütörtökön azt közölte a nyilvánossággal, hogy 25 százalékkal csökkentik a közalkalmazottak béralapját, valamint 15 százalékkal a nyugdíjakat és a munkanélküli-segélyt. Országos szinten a szakszervezetek már nem látták értelmét a kormánnyal való egyezkedésnek, be is jelentették, hogy első lépésként visszavonják képviselőiket az egyeztető bizottságokból, és válságbizottságot alakítanak. Arról pedig hétfőn készülnek határozni, hogy milyen tiltakozó megmozdulásokat és sztrájkokat szervezzenek. Eközben Romániában találgatás folyik arról, hogy a kormány miként ülteti gyakorlatba a Basescu által meghirdetett megszorító intézkedéseket.

 

Az államfő ugyanis azt mondta, hogy a közalkalmazottak béralapja csökken 25 százalékkal, ami azt is jelentheti, hogy minden közalkalmazottnak csökkenni fog a fizetése ekkora mértékben, de úgy is megoldható a dolog, hogy bizonyos mértékű elbocsátásokat hajtanak végre. Basescu maga is azt mondta: minden intézményvezetőnek az év végéig ki kell válogatnia azokat a közalkalmazottakat, akik hatékonyan dolgoznak, így a rostálás nyomán megtartott közalkalmazottak bére 2011-ben ismét a mostani szintre emelhető. Nem értenek egyet a megszorító intézkedésekkel a háromszéki (Kovászna megyei) önkormányzati vezetők.

 

Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke az MTI-nek Sepsiszentgyörgyön egy székelyföldi konferencia szünetében elmondta: az államapparátusra helyi szinten is ráfér a költségek csökkentése, de szinte kivitelezhetetlen, hogy az amúgy is alacsony jövedelmű alkalmazottak és nyugdíjak juttatásából faragjanak le. "Van olyan alkalmazott, akinek a fizetése alig több, mint 500 lej (122 euró), abból hogyan lehet 25 százalékot lefaragni?" - tette fel a kérdést. Ugyanezt az aggodalmát megosztotta a Sepsiszentgyörgyön kiadott Háromszék című napilappal.

 

Az újság szombati számában elismerte, hogy az állami apparátus túlméretezett, és nem a leghatékonyabb, éppen ezért már korábban elkezdték felmérni a munkatársak teljesítményét. Szerinte ugyanis nem egységesen, hanem differenciáltan kell alkalmazni a döntést, ellenkező esetben a legkisebb bérrel rendelkezők szenvedik meg az intézkedést. Tamás Sándor szerint az is megoldás lenne, ha a kevésbé hatékony munkatársakat elbocsátanák, de az eredményesebbek fizetése legalább a jelenlegi szinten maradna. Azt el tudná fogadni, hogy a több ezer lejes nyugdíjjal rendelkezők juttatását csökkentsék, de a kisnyugdíjak megnyirbálásával nem érthet egyet. Az a legnagyobb gond, hogy nem tesznek különbséget az önkormányzatok között, hiszen van, ahol eddig is szorítottak a nadrágszíjon — vélekedett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Példaként említette, hogy a városházán egy évvel ezelőtt volt olyan iroda, ahol heten dolgoztak, de most csak ketten vannak.

 

Ráadásul szerinte ismét csak a fiatalokat sújtja a döntés, hiszen nekik alacsonyabb a fizetésük. "Ha a 600—700 lejes (146-170 euró) fizetést 25 százalékkal csökkentik, nehezen elképzelhető, hogy megéri számukra tudásukat, kreativitásukat a város szolgálatába állítani, éppen ezért azt kockáztatjuk, hogy az értékes emberek elmennek az önkormányzattól" — fejtette ki a városvezető. (MTI)


Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás: