Szelektív nem törlesztővé nyilvánította Görögországot az S&P

Szelektív nem törlesztővé nyilvánította az euróövezeti tag Görögországot a Standard & Poor's, arra hivatkozva, hogy a görög kormány az adósságátrendezés során egyes államkötvény-sorozatokra visszamenőleges hatállyal kollektív fellépési záradékot kíván érvényesíteni.

A kollektív fellépési záradék (collective action clause) azt jelenti, hogy a szuverén görög adósságot tartó magánbefektetők meghatározott hányada megállapodásra juthat a kötvénykibocsátóval - vagyis a görög kormánnyal - a hitelfeltételek módosításáról, és e döntés a befektetők mindegyikére kötelező.
    

A Standard & Poor's hétfő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy e visszamenőleges hatályú görög kormányintézkedés nyomán a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az eddigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív, a kollektív fellépési záradék által érintett kötvényadósság-hányad esetében nem törlesztő kategóriába - süllyesztette.    
    

Indoklásában a nemzetközi hitelminősítő kiemelte, hogy megítélése szerint a kollektív fellépési záradék visszamenőleges érvénybe léptetése érdemben módosítja az érintett adóssághányad eredeti feltételeit, és ezt az S&P értékvesztéssel járó adósságátrendezésnek  - distressed debt restructuring - tartja.
    

A Standard & Poor's közölte: kritériumai alapján e fejlemények alapot adnak arra, hogy a görög államadós-osztályzatot szelektív nem törlesztő - "SD" -, a kollektív fellépési záradék által érintett görög szuverén kötvénykötelezettség-hányadot pedig nem teljesítő - default, "D" - szintre sorolja vissza.
    

A hitelminősítő a leminősítés indoklásában kiemelte azt is, hogy ha egy adósságkibocsátó egyoldalúan módosítja valamely adósságkötelezettség kibocsátásának eredeti feltételrendszerét és kondícióit, azt a cég tényszerűen adósságátstrukturálásnak, és így nem törlesztésnek minősítheti.
    

A Standard & Poor's szerint ha elegendő számú kötvénytulajdonos visszautasítja a görög kormány által tett adósságcsere-ajánlatot, akkor Görögország azonnali teljes fizetési csődhelyzettel szembesül, mivel nincs hozzáférése piaci finanszírozáshoz, és ebben az esetben valószínűleg a hivatalos további finanszírozások - vagyis az EU és az IMF, valamint más nemzetközi szervezetek finanszírozási forrásai - is elérhetetlenné válnának számára.
    

Az S&P megjegyzi, hogy az euróövezeti kormányok többsége által nyújtott, felülvizsgált pénzügyi segélyprogram és az IMF készenléti hitelcsomagja arra a feltételezésre épül, hogy az adósságcsere sikeres lesz.
    

A Standard & Poor's közölte, hogy ha az adósságcserét sikerül végrehajtani, akkor a cég valószínűleg a szelektív nem törlesztést korrigáltnak fogja tekinteni, és a "CCC" adósosztályzati kategóriába emelheti vissza Görögország szuverén besorolását.
    

A minap egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings bejelentette, hogy egy időre a "korlátozott nem törlesztő" - Restricted Default (RD) - szintre fogja visszasorolni a görög államadósságot, amint ez az adósságcsere-tranzakció befejeződik.
    

A Fitch is azt emelte ki indoklásában, hogy a görög kormány kollektív fellépési záradékot kíván érvényesíteni a görög jogi szabályozás alá eső államkötvényekre. A cég közölte, hogy a görög mentőcsomagban szereplő adósságcsökkentést mindezek alapján, saját kritériumai szerint értékvesztéssel járó kötvénycserének - "distressed exchange" - tekinti, és úgy tartja, hogy a magánszektorbeli befektetők adósságcseréje révén végrehajtott görög közadósság-csökkentés besorolási szempontból nem törlesztésnek felel meg.
    

A Standard & Poor's a hétfő éjjeli görög leminősítéssel egy időben bejelentette, hogy Görögország tőkeátutalási és konvertibilitási kockázatmegítélési osztályzatát továbbra is az összes eurótagállamra érvényben lévő lehetséges legjobb, "AAA" szinten tartja. Azonban ha Görögország távozna az euróövezetből, és új saját fizetőeszközt honosítana meg, a Standard & Poor's átértékelné ezt a kockázati osztályzatot. Az új tőkeátutalási és konvertibilitási osztályzat tükrözné az S&P véleményét annak valószínűségéről, hogy a görög állam és a görög jegybank korlátozza a kereskedelmi adósok számára a devizahozzáférést adósságszolgálati kötelezettségeik teljesítésére.
    

E forgatókönyv megvalósulása esetén ugyanis az euró Görögország szempontjából külföldi fizetőeszközzé válna, és a görög jegybank többé nem lenne része az euróövezeti jegybanki rendszernek - áll a Standard & Poor's hétfő éjjeli londoni elemzésében.
    

A hitelminősítő hozzátette ugyanakkor, hogy nem tartozik alapeseti feltételezései közé Görögország távozása az euróövezetből. Más nagy londoni házak mindazonáltal ezt gyakorlatilag biztosra veszik.
    

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai az új görög pénzügyi segélyprogramról összeállított értékelésükben úgy vélekedtek, hogy jóllehet a görög mentőcsomaggal az euróövezet "nyerhet egy kis időt", azonban a program "irreális gazdasági feltételezésekre" épül, és várhatóan "nem lesz sikeresebb, mint az első". A ház szerint éppen ezért fennáll annak a lehetősége, hogy a nemzetközi hitelezői trojka, vagyis az euróövezeti tagállamok, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) néhány hónapon belül törli az egész segélyprogramot, különösen akkor, ha a választások után megalakuló új görög kormány nem lesz hajlandó teljes mértékben tartani magát a feltételekhez.
    

Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzői arra számítanak, hogy a most elfogadott segélyprogram valószínűleg néhány hónap, sőt akár néhány hét alatt összeomlik, és Görögország még az idén elhagyja az euróövezetet. (MTI)


Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás: