Szendvicsgeneráció: mamahoteles gyerekek, idős szülők és bizonytalan jövő nehezedik az X-esekre

Csupán minden második 40-56 év közötti magyar rendelkezik megtakarítással, ugyanennyien egy vagy két eltartottról gondoskodnak és 12%-uk ápolja idős szüleit – derül ki a Generali X generációs magyarok körében végzett nagykutatásából. A boomerek és az Y generáció közé szorult X-esekre sok irányból nehezedik teher: támogatják gyermekeiket az önállósodásban, ellátják beteg szeretteiket, miközben most már saját időskorukra is gondolniuk kell. Hogyan takarékoskodik az aktív keresők nagy részét adó 40-50-es korosztály Magyarországon, és miért számít még mindig társadalmi tabunak az idősgondozással kapcsolatos párbeszéd?

Szendvicsgeneráció: mamahoteles gyerekek, idős szülők és bizonytalan jövő nehezedik az X-esekre

„Meg akarunk felelni mindenféle elvárásnak: a gyerekeink, a szüleink, a munkahelyünk.” „Teher, teher, teher.” „Dolgozni és gondoskodni valakiről úgy, hogy effektíve én látom el, az lehetetlen.” Néhány erős mondat a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából, mely egy átfogó, részletes képet alkot egy teljes generációról. A KSH adatai szerint a mai 40-56 éves korosztály adja az aktív társadalom gerincét: mintegy 2,5 millió magyar tartozik a szendvicsgenerációnak is hívott X-esek közé. Ez az a generáció, amely a rendszerváltás idején vált felnőtté, és szinte elszaladt mellette a digitalizált, modernizálódó világ, időközben pedig a „boomerek” és a 20-as, 30-as fiatalok közé szorultak anyagi, fizikai és mentális terhekkel megpakolva. A korosztály egyre több tagja kényszerül arra, hogy szülei és beteg családtagjai ápolását is magára vállalja, illetve támogassa az egyre később önállósodó gyermekeit, miközben saját jövőjének bizonytalansága is a vállára nehezedik.

Pillanatfelvétel az X generációról: függetlenség- és biztonságvágy feszül egymásnak

A Generali által készített felmérés során feltárultak a 40-50-es korosztály mélyen gyökerező félelmei, mítoszai, társadalmi berögződései és a felmérés pontosabb képet adott az X-esek megtakarításairól, pénzügyi tudatosságáról is. A kutatás tanulságai szerint az X generációs magyarok 45%-a él házas- vagy élettársi kapcsolatban, több mint háromnegyedüknek van gyermeke, de csak 9%-uk számít nagycsaládosnak. Miközben a válaszadók 40%-ának egy eltartottról sem kell gondoskodnia, közel 16%-uk egy háztartásban lakik legalább egy idős rokonnal, 12%-uk pedig maga ápolja beteg szülőjét/szüleit.

A korosztály mintegy 70%-a teljes munkaidőben dolgozik, és a válaszokból kiderül, hogy bár a családos férfiak általában magasabb fizetéssel rendelkeznek, mint gyermektelen társaik, a nők esetében ez éppen fordítva van. Érdekesség, hogy a megkérdezett nők közel 90%-ának van gyermeke, míg a férfiak esetében ez az arány mindössze kétharmad.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Az X-generáció tagjainak 47%-a rendelkezik megtakarítással, viszont csupán 12%-uk tesz félre két különböző opciót használva. A gyermeket nevelők több mint fele egyáltalán nem tud takarékoskodni, ötödük viszont már az utódok jövőbeli anyagi biztonságára is tud áldozni. Minél magasabb a háztartás összjövedelme, annál nagyobb a megtakarítók aránya, ugyanakkor a legjobban keresők között is akad 20-30%, aki lehetőségei ellenére sem tesz félre jövedelméből.

A válaszadók nemre és anyagi helyzetre tekintet nélkül egyöntetűen a függetlenségüket jelölték meg elsődleges fontosságú értékükként, de az öngondoskodásra való törekvés is 5 körüli átlagos pontszámot kapott az 1-5-ig terjedő skálán. Mindez azonban szöges ellentétben áll azzal az elképzelésükkel, hogy a családjuk és az állam feladata a társadalom idős tagjairól való gondoskodás. Szemben áll egymással az önállóság vágya és az, hogy döntően külső segítségre számítanak saját jövőjüket illetően - az ebből adódó feszültség pedig nagyfokú bizonytalanságot eredményez az X-generáció tagjaiban.

Mélyen gyökerező társadalmi tabu övezi az idősgondozást

A Generali kutatása szerint az X generáció kifejezetten alkalmazkodóképes és nagy teherbírású csoportként tekint magára, talán ezért is jellemzi őket az az attitűd, hogy akármekkora terhet képesek a vállukon cipelni. Márpedig ez a korosztály a gyermekeik önfeláldozó anyagi támogatása mellett az ápolásra szoruló szüleik ellátását is otthoni környezetben, saját erőből szeretné megoldani. A beteg hozzátartozók idősek otthonában történő elhelyezését csak a válaszadók 22%-a támogatja, ennél a megoldásnál az otthoni szakápolás is népszerűbb, ezt az X-esek harmada venné igénybe szükség esetén. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy az idős szülők gondozása nagyfokú anyagi, fizikai és mentális terhet jelent a korosztály számára, ráadásul az ehhez társuló nehézségek és érzések továbbra is társadalmi tabunak számítanak.

„Az öregedéshez és az elmúláshoz kapcsolódó társadalmi, illetve generációk közötti párbeszédet továbbra is tabu övezi hazánkban, és az X-esek láthatóan szeretnék megkímélni gyermekeiket a későbbi gondozásukkal járó terhektől. Ahogy a kutatás eredményeiből is kiderül, a mai 40-es, 50-es korosztály független és biztonságos öregkort képzel el magának, miközben a munkaképes lakosságon belül csak 21 százalék rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással - ezzel sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. Még tovább kell tehát tudatosítani az emberekben az öngondoskodás jelentőségét, hiszen a most okosan félretett, havi rendszeres megtakarításokból komoly gondot vehetünk le saját és szeretteink válláról a jövőben.

Emellett nagyon fontos lenne, hogy normalizáljuk az idősgondozással kapcsolatos párbeszédet társadalmi szinten, ezzel pedig feloldjuk a korosztályokon átívelő blokkokat, hogy szülők és gyermekek egyaránt úgy dönthessenek erről a kérdésről, ahogy az nekik személy szerint a legjobban megfelel” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: