Szépülő strandok, szolid áremelések a Balatonon

Általában mérsékelt áremelésekkel vagy a tavalyival azonos belépődíjakkal és több jelentős fejlesztéssel indul az idei balatoni strandszezon - számolt be Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője szombaton az MTI-nek.

A hagyományos balatoni strandnyitások időpontja május közepére, pünkösd környékére esik, az időjárástól is függően. A strandok mintegy fele szed belépődíjat. Az önkormányzati érdekeltségű egységekbe szabad a bejárás akkor is, ha a pénztár még nem üzemel. A fizetős strandok többsége az északi parton található, a déli partra az jellemző, hogy minden településen akad szabad strand.

 

Győrffy Árpád beszámolója szerint a fizetős strandok többségében a felnőttek napi belépődíjai idén 400-500 forint körül alakulnak, a gyerekekért általában ennek felét, kétharmadát kell fizetni. Legdrágábbnak idén is a főszezonban ezer forintos felnőtt belépődíjat kérő siófoki nagystrand számít, bár nem emelték meg a tavalyi árakat. Ezt a keszthelyi városi strand követi, ahol egy felnőtt belépő idén 990 forintba kerül. Ez 4,2 százalékkal magasabb a tavalyi árnál. A balatonfüredi Esterházy strandon egyelőre maradt a 780 forintos belépődíj. Az csak június közepén derül ki, lesz-e emelés.

 

A legnagyobb drágulás Csopakon történt, ahol egy jelentős fejlesztés forrásainak megteremtéséhez nőtt több mint 40 százalékkal a korábbi, olcsónak számító belépődíj. A napi felnőtt belépő ára ezzel 600 forint lett. Több helyen tíz százalék feletti áremelést hajtottak végre, köztük Alsóörsön (500 forint), a 189 milliós fejlesztéssel megszépült almádi Wesselényi strandon (500 forint) és Balatonmáriafürdőn (400 forint). Az utóbbi esetben a belépőárak változásával párhuzamosan megszűntették a parkolási díjat az egész településen.

 

 

Télen még több balatoni önkormányzat tervezett jelentős emeléseket, a parkolási díjak újbóli bevezetését is fontolgatva az idegenforgalmi adó állami támogatásának jelentős csökkentése miatt, hogy pótolja a kieső bevételeket. Végül csaknem mindenhol elálltak a drasztikus lépésektől. Több balatoni strand jelentős fejlesztésen esett vagy esik át a főszezon kezdetéig, részben uniós támogatásokkal. A balatonfüredi Kisfaludy strandon pünkösdre új szolgáltató épületeket, hidat, járdákat, térvilágítást alakítanak ki, és felújítják a pázsitot, a parkbútorokat, gondolva a mozgáskorlátozottakra is.

 

A füredi Esterházy strand is jelentősen megújul, ahol mintegy 240 millió forintot fordítanak a pünkösdre elkészülő fejlesztésekre. A szomszédos Csopakon is pünkösdre valósul meg az "intelligens strand", amelynek keretében megvalósítják a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést egy úgynevezett infotorony létrehozásával, wi-fi szolgáltatás fejlesztésével bővítik az internetezési lehetőséget, laptop és mobiltöltési lehetőséget biztosítanak. Ezen túlmenően térfigyelő kamerákat helyeznek el, játszótereket, baba-mama szobát, napozó stéget, gyermekmedencét, új vizesblokkot, vízilabda-pályát, homokos focipályát, kerékpártárolót és partvilágítást alakítanak ki.

 

Általánosságban elmondható, hogy ott is lesz valamilyen vendégcsalogató újdonság, ahol nem történt jelentős fejlesztés. A keszthelyi városi strandon például ingyenesen használható wi-fi-kapcsolatot biztosítanak, a tavalyi árakkal nyitó balatonlellei főstrandon a főszezonban interaktív játszóházat működtetnek. Alsóörsön árnyékoló szerkezetet építenek a játszótér egy része fölé, hogy az erős napsütéstől megvédjék a gyerekeket és a legkisebbek számára idén is feltöltik homokkal két helyen a part előtti medret. A gazdasági megszorítások ellenére a programkínálat a tavalyihoz hasonlóan alakul a Balatonnál.

 

Győrffy Árpád szerint arra lehet számítani, hogy a strandok visszanyerik a múlt századi balatoni fürdőkultúra kialakulása idején viselt szerepüket, és meghatározó helyszíneivé válnak a társasági életnek. A turizmus helyi tervezői, szervezői a fejlesztéseknél ma már újra tudomásul veszik, hogy az ember a vízhez kívánkozik a kései órákban is. Ezért nyitva tartják a strandokat, hogy esti sétányként, korzóként működhessenek, és parti koktélbárokat építenek, strandszínházakat terveznek a víz közelébe.

 

A szakember példaként említette, hogy idén a korábban rendre bezáró füredi Esterházy strand is megnyílik a sétálók előtt a pénztárzárás után. A már működő büfékben szerzett tapasztalatok szerint a vendéglátóhelyek egyelőre nem emeltek árakat. Ott történt vagy várható kisebb növekedés, ahol a tavaly nyári áfa-emelést korábban nem érvényesítették.


A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás: