Szerdától lehet kereskedni a Diákhitel Központ új kibocsátású kötvényével
A DK Zrt. 35 milliárd forint értékben minimum egy, maximum 10 év futamidejű, fix vagy változó kamatozású forint kötvényt bocsát ki több sorozatban, azon belül több részletben; a kötvényprogram teljes egészét 2011-ben valósítják meg - közölte még februárban a Zrt.
A BÉT honlapján az szerepel, hogy az első sorozatrészletet március 9-én vezetik be. Az állami tulajdonban lévő DK Zrt. felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) gyakorolja. A februári kibocsátási tájékoztató szerint a DK kötvényprogramjának célja, hogy a felsőoktatási "hallgatói hitelrendszer finanszírozását kötvények forgalomba hozatalán keresztül biztosítani tudja".
Akkor felhívták arra is a figyelmet, hogy DK Zrt. "hiteltartozásainak összege meghaladhatja saját tőkéjének összegét, így a kockázat a szokásostól eltér". Ugyanakkor a Magyar Állam készfizető kezesként felel a DK Zrt.-nek a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleiért és kötvénykibocsátásaiért. Ezért a kezességvállalásért a Zrt.-nek nem kell díjat fizetnie.
A kezességvállalás nem új, azt az első üzleti évtől, 2001-től minden évben a központi költségvetési törvény rögzíti. Középtávon, mindaddig, amíg hallgatói hitelrendszer önfinanszírozóvá nem válik, a lejáró hitelek és kötvények törlesztése mellett külső forrás bevonására is szükség van a hitelfelvevői hiteligények egy részének kielégítésére - közölték azzal, hogy a kibocsátás becsült költsége 91,77 millió forint. (MTI)