Szerény német GDP növekedést várnak a gazdaságkutatók
A német IMK, a francia OFCE és az osztrák WIFO szerint a német kivitel kisebb mértékben nő a behozatalnál a következő években. Gustav Horn, az IMK szakértője szerint botorság lenne azt képzelni, hogy Németország a tengerentúlra irányuló exporttal képes lesz ellensúlyozni euróövezeti kivitelének a csökkenését.
A német gazdaság volt a fő motorja az európai növekedésnek a 2008/09-es pénzügyi válság utáni években, de az intézetek szerint 2013-ban a német gazdasági növekedés szerényebb lesz, mint az euróövezet átlaga. A Reuters által március közepén ismertetett legfrissebb felmérés szerint a szakértők 1 százalékos jövő évi euróövezeti gazdaságnövekedésre számítanak. A német GDP 0,2 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest.
A szakértők szerint az idei első negyedévben mérsékelten nő a német gazdaság, amelynek így sikerül elkerülnie a két egymást követő negyedévi zsugorodást, ami technikai értelemben recessziónak számít. Ugyancsak csütörtökön az Allianz biztosító is ismertette a német gazdaság alakulására vonatkozó előrejelzését. Arra számít, hogy idén 1 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nő a német GDP. (MTI)