Szerényebb profitot vár az OTP

Az elmúlt év rekordprofitja után az idén szerényebb eredményt vár az OTP a járványügyi helyzet hatásai miatt - közölte a bank az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen üzleti tervet fogadott el az igazgatóság 2020-ra csütörtöki, a vírushelyzet miatt közgyűlési jogkörben eljáró ülésén.

Szerényebb profitot vár az OTP

Arra a kérdésre, hogy a rekorderedményt hozó 2019-es év után számíthatnak-e osztalékfizetésre a részvényesek, a bank leszögezte: a Magyar Nemzeti Bank felszólítására szeptember végéig nem fizetnek osztalékot a magyar bankok, így az OTP is elhalasztotta az osztalék kifizetését.
   
Az igazgatósági ülés után ugyanakkor úgy fogalmaztak, hogy a testület "esetleges előterjesztése alapján a bank a 2020. szeptember 30-ig érvényben lévő korlátozást követően - amennyiben annak jogszabályi, szabályozói és gazdasági feltételei adottak - megfontolhatja osztalékelőleg fizetését".
   
A bank tájékoztatása szerint az eredményt csökkentheti az idén, hogy a járvány okozta gazdasági lassulás tompítására irányuló intézkedések terheiből a bankoknak is ki kell venniük a részüket, például a törlesztési moratórium vagy a bankadó révén. Másrészt a kedvezőtlen gazdasági helyzet is érezhető lesz a hitelkereslet alakulásán és a portfólió minőségen keresztül.
   
Kiemelték, hogy ezek hatásának mértékét egyelőre nehéz megjósolni, ezért több lehetséges szcenárió mentén készülnek előrejelzések a következő időszakra, és bár ezek jelentősen eltérő profitpályát eredményeznek, "az OTP kiváló tőke és likviditási helyzete nem pusztán a bank stabilitását, hanem a hitelezési képességének megőrzését is biztosítja".
   
A hitelportfólió minőségének romlását érintő kérdésre közölték: úgy vélik, hogy azt tompítani fogja a törlesztési moratórium bevezetése, ami nemcsak Magyarországon, hanem számos más európai országban is működik.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
Magyarországon a törlesztés átmeneti felfüggesztése minden, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő ügyfél számára adott, a lakossági és a vállalati körben egyaránt. Az MNB számításai szerint mintegy 3600 milliárd forint törlesztés alól mentesülhetnek az ügyfelek az év végéig 100 százalékos igénybevétel esetén, ugyanakkor az OTP vállalati hiteleinek több mint 50 százalékára nem veszik igénybe az ügyfelek a moratóriumot. A lakossági hiteleknél 340 ezren tettek nyilatkozatot arról, hogy nem szeretnének élni a moratóriummal, ami 40 százalék feletti arányt jelent a március 18-ig folyósított hitelügyletekből.

Az OTP részvények tőzsdei árfolyamának alakulása az elmúlt 5 évben


   
Az akvizíciós terveket érintő kérdésre az OTP közölte, hogy a jelen helyzetben is folyamatosan vizsgálja a lehetőségeket a régióban, elsősorban azokon a piacokon, ahol már jelen van.
   
"Kiemelkedően stabil tőke- és likviditási helyzetünk lehetővé teszi, hogy amennyiben a válság hatására új akvizíciós célpontok mutatkoznak a régióban, lehetséges vásárlóként, régiós szinten konszolidátorként lépjünk fel. A már megvásárolt bankok csoportba történő integrálásával kapcsolatos feladatok is a terveknek megfelelően haladnak" - közölték.
    
Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága a veszélyhelyzetre tekintettel a közgyűlés hatáskörében eljárva csütörtökön a társaság 2019. évi konszolidált mérlegét 20,121 ezer milliárd forint mérlegfőösszeggel, 417,250 milliárd forint folytatódó tevékenységből származó nettó eredménnyel hagyta jóvá. A részvényesekre jutó nettó eredmény 412,582 milliárd forint volt.
   
A bankcsoport éves jelentése szerint az éves konszolidált korrigált adózott eredményen belül a legmagasabb eredményt továbbra is az OTP Core (magyarországi tevékenység) érte el (191 milliárd forint). Valamennyi leánybank és leányvállalat javított előző évi teljesítményén, kiemelkedő volt a bolgár (67,9 milliárd forint), ukrán (35,2 milliárd forint), horvát (30,7 milliárd forint), valamint az orosz (28,1 milliárd forint) eredmény-hozzájárulás, emellett számos leányvállalat duplázta, sőt triplázta előző évi eredményét.
   
Az OTP Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Csütörtökön a papír 9540 forinton zárt, az elmúlt egy évben legalacsonyabb árfolyama 7865 forint, a legmagasabb 15 850 forint volt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás: