Szétvették az USA tőzsdéket is
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 86,70 ponttal, azaz 3,50 százalékkal ugrott meg, és 2566,05 ponton zárt.
A derűlátást erősítette a német kancellár és a francia elnök vasárnapi bejelentése arról, hogy a hónap végéig csomagtervet terjesztenek elő az euróválság rendezésére, és ennek keretében a bankok támogatására, feltőkésítésére. Ezen kívül ígéretet tettek arra is, hogy a G20-ak november 3-án kezdődő kétnapos üléséig tervet hoznak nyilvánosságra arról, miként lehet növelni a gazdasági koordinációt az euróövezeten belül.
Kedvezően fogadta a piac a francia-belga Dexia bank államosításáról szóló bejelentést. A bank a görög fizetési válság és az annak nyomán immár a határokon átcsapó euróövezeti válság első jelentős nyugat-európai áldozatának számít.
A szakértők szerint a vasárnapi döntés azt jelzi, hogy az államok hajlandóak közbelépni, ami a Dexia esetében figyelemre méltóan gyors volt, és ezzel sikerült kihúzni a tüskét az európai bankszektor testéből, mielőtt még komolyabb bajt okozott volna.