Szigorítják a brit közalkalmazottak végkielégítési rendszerét

Jelentősen szigorítja a koalíciós brit kormány a brit közszféra alkalmazottainak korábban igen nagyvonalú végkielégítési rendszerét, várhatóan az eddig szokásos összegek töredékére csökkentve a lehetséges kifizetéseket.

A közalkalmazotti gárdára vonatkozó kompenzációs rendszer a korábbi években akár hat és fél évi bérnek megfelelő végkielégítéseket is lehetővé tett, ám ezt már az előző, munkáspárti kormány két évben maximálta.

 

A májusi választásokon hatalomra került új konzervatív-liberális kormány azonban egybehangzó hétfői londoni sajtóértesülések szerint még további, radikális szigorítást tervez, összhangba hozva a közszféra végkielégítési rendszerét a magánszektorban honos gyakorlattal.

 

A Financial Times kiemeli: a versenyszférában a megszabott végkielégítési minimum minden ledolgozott év után mindössze egy heti bér, de a nagyvonalúbb megállapodásokban is legfeljebb egy évi fizetés és/vagy egy rögzített összeg szerepel lehetséges végkielégítésként.

 

A konzervatív The Daily Telegraph adatai szerint az elmúlt három évben elbocsátott 15 ezer brit közalkalmazott összesített végkielégítése megközelítette az egymilliárd fontot (340 milliárd forint). Az átlagos egyénenkénti kifizetés 60 ezer font (20 millió forint) volt, de előfordultak 100 ezer fontos közalkalmazotti végkielégítések is.

 

Az új brit kormány által bejelentett meredek költségvetési megszorító intézkedéseknek azonban várhatóan közalkalmazotti állások tízezrei is áldozatául esnek, és a Financial Times szerint a kabinet még a leépítések előtt életbe akarja léptetni a végkielégítési rendszer szigorítására kidolgozott "vészintézkedéseket".

 

A konzervatív-liberális koalíció a gazdaság és a költségvetés állapotának átvizsgálása után, június végén soron kívüli költségvetést terjesztett be, amely igen lendületes konszolidációs programot tartalmaz. Ennek fő célkitűzése, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökkenjen.

 

A költségvetési tervezet elsődleges jelentőségű intézkedései között van a fő áfa-kulcs felemelése 17,5 százalékról 20 százalékra a jövő évtől, különadó kivetése a Nagy-Britanniában működő bankokra szintén 2011-től, az évi 21 ezer fontnál többet kereső közalkalmazottak bérének befagyasztása két évre, és az állami nyugdíjjogosultság alsó korhatárának gyorsított ütemű felemelése 66 évre.

 

George Osborne pénzügyminiszter a "vészköltségvetést" ismertetve a londoni alsóházban kijelentette: az egyes szaktárcáknak kiadásaik átlagosan 25 százalékos visszafogására kell felkészülniük. A hétvégén ugyanakkor ismertté vált, hogy a pénzügyminisztérium 40 százalékos kiadáscsökkentési tervek elkészítését is kérte a többi tárcától, igaz, csak "illusztrációs" célokból, kiderítendő, hogy "miként nézne ki" egy ilyen mértékű kiadáscsökkentés.

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás:

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás:

A MATE a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere

A Hungexpo Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent

Az utóbbi napokban tapasztalható nemzetközi tej- és tejtermékbeszerzési piac árcsökkenésre reagálva az ALDI Magyarország a mai naptól átlagosan 13%-kal mérsékli a legnépszerűbb vajak árait. A tartós leárazás hagyományos és laktózmentes termékekre egyaránt érvényes.
2025. 09. 29. 16:30
Megosztás:

Lemon Casino - Stratégiák és trükkök a nyerő játékhoz

Ha szereted a szórakoztató online kaszinókat, akkor biztosan hallottál már a Lemon Casino nevéről. Ez a platform gyorsan belopta magát a játékosok szívébe, hiszen nemcsak széles játékkínálatot nyújt, hanem olyan extrákat is, amelyek valóban feldobják az élményt. A kaszinózás persze nem csupán a szerencséről szól – némi tudatossággal, pár életmódszerű „life hackkel” és jó stratégiával sokkal élvezetesebb (és sokszor kifizetődőbb) lesz a játék.
2025. 09. 29. 16:28
Megosztás:

Minden cseppje aranyat érhet: alkohol, mint befektetés

Az alkohol nemcsak élvezetet nyújt a fogyasztóknak, hanem komoly befektetési lehetőséget is rejthet magában. A prémium italok - legyen szó ritka whiskeykről, exkluzív cognacokról vagy különleges brandykről - egyre inkább a gyűjtők és befektetők figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az italok nemcsak kifinomult ízviláguk miatt értékesek, hanem idővel pénzügyi szempontból is jelentős értéknövekedést hozhatnak.
2025. 09. 29. 16:00
Megosztás:

Bitcoin kontra arany: újabb csata Saylor stratégiája körül, miközben a 112 000 dollár lehet a következő nagy áttörés kulcsa

A kriptopiaci elemzők egyre nagyobb egyetértésre jutnak abban, hogy a bitcoin előtt lassú, de stabil emelkedés állhat, néhány jelentősebb korrekcióval fűszerezve. Eközben a klasszikus bitcoin–arany vita új erőre kapott, Peter Schiff kritikájával Michael Saylor BTC-stratégiája ellen. Vajon elérjük a 112 000 dollárt, és jön az altcoin-szezon? Vagy az arany még mindig biztosabb menekülőeszköz? Nézzük a részleteket!
2025. 09. 29. 15:30
Megosztás: