Szlovák vezetők jelezték, készek a párbeszédre az új magyar kormánnyal
Ivan Gasparovic szerint Szlovákia készen áll arra, hogy "tisztességes és őszinte párbeszédet" folytasson a választások eredménye alapján felálló új magyar kormánnyal, míg Robert Fico kijelentette: kész bármikor találkozni az új magyar kormányfővel, akár még a júniusi szlovákiai parlamenti választás előtt is.
Mindkét szlovák vezető a külügyminisztérium évi külpolitikai konferenciáján beszélt hétfőn Pozsonyban. "Szlovákia készen áll arra, hogy minden előzetes feltétel nélkül tisztességes és őszinte párbeszédet folytasson, a jó szomszédok és szövetségesek párbeszédét, olyanokét, akik tisztelik és tiszteletben tartják egymást és a jövőbe tekintenek" - jelentette ki a szlovák államfő.
Úgy vélekedett, hogy Szlovákia és Magyarország viszonyában az utóbbi években "fokozott idegesség tapasztalható". "Továbbra is érvényes, amit korábban mondtam. Bárhol és bármikor kész vagyok találkozni magyar kollégámmal, s bármely témát megvitathatunk, amely mint szomszédokat, mint a NATO és az Európai Unió tagjait mindkettőnket érdekel" - jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
Magyarországot Szlovákia EU és NATO "partnerének és szövetségesének" nevezte. "Ezért természetes érdekünk az állandó párbeszéd minden szinten a jó kapcsolatokról minden olyan kormánnyal, amely a demokratikus választás alapján alakul meg a Magyar Köztársaságban" - szögezte le Fico. Ugyanakkor méltatta jó együttműködését Bajnai Gordonnal, a távozó magyar kormányfővel. "Együttműködésünk tárgyilagos és konstruktív volt" - jegyezte meg.
Gasparovic arról is beszélt, hogy Szlovákiának érdeke az emberi jogok tiszteletben tartása és minden állampolgárának a jóléte tekintet nélkül annak nemzetiségére. "Számunkra ez a legfontosabb, nem a történelmi megrázkódtatások, a politikai radikalizmus, a revizionizmus és a nacionalizmus felélesztése" - húzta alá a köztársasági elnök. Megjegyezte, hogy "gyötri" a szlovák-magyar kapcsolatokban megmutatkozó feszültség. Szlovákia ezt intenzív kétoldalú párbeszéddel, s nem a problémák eltúlzott nemzetköziesítésével szeretné megoldani - tette hozzá Gasparovic.