Szócska: nem lett káosz az egészségügyben

A riogatások ellenére július elseje után sem lett káosz az egészségügyben, a központi információs szolgálat adatai alapján már kezdik megtanulni az új rendszert; az ellátás fejlesztése folytatódik, hamarosan megkezdi működését az új betegjogi, valamint a pszichiátriai és addiktológiai központ is - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az MTI-nek adott interjújában.

Az államtitkár kifejtette: az új egészségügyi ellátási rendet ismertető honlapon mostanáig csaknem egymillió lekérdezést regisztráltak, a legtöbbet, mintegy 171 ezret a rendszer hivatalos indulásának napján, július elsején. Ez most nagyjából napi 27 ezerre csökkent, ami arra utal, hogy az egészségügyi dolgozók kezdik megtanulni az új rendszert.
    

Szócska Miklós szerint az egészségügyből hiányzott egy olyan irányítórendszer is, mint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és az Országos Mentőszolgálat munkatársaival megerősített központi ágynyilvántartó, ahol több telefonszámon éjjel-nappal fogadják az orvosok hívásait, az új beutalási renddel kapcsolatos kérdéseiket. A legforgalmasabb napon mintegy 300 hívás futott be - ismertette az államtitkár, megjegyezve: a központi ágynyilvántartót országos információs központként a jövőben is megtartják, sőt meg is erősítik.
    

Szócska Miklós hozzátette: az államtitkárság az új ellátási renddel kapcsolatban sok visszajelzést kapott. Kiderült például, hogy egy település "ésszerűtlenül sorolódott be", mert bár közelebb volt az adott kórházhoz, tömegközlekedési eszközzel nehezebben lehetett megközelíteni. Az ilyen jellegű hibák kijavítását megkezdték - hangsúlyozta.
    

Az ellátórendszer további fejlesztése is folyamatban van. Szócska Miklós elmondta: a fővárosi Nyírő Gyula Kórház és az Országos Idegtudományi Intézet együttműködésében biztosítható az új pszichiátriai és addiktológiai módszertani központ, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) létrehozása.  Az új betegjogi központ létrehozása is folyamatban van, az arról szóló tervezet közigazgatási egyeztetés alatt áll.

 

Szócska Miklós múlt pénteken írta alá az egészségügyi humánerőforrás-monitoring fejlesztéséről szóló szerződést, amelynek révén félmilliárd forintot fordíthat az ágazat szakemberhiánya megoldási lehetőségeinek feltérképezésére az államtitkárság. Az államtitkár elmondta: a projekt keretében mindenekelőtt rendezik az egészségügyi emberierőforrás-nyilvántartást. Ennek alapján pedig létrehoznak egy szakmai portált, amelyen a munkáltatók jelezhetik igényeiket, azt, kinek hány és milyen szakképzettségű emberre van szüksége. Így segítik, hogy az ágazat munkáltatói és munkavállalói megtalálják egymást.
    

Jelenleg úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy az egészségügyi dolgozók augusztusban a fizetésükkel megkapják a régóta várt béremelést. Szócska Miklós megjegyezte: a további forrásteremtési tárgyalásokkal kapcsolatban "mértéktartóan optimista", de úgy látja, lesz folytatás, és ennek első célcsoportja az alapellátás lesz: a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők.
    

Ettől függetlenül a korábbi 300 millió forintos keretösszegű praxisváltásprogramban megmaradt 100 millió forintra hamarosan újabb körben, a korábbinál könnyebb feltételekkel pályázhatnak a háziorvosok.
    

Az ágazat "informális kifizetései" ellen viszont tovább küzd az egészségügyi államtitkárság. Ennek keretében szigorúan fellépnek az előre kikényszerített hálapénz és a beszállítói "ösztönzések" ellen is. Eddig ugyanis a különböző háttéralkuk miatt az intézmények kétharmada drágábban szerezte be a földgázt, mint ahonnan most a központi közbeszerzési licit indult - említett egy példát az államtitkár.
    

A hálapénz felszámolásához sok pénzre és "kulturális átprogramozásra" van szükség - mondta az államtitkár. Hozzátette, ezt a munkát is megkezdték már azzal, hogy a rezidenseknek kiírt ösztöndíjprogram feltételei között szerepel, az érintettek nem fogadhatnak el hálapénzt, továbbá az ágazatban megkezdték a bérrendezést.
    

A béremelés fedezetét részben a népegészségügyi termékadó adja, amelyből május végéig csaknem 7,5 milliárd folyt be, így az államtitkár szerint időarányosan gond nélkül teljesül a tervezett bevétel.
    

Szócska Miklós ezzel kapcsolatban közölte, sok jelzést kapnak a fiatalok túlzott energiaital-fogyasztásáról, az egészségükre gyakorolt káros hatásokról, ennek ellenére az energiaitalok piacán csak egy multinacionális cég fizet népegészségügyi termékadót terméke után. Így következő lépésként azokkal a termékekkel bővítik az érintett készítmények körét, amelyek gyártói az összetétel megváltoztatásával bújtak ki a fizetési kötelezettség alól.
    

Hamarosan egészségesebbé válhat a fiatalok iskolai étkezése is. Szócska Miklós elmondta, hogy az országos tiszti főorvos által elkészített közétkeztetési ajánlás alapján már próbafőzéseket és felméréseket is végeztek. Ezek azt mutatták, hogy még az ország hátrányos helyzetű területein is képesek ennek megfelelő közétkeztetést biztosítani. Az erről szóló jogszabálytervezetet előzetesen már egyeztették a társminisztériumokkal, a jogszabályt a jövő tanév során el is fogadhatják. (MTI)


Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét
2026. 09. 01. 05:00
Megosztás:

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás:

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás: